Kép forrása: Wikimedia Commons (közkincs). Forrás megtekintése
Pásztorok imádása
Anton Raphael Mengs · Rokokó és klasszicizmus
- Művész
- Anton Raphael Mengs (1728–1779)
- Dátum
- 1770
- Méretek
- 256 x 190 cm
- Technika
- Fatábla, olaj
- Helyszín
- Prado, Madrid, Spanyolország
Anton Raphael Mengs XVIII. századi német művésznek már a kezdetektől fogva nyomába szegődött a siker; pályafutása csúcsán Európa legnagyobb élő festőjének tekintették. A szászországi király udvari festőjének fia csodagyereknek számított, akinek tehetségét már fiatal kora óta ápolták, s hamarosan túlszárnyalta az apjáét is. Még csak 12 éves volt, amikor elvitték Itáliába, hogy megismertessék Raffaello és Correggio reneszánsz klasszicizmusával, akiknek a festményeit vallási áhítattal másolta. E két művész jelentős és maradandó benyomást gyakorolt a német ifjúra, aki később nyomdokaikba lépve elvetette korának uralkodó stílusirányzatait, a frivol rokokót és az érzelmes barokkot, hogy újjáélessze a klasszikus művészet „nemes egyszerűségét és nyugodt fennköltségét”. Ezt rendkívüli eredetiséggel vitte végbe, ő volt korának talán első igazi neoklasszicista festője, és az 1760-as években portré- és történeti festőként szerzett hírneve egész Európát bejárta.
A portréfestés mestere
Mengs Rómában festette a Pásztorok imádását 1770-ben, Madridból való visszatérését követően, ahol közel egy évtizedig dolgozott III. Károly spanyol király udvari festőjeként. Élete e szakaszában Rómát tekintette otthonának; 1752-ben telepedett le a városban, miután feleségül vette egyik korábbi modelljét, egy olasz lányt. Mengs itt alapozta meg portréfestői hírnevét gazdag angol turisták arcképeinek megfestésével, akik a „Grand Tour” – művészeti körutazásuk – során látogatták meg a várost. Más portréfestőktől eltérően Mengs leginkább pasztellel dolgozott, és ez volt sikere kulcsa. A pasztellel képes volt elérni az olajra jellemző telített színeket és fényes bevonatot, és két órán belül megalkotni a képmást, ami a lassan száradó olajfestékkel nem volt lehetséges. Ily módon Mengs határozott előnyt élvezett vetélytársaival szemben; kimagasló tehetségét is kifejezésre tudta juttatni, és az évtized végére Róma legkeresettebb portréfestőjévé lépett elő.
„Új Raffaello”
Kiváló portréábrázolásai ellenére Mengs elsősorban történelmi festőnek tartotta magát, és ebben a tekintetben sem bizonyult kevésbé sikeresnek. Hírnevét Parnasszus című óriási mennyezetfreskójával alapozta meg, amelyet 1761-ben festett a nagy római művészetpártoló, Albani bíboros villájába. A szenzációt keltő alkotás nem csupán a művész tekintélyét emelte, akit hamarosan a madridi királyi udvarba rendeltek, hanem általában véve a neoklasszicista festészetét is. A képen látható, hogy Mengs továbbra is erősen Raffaello hatása alatt állt, és sokat köszönhetett a reneszánsz mester kompozícióinak és alakjainak, olyannyira, hogy „Új Raffaello” néven kezdték emlegetni.
Hangulati intenzitás
A csaknem egy évtizeddel később keletkezett Pásztorok imádását Mengs másik nagy példaképe, Antonio da Correggio egyik munkája ihlette. Correggio 1530-ban egy magánmegrendelés alapján készített oltárképe Jézus születésének történetét dolgozza fel. A festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor a pásztorok meglátogatják az Újszülöttet az istállóban. A képet széles körben Correggio mesterművének tartják rendkívüli, forradalmi színkezelése miatt, de Mengs alkotása is hasonlóan hangulatidéző. Akárcsak Correggio, Mengs is a chiaroscuro – a fény és árnyék merész kontrasztja – mestere volt, s ezt a technikát itt a visszafojtott áhítat atmoszférájának megteremtésére alkalmazza. A festmény középpontjában természetesen az újszülött Jézus helyezkedik el, akinek alakja különleges világos fényben fürdik, mely mintha belőle sugározna, megvilágítva Szűz Mária arcát, egyúttal visszaverve az imádók köre által keltett árnyékot. Mengs mesteri fénykezelése szinte kézzelfogható spiritualitást kölcsönöz a képnek, egyben mélységet is ad a kompozíciónak.
Önarcképek
Míg a Pásztorok imádása legtöbb alakja átszellemülten nézi a szeme elé táruló jelenetet, két figura jelenléte mintha elterelné a néző figyelmét. Egyikük, a magasban lebegő sárga köpenyes angyal szinte felhívást intéz hozzánk, hogy lépjünk elő az árnyékból, és csatlakozzunk az imádókhoz. A másik, a kép bal szélén, maga Mengs, aki a narrátor szerepében a látvány irányába mutat. Ez a fajta képi megjelenítés ritkaságnak számított a művésznél, aki rendszerint csak önarcképeken festette meg magát. Érdekes módon több ilyen önarcképe a Pásztorok imádása korszakából származik, különleges bepillantást engedve egy alkotóerejének csúcsán álló művész életébe. Az 1770-es évek során Mengs számos elismerésben és méltatásban részesült, vezette a római és a madridi művészeti akadémiát is. Kiemelkedő státusza ellenére különös módon sokszor megfáradt, rendezetlen külsejű művészként ábrázolta magát, hivatali megjelenés helyett szakmája egyszerű eszközeivel. A művész e szerény kinézetű önábrázolása azonban megtévesztő, mivel nem a nyomor vagy a kudarc emésztette fel, hanem tornyosuló megrendeléseinek nyomasztó terhe és a saját sikereiből fakadó irgalmatlan munkatempó.
- Mengs: III. Károly
- Antonio da Correggio