Mágikus halak

A vonaltól a színig

Klee vele született adottságokkal rendelkezett a vonalak és a formák avatott ábrázolása terén, de legfőbb céljától, a mesteri színkezeléstől – amelyre nem tanították meg művészhallgató korában – még távol állt pályája korai szakaszában.

Az áttörést egy 1914-es tunéziai utazás hozta meg. Két barátjával, August Mackéval és Louis Moilliet-val látogatott el az észak-afrikai országba, ahol az élénk színek és a különleges fények olyan nagy benyomást tettek rá, hogy egyik naplóbejegyzésében diadalmasan jelentette ki: „Foglyul ejtett a szín. Nem kell többé küzdenem érte, örökre a hatalmába kerített… a szín és én egyek lettünk. Festő vagyok.”

Ezek után Klee a színeknek a vonalakra való hatását kutatta. Festményeit gyakran ragyogó színek szabálytalan rácsozata jellemezte. Muzikális hajlama arra vezette, hogy a színeket zenei elemekként lássa, és úgy helyezze egymás mellé a disszonáns és harmonikus árnyalatokat, mintha komponálna.

Halak a vízből

A gyakran gyermekrajzra emlékeztető, egyszerű halmotívumok Klee több mint egy tucat munkáján jelentek meg az 1920-as évek közepétől, ilyen például a Halak a körben és A hal körül (mindkettő 1926), valamint Az aranyhal (1925). Ezeket a művész egy nápolyi tengeri akváriumban 1902-ben tett látogatása vagy a nyári hétvégék kedvelt horgászkirándulásai inspirálhatták, ám nyilvánvalóan mélyebb jelentőségük volt számára.

Ezen a festményén a halakat olyan különböző szürrealisztikus képi elemekkel együtt ábrázolja, melyek mintha a tudatalattijából bukkantak volna felszínre. A bal felső részen látható függöny egy színpadra utal; Klee évekig játszott bábszínházat Felix nevű fiával, és a függöny motívuma több más munkáján is megjelenik, így a Villa R (1919) című képén is. Az alkotáson jelen van még egy bohóc, néhány bolygó, egy homokóra vagy tojástartó, egy facsemete, egy kétarcú figura, pár szál százszorszép és egy templomtorony, amihez egy csigaszerkezet kapcsolódik.

A kompozíciót egy, a vászonra ragasztott téglalap alakú muszlindarab uralja. Klee talán egy sérült részt akart eltakarni vele, és bár a halak akadálytalanul átúsznak rajta, szándékosan hangsúlyozta a széleit ahelyett, hogy megpróbálta volna beolvasztani a képbe. Egy tükörszerű eszköz lehet, amely kettészeli a homokóra/tojástartó és a Janus-arcú figura alakját. Lehetséges, hogy egyfajta vetítővászon, amit ha a csigasorral felhúzunk, feltárul a festmény sötét titka, de a zsinór csatlakozása a templomtoronyhoz másfajta értelmezésnek is teret enged.

Svájci óra

A templomtorony központi elhelyezése az óra számlapjára vonzza a tekintetünket. Bár az összes szám szerepel rajta, négy számjegy aranyszínű kiemelést kapott: 1, 2, 9, 5. Ha átrendezzük őket, kiadják a festmény elkészültének évét. Az ismétlődő kör alakú motívumok egybekapcsolják az órát a felette lebegő bolygókkal. Vajon Klee az idő természetén elmélkedett, ami szigorúan véges az emberi világ számára, de végtelen a kozmoszban? A csigaszerkezet valójában egy kiegyenlítő mechanizmus a templomtorony és a kis aranyszínű bolygó között? Ez a magyarázat mindenesetre összhangban áll az Égi és földi idő című 1927-es festményével, amely megismétli a madzagokkal rögzített templomtorony és bolygó motívumát, és címadásával a mondanivalóját is világosan kifejezi. Klee túlmagyarázással szembeni jól ismert ellenérzése végül is szabad kezet ad nekünk: A mágikus halak az, aminek gondoljuk.

Művészi kapcsolat

Klee egyik életre szóló barátja az absztrakt festészet korai úttörője, az orosz származású Vaszilij Kandinszkij (a képen) volt. Kollégák voltak Münchenben és a Bauhausnál is, egyben – Lyonel Feininger és Alekszej Javlenszkij mellett – tagjai a Die Blaue Vier (A Négy Kék) elnevezésű művészcsoportnak, akik nemcsak munkáikat cserélgették el egymással, hanem 1924-ben közösen előadó- és népszerűsítő körútra is indultak az Egyesült Államokba. Miután a Bauhaus bezárt 1933-ban, Kandinszkij Franciaországba költözött. Klee ezt írta róla: „Mély bizalmat éreztem iránta. Nem akármilyen művész, különlegesen csodálatos és tündöklő elme.”

A festmény története

A Halvarázs Louise és Walter Arensberg Los Angeles-i gyűjtőké volt, akik már korán támogatták Marcel Duchamp-t és az avantgárdot. 1950-ben teljes, több mint ezer darabos gyűjteményüket, a Kolumbusz előtti szobroktól Klee-n, Brâncușin és Duchamp-on át, a Philadelphiai Művészeti Múzeumnak adományozták azzal a feltétellel, hogy együtt mutassák be; a Halvarázs azóta is ennek része.