Tigris a trópusi viharban (Meglepő!)

Egyedülálló stílus

Amikor a 47 esztendős Henri Rousseau 1891-ben kiállította Tigris a trópusi viharban (Meglepő!) című, első dzsungelfestményét a Függetlenek Szalonján (Salon des Indépendants), már élesen bírálták. Attól fogva, hogy első ízben, 1886-ban – késői indulás után – feltűnt a párizsi művészeti életben, munkáit folyamatosan gúnyolták a kritikusok. Bár e festmény amatőr technikája és gyermeki naivitása miatt nevetség tárgyát képezte, kivívta az első elismerést is. Akkoriban a művész még teljes munkaidőben dolgozott a párizsi vámhivatalban. Felix Vallotton, az ifjú festő és kritikus így írt róla: „Zsákmányán rajtaütő tigrisét feltétlenül látni kell… inkább a legmélyebben gyökerező meggyőződést vagy a gyermeki naivitást kell példának tekinteni vagy vitatni, mint a rendkívüli szakértelmet.” Ez csak az első lépés volt Rousseau hosszú, lassú útján az ismertség felé, amikor már valóban eredeti, egyéni stílusú kifejezőerővel és különleges képzelettel megáldott művésznek tartották.

Utazás karosszékben

A Tigris a trópusi viharban (Meglepő!) Rousseau számos, gazdagon színezett, aprólékos gonddal kidolgozott dzsungelképének első darabja volt – noha csak tíz évvel később tért vissza ehhez a témához. Bár életszerű portréi azt az általános hiedelmet keltették – amelyet ő maga soha nem cáfolt –, hogy katonai szolgálata során Mexikó szubtrópusi vidékén járt, valójában soha nem hagyta el Franciaországot. Rousseau a mindennapok csendes, egyhangú életét élte, s ebből művészete segítségével menekülhetett el. Kora egyik kritikusa és műgyűjtője „vasárnapi festőnek” nevezte. Ihletet a munkája során megismert, világlátott katonák beszámolói alapján elképzelt dzsungelvilágból és könyvillusztrációkból merített. Rendszeresen látogatta a párizsi botanikus kertet is, és vázlatokat készített a buja növényzetről. Ahogy egyszer egy kritikusnak nyilatkozta: „Amikor bemegyek az üvegházba és meglátom az egzotikus országok különös növényeit, úgy érzem, mintha álmodnék.”

Naiv vonzerő

Rousseau ártatlan, üde képzelőereje végül meggyőzte kritikusait – beleértve a kor avantgárd művészét, Picassót, a későbbiekben pedig a szürrealistákat is. Picasso 1908-ban híres bankettet rendezett tiszteletére. Számos néző úgy nyilatkozott, hogy Rousseau úgy fest, mint egy gyermek, ám művei valójában rendkívüli kifinomultságról árulkodnak.

Sok művéhez hasonlóan a Tigris a trópusi viharban (Meglepő!) című kép is síkszerű; mintha az előtér, a középmező és a háttér egy síkban lenne, akár egy színházi függönyön. Bár e festmény mozgalmasabb sok későbbi dzsungel témájú képénél, mégis van rajta egyfajta statikusság, amely különös mozdulatlanság érzetét kelti. Minden egyes részlet aprólékos gonddal készült, és magára vonja a figyelmet. Összhatásában csábító fantáziavilág jelenik meg, ahol megáll az idő.

Romantikus hatás

A tigris szinte úgy kúszik előre e pazar dzsungelfüggöny előtt, mintha lebegne a fű tetején. Rousseau az állatot élénken, érzékenyen festette meg, hátának íve erőteljes mozdulatát érzékelteti; a néző tekintetét az egész állat magára vonja, különösen a tágra nyílt szeme és vicsorgó szája.

Megállapítható, hogy Rousseau tigrisének testtartása csaknem azonos a romantikus festő, Delacroix Tigris és kígyó című pasztelljén látható vicsorgó állattal. Rousseau csodálta a késő XVIII. és kora XIX. század romantikus stílusát, pontosságát, élénk színhasználatát és erős drámaiságát, amelyek mind alapvető elemei dzsungelfestményeinek is.

Művészi kapcsolat

A szürrealista művészek – köztük Max Ernst (képünkön) és Magritte – ünnepelték Rousseau-t. Műveiben a művészi lehetőségek új birodalmának nyitányát látták. A szürrealisták hittek a képzelet hatalmában, a szellemet szabaddá tévő álmokban és azok alkotóerejében. Rousseau előszeretettel hagyatkozott fantáziájára; festményeit merész, egyszerű stílus és álomszerűség jellemezte. Ezzel tökéletes példája lett annak a művésztípusnak, akiben a szürrealisták hittek: a született géniusznak, aki látomásaival túlszárnyalja a képzett művészt.

A festmény története

Rousseau 1891-ben a Salon des Indépendants-on állította ki a képet Meglepetés! címmel, és a látogatók többsége kigúnyolta. Ahogy hírneve nőtt, a kép többször gazdát cserélt, majd 1972-ben a londoni National Gallery megvásárolta, így a nemzeti gyűjtemény kevés autodidakta modern festőtől származó műveinek egyike lett.