Az álom

A vadon világa

Rousseau egyszer azt állította, hogy mexikói katonai szolgálata során volt rá nagy hatással a trópusi őserdő. A múzsája valójában Párizsban volt keresendő.

Az 1889-es világkiállítás idején a fővárosban bemutatót tartottak az amerikai, afrikai, délkelet-ázsiai gyarmatok életéről. A rekonstruált falvak többféle látványossággal szolgáltak: trópusi növényekkel, vadállatokkal és bennszülöttekkel, köztük táncosokkal és kígyóbűvölőkkel, akik alig jobb bánásmódban részesültek, mint a veszélyes vidékek világából ízelítőt adó, a francia közönség rémisztgetésére összetoborzott vademberek serege. Nem lehet véletlen tehát, hogy Rousseau dzsungelképeinek első darabja, a Tigris trópusi viharban (Meglepetés!) nem sokkal a kiállítás után, 1891-ben született.

Másolóművész

Rousseau kitartóan másolt: olyan forrásokat használt fel, mint a Les Bêtes Sauvages (Vadállatok) című, állatábrázolásairól híres könyv, vagy a Le Petit Journal napilap véres állattámadásokról szóló képes beszámolói. Gyakorta ellátogatott az állatkertbe, ahol nőstény oroszlánok járkáltak fel-alá piszkos ketreceikben; felkereste a növénykertet is, amelynek melegházaiban egzotikus növényeket, az üvegvitrinekben pedig kitömött állatokat tekinthetett meg a közönség. Művészetének további forrását az úgynevezett orientalista festmények jelentették, amelyek nyugati festők, mint Jean-Léon Gérôme vagy Eugène Delacroix ecsetjei nyomán elevenedtek meg.

E különféle források felhasználása voltaképpen kollázsokat eredményezett, és Rousseau olyan könnyed gondtalansággal (vagy gondatlansággal) párosította össze a növény- és állatfajokat, hogy az gyakran valószerűtlen ábrázolásokhoz vezetett. Vegyük például a Trópusi tájkép: egy indián küzdelme a gorillával (1910) című munkáját, amely már a címében hordozza a nyilvánvaló ellentmondást. Rikító színű növényeit még a botanikusok sem igen tudták beazonosítani.

Festési stílusát is sokat gúnyolták. Ma „naiv” művésznek titulálnánk, akkoriban viszont ez a címke még nem létezett, és a kritikusok nem kegyelmeztek neki: „Henri Rousseau olyan szörnyszülötteket alkot, amelyeken az emberek csak mosolyognak” – hangoztatta egyikük.

A varázslat zenéje

Az álom dzsungele tipikusan rousseau-i: az egzotikus növények színpadszerűen sorakoznak fel, nincs perspektíva, és az árnyékok sem reálisak. A levelek és virágok formája, a stilizált motívumok és az egyéb díszítőelemek viszont gazdag változatosságban és ritmusban tárulnak elénk. Rousseau korábbi festményeiről ismerős alakokkal népesíti be a jelenetet: majmokkal, oroszlánokkal, fantasztikus madarakkal, kígyókkal – és egy kígyóbűvölővel. A bársonydíványon heverő akttal disszonáns hangot is belecsempész a kompozícióba: a női alak nyilvánvaló utalás Manet híres Olympiájára (1863). Rousseau kísérőszövegként egy verssel is ellátta Az álom című képét a Függetlenek Szalonja kiállításán:

Jadviga mélyen alszik,

álmában finom dudaszót hall, jóságos varázsló zenél, miközben a hold letekint a virágokra és a zöldellő fákra, és a kígyók elbűvölve figyelik a vidám dallamot.

Szemünket Jadviga sápadt, éles kontúrokkal megrajzolt alakja tartja fogva. Jadviga Rousseau korábbi barátnője volt, akit vélhetően még mindig szeretett, s a festő talán a kígyóbűvölő szerepébe képzelte magát, aki megigézi kedvesét, ahogy a mágus az állatokat. Ránk irányuló tekintete azt sugallja, hogy hamarosan minket is hatalmába kerít.

Nem meglepő, hogy Az álom vegyes fogadtatásban részesült. Ardengo Soffici olasz festő és műkritikus a „szörnyű virágokat” bírálta, de lenyűgözte a lombozatok zöldjének ötvenféle árnyalata. Rousseau hű barátja, Guillaume Apollinaire őszinte dicséretét fejezte ki: „Ez a festmény a szépségről árulkodik… Úgy gondolom, ezúttal senki nem merészel majd nevetni… kérdezzék meg a festőket.”

Művészi kapcsolat

Rousseau egyik leghívebb csodálója Robert Delaunay író és festő volt, aki 1906-ban ismerkedett meg a művésszel, és a következő évben rábeszélte édesanyját, Berthe-et, hogy rendeljen meg tőle egy képet A kígyóbűvölő címmel. 1911-ben, Rousseau halála után Delaunay retrospektív kiállítást rendezett a műveiből Párizsban. Később úgy jellemezte Rousseau-t, mint „a modern festészetben végbemenő művészeti forradalom keresztapját”.

A festmény története

Az álom Rousseau utolsó nagy műve volt. Ambroise Vollard műkereskedő 1910-ben vásárolta meg tőle, alig néhány hónappal a festő ugyanazon év szeptemberében bekövetkezett halála előtt. Az 1930-as években Sidney Janis New York-i műkereskedőn keresztül Nelson A. Rockefellerhez került, aki 1954-ben a Museum of Modern Artnak ajándékozta, ahol a gyűjtemény egyik legkedveltebb képe lett.