Konvergencia

Absztrakt vonzerő

Az 1940-es, 50-es évek alkotóihoz hasonlóan Pollock is a művészi kifejezésmód új eszközeit kereste a festményein, amelyek nem támaszkodtak felismerhető alakzatokra – innen származik az „absztrakt expresszionizmus” kifejezés –, ehelyett csak a festészet alkotóelemeire hagyatkozott, a színre, a vonalra, a textúrára és a fényre. Ez az elképzelés abból a felfogásból fakadt, hogy a valóságábrázoló művészet nem képes a kor hangulatának kifejezésére, melyet a második világháború borzalmai – a holokauszttól Hirosimáig – határoztak meg.

„Jack, a csorgató”

Pollock az 1930-as évek elején kezdett el kísérletezni a folyékony festékkel, és kifejlesztette egyedi, „csorgatásos” technikáját, amelyet pályafutása késői szakaszában, 1952-ben készített Konvergencia című képén is alkalmazott. Leghíresebb csorgatásos festményeit 1945-től alkotta, amikor végre sikerült birtokba vennie egy tágas műtermet – egy átalakított pajtát a New York-i Long Island Springs nevű városkájában –, ahol megfelelő hely állt rendelkezésére, hogy nagyméretű vásznain dolgozzon.

Pollock legkedveltebb munkamódszere az volt, hogy közvetlenül a padlóhoz erősítette a vásznat, amely így kemény támasztékot kapott. Mindegyik oldalról meg tudta közelíteni, és tudott rá festeni. Fontosnak tartotta, hogy „benne legyen a festményben”. A festéket egyenesen a dobozából csepegtette, csorgatta vagy öntötte a vászonra. Néha egy pálcát dugott a doboz belsejébe, és úgy döntötte meg, hogy a festék azon csorogjon le, máskor egyszerűen csak egy lyukat fúrt a dobozba, és azon keresztül jött ki a festék. E módszerek alkalmazásával olyan hosszú és folyamatos vonalakat tudott húzni, amilyeneket ecsettel lehetetlen lett volna festeni. A festék felviteléhez előszeretettel használt fecskendőt is, amellyel nem volt könnyű dolga, hiszen egyszerre kellett figyelnie a festék áramlására és a megfelelő testtartásra.

Folyékony festék

Munkamódszeréhez Pollocknak kis viszkozitású, híg festékre volt szüksége, amely könnyen folyik, s ezt az új műgyanta alapú lakkfestékben, a fényes zománcfestékben találta meg, amely éppen akkor került a piacra ipari és magáncélú használatra. Pollock különböző állagúra hígította a festéket, attól függően, milyen hatást akart elérni. Mozdulatait is ehhez igazította: a vékony vonalakat gyorsabban, a vastagokat lassabban vitte fel a vászonra.

A Konvergencia színei akkori stílusának jellegzetességeit hordozzák – elsősorban feketét és fehéret használt, némi élénksárga, kék és narancs beütéssel. A kép bézs háttere láthatóvá teszi a festékek energikus rétegeit, ugyanakkor a festményen nincsenek „pozitív” vagy „negatív” területek: a vászon egyik részlete sem emelkedik ki a többi közül.

A hanyatlás évei

1951-től autóbalesetben bekövetkezett haláláig, 1956-ig Pollock egyre mélyebbre süllyedt az alkoholizmusban, mellyel ifjúkora óta küzdött. Kevesebbet dolgozott, munkái minősége hanyatlott, de hírneve emelkedni kezdett, ahogy képeit Európában is megismerte a közönség. A Konvergenciát először a New York-i Sidney Janis Galériában rendezett önálló kiállításán mutatta be. A festményt Seymour H. Knox, Woolworth-örökös és műgyűjtő vásárolta meg, majd 1956-ban – sok egyéb kortárs művészeti alkotással együtt – az Albright (ma Albright-Knox) Művészeti Galériának adományozta, ahol ma is látható.

Művészi kapcsolat

Pollock 1943-ban egy közös kiállításukon ismerte meg későbbi feleségét, Lee Krasnert (a képen Pollockkal). A szintén absztrakt expresszionista Krasner maga is rendkívül sikeres művésznek számított, ám házasságuk alatt ideje nagy részét Pollock karrierje egyengetésére, férje halála után pedig hagyatéka gondozására fordította. Long Island-i közös otthonukat, melyet foglaló ellenében vásároltak meg a befolyásos műgyűjtőtől, Peggy Guggenheimtől, eredeti állapotában megőrizték, és megnyitották a nagyközönség előtt. Krasner létrehozta a Pollock–Krasner Alapítványt a pénzügyi gondoktól szenvedő művészek megsegítésére. Krasner 1984-ben hunyt el.