Rokokó és klasszicizmus

A 18. század elején a barokk nagyszabású pompáját a rokokó váltotta fel: világosabb színek, játékos elegancia, szerelmi és szabadidős jelenetek, ahogy Jean-Honoré Fragonard műveiben látható, Velencében pedig Canaletto ragyogó városképeket festett a nagy európai körutazás utazóinak. Nagy-Britanniában Thomas Gainsborough és William Hogarth a portréfestést és az erkölcsi szatírát fejlesztette tovább, Élisabeth Vigée Le Brun pedig kora egyik legkeresettebb portréfestője lett.

Az 1760-as évektől a herculaneumi és pompeji ásatások nyomán a klasszicizmus tisztaságot, fegyelmet és polgári erényt követelt. Fő festője Jacques-Louis David lett a forradalmi és napóleoni Franciaországban, tanítványa, Jean-Auguste-Dominique Ingres pedig tiszta vonalvezetését a 19. századba is átvitte; Francisco de Goya udvari festőként indult, de messze túllépett mindkét stíluson.