Rózsaszín fa

Független alkotó

Schuffenecker szíve mélyén az impresszionisták követője volt; művészhallgató korában összebarátkozott többek között Camille Pissarróval és Armand Guillauminnal. Pissarróhoz hasonlóan egy idő után ő is a posztimpresszionizmus felé fordult. Miután a Szalon 1882–83-ban visszautasította alkotásait, csatlakozott az Albert Dubois-Pillet, Georges Seurat, Paul Signac és Odilon Redon által 1884-ben alapított Független Festők Társaságához. A következő évek során Schuffenecker stílusát Seurat és Signac új fénytani elméletei határozták meg. Mély benyomást gyakoroltak rá közeli barátja, Odilon Redon álomszerű festményei is, aki előszeretettel hangoztatta, hogy képei a „bizonytalanság sejtelmes birodalmába” emelik a nézőt.

Spirituális hajlam

Akárcsak korának sok művészét, Schuffeneckert is rabul ejtette az Európán a XIX. század végén újonnan végigsöpört miszticizmus és okkultizmus. 1893 márciusában belépett az 1875-ben létrehozott, a spiritualizmus és az összehasonlító vallástudomány tanulmányozását zászlajára tűző Teozófiai Társulatba. Ettől kezdve munkái szimbolista felhangot kaptak, amelyhez kiváló rajzkészsége, finom, pontszerű ecsetkezelése és fényes színei éteri hangulatot varázsoltak.

A címben szereplő Rózsaszín fa a meudoni útra vet árnyékot; a Párizs környéki kedves kisvárost gyakran felkereste a festő, hogy tájképvázlatokat készítsen, és meglátogassa rokonait. A sűrűn nőtt görbe ágak és a halvány kontúrvonalú lombkorona állandó vibrálást kölcsönöz a képnek, amelyet tovább erősít a lazacrózsaszín és az ultramarin élénk ellentéte. Az ég ragyogása arra utal, hogy a rózsaszín árnyalatot a hajnali napfény hozza létre, ahogy végigpásztáz a fa lombkoronáján.

Míg a Rózsaszín fa – egy korabeli francia költő szavaival élve – egy „dekoratív impresszionista” gyors vázlatához hasonlít, addig Schuffenecker egyéb munkái a szimbolizmus „sejtelmes birodalma” iránti hajlamáról tanúskodnak. Tájképein gyakran szerepeltetett egy szellemszerű női árnyalakot (itt a kék színű figura), az általa járt ösvény pedig a nirvánába vagy a Paradicsomba vezető út jelképének is felfogható.

Művészi kapcsolat

Schuffenecker és Gauguin a Bertin nevű tőzsdei brókercégnél dolgoztak az 1870-es évek elején, és jó barátságba kerültek egymással. Szabadnapjaikon Schuffenecker, aki kezdetben jobb festőnek számított, rajzleckéket adott Gauguinnek, megtanította a festékek keverésére, és bemutatta Pissarrónak. A szerepek azonban gyorsan felcserélődtek, és Gauguin villámgyors fejlődése ámulattal töltötte el Schuffeneckert. Az 1882-es tőzsdekrach után mindketten otthagyták a Bertin céget, ami után Gauguin főállású festő lett, Schuffenecker pedig elfogadott egy tanári állást, ám szoros barátságuk megmaradt, és rendszeres levelezésükből sokat megtudhatunk Gauguin életéről. Mikor Gauguin egy heves vita után elmenekült Van Gogh házából, aki ennek során elvesztette fél fülét, a „jó öreg Schuff”-nál talált három hónapig otthonra, annak ellenére, hogy az csak lekicsinylésben és ócsárlásban részesült tőle (Gauguin rossz véleménnyel volt Schuffenecker munkáiról). Gauguinnek vélhetően viszonya volt Louise Schuffeneckerrel, vagy legalábbis megpróbálta elcsábítani, de az asszony visszautasította. Ez lehet a magyarázata A Schuffenecker család (1889, a képen) című festménye nem éppen hízelgő beállításának: a kompozíciót a komor tekintetű Louise uralja, háttérbe szorítva szerényen meghúzódó férjét.