Kép forrása: Wikimedia Commons (közkincs). Forrás megtekintése
Divatos házasság: II. – Kettesben
William Hogarth · Rokokó és klasszicizmus
- Művész
- William Hogarth (1697–1764)
- Dátum
- 1743
- Méretek
- 90,8 x 69,9 cm
- Technika
- Vászon, olaj
- Helyszín
- National Gallery, London, Egyesült Királyság
Saját korának szellemes, éles szemű, kíméletlenül szókimondó krónikása, William Hogarth újító szellemű, eredeti művész volt. Munkái a brit történelem egyik érdekes korszakát mutatják be vibráló elevenséggel, éleslátással és gyakran ironikus humorral. Rendkívüli népszerűségnek örvendő szatirikus rézkarcain és festményein Hogarth átfogó körutazásra invitálja a nézőt a György-kori Londonba, az arisztokraták divatmajmoló szalonjaitól a mértéktelen alkoholfogyasztást ábrázoló jelenetekig. Arra törekedett, hogy munkái tanulságként szolgáljanak „egy jövendő kornak, amelyben a jelen közhangulata, divatja, szokásai talán megváltoznak”. A Divatos házasság: II. – Kettesben egy hat részből álló szatirikus, moralizáló festményciklus – Hogarth szóhasználatával „modern erkölcsi témák” – második darabja. A sorozat az akkoriban heves viták tárgyát képező érdekházasság egy példázata. Az első jelenet színhelye Squander gróf palotája, ahol az arisztokrata hozzáadja fiát egy gazdag városi kereskedő lányához. Ezen a második jeleneten az ifjú házas vikomtot és feleségét látjuk hivalkodó szalonjukban, belefáradva túlhajszolt életükbe, semmi érdeklődést nem tanúsítva a másik iránt. A szomorú tanmese az ötödik jelenetben a férj meggyilkolásával folytatódik – a tettes a feleség szeretője, egy Silvertongue (Ezüstnyelv) nevű ügyvéd –, majd a sorozatot a hatodik festmény, a feleség öngyilkossága zárja (a bal alsó képen).
Történetek az erkölcsről
Hogarthban az 1730-as évek elején merült fel a modern erkölcsi témákat feldolgozó festmények gondolata, melyekkel jövedelmét akarta fellendíteni. Addigra ugyan már több kisebb csoportképet is készített megrendelésre, de ezekkel nem keresett sok pénzt. Új elképzelése szerint egy drámai, tragikomikus történetet akart bemutatni egy árnyalt, finom részletekben bővelkedő festménysorozaton keresztül. Hogarth témaválasztásával az osztályok és a nemek közti egyenlőtlenségekre hívta fel a figyelmet. A Divatos házasság című sorozatát megelőzte A szajha útja (1732) szomorú meséje és a szatirikus hangvételű Az aranyifjú útja (1735). Mindkét festménysorozatból csináltak rézkarcokat, az ezekből készült metszeteket pedig nagy tételben árusították, nemzetközi hírnevet hozva Hogarthnak. „Festmény-elbeszélései” azonnali és óriási sikert arattak minden társadalmi osztálynál – még azoknál is, akiket kifigurázott. Hogarth megpróbálta eladni a Divatos házasság eredeti festményeit, de ez kevésbé volt sikeres. A képek végül 1751-ben árverésre kerültek, ahol egy John Lane nevű műgyűjtő vásárolta meg őket, később pedig unokaöccsére szálltak. A sorozatot 1797-ben J. J. Angerstein biztosítási ügynök és műgyűjtő vette meg kollekciójába, melyet a londoni National Gallery szerzett meg 1824-ben.
A boldogtalan pár
Hogarth kivételes művészi, elbeszélő és szatirikus képessége egyesül a Divatos házasság: II. – Kettesben című képén. Minden, amit látunk, arra mutat, hogy a vikomt megrendezett házassága romokban hever. A rendetlen szoba az előző éjszakai mulatozás nyomait viseli, noha az óra elütötte már a delet is. A vikomt kimerülten tért vissza éjszakai tivornyájából – a zsebéből kitüremkedő főkötő (amit a kutya szaglász) jelzi, hogy a szeretőjénél járt. Érzékien nyújtózkodó felesége huncut pillantást vet rá: a felborult szék és a nyitott hangszerdoboz arra utal, hogy társa sietősen hagyta el a helyszínt. Szemérmes intézőjük a káosz láttán karját felemelve hagyja el a szobát, másik kezében rendezetlen számlák halmazával – mindössze egy kifizetett számla van letűzve –, előrevetítve a háztartás fenyegető pénzügyi gondjait.
A szatíra szimbólumai
Hogarth rögeszmésen újra és újra átdolgozta a Divatos házasságot, az utolsó pillanatig új részleteket adott a jelenetekhez, így a festményen felfedezhető összes kép, díszítés, könyv és szobor jelentést hordoz. A kandalló fölötti festmény Ámort ábrázolja romok között. Az előtte álló törött orrú mellszobor az impotencia szimbóluma. A mellszobor két oldalán elhelyezkedő kínai porcelánfigurák és a kandallótól jobbra látható giccses falióra a pár rossz ízléséről tanúskodik. A prűd inas zsebéből kikandikáló, az Újjászületés címet viselő könyv tipikus hogarthi oldalvágás a puritán vallási buzgalom irányába.
Élethű ábrázolás
Hogarth számára lényeges volt, hogy figuráit meggyőzően, élethű emberekként állítsa elénk. Festményei spontán, természetes hatása elérése érdekében – szemben az akkoriban bevett szokásokkal, azaz a régi mesterek munkáinak másolásával vagy vázlatok készítésével – Hogarth egy sajátos, a vizuális memórián alapuló technikát fejlesztett ki. Ez abban nyilvánult meg, hogy egy jelenetet vagy „pillanatfelvételt” az emlékezetére bízott, s egyfajta vizuális gyorsírást alakított ki, amelyet vonalak könnyen visszaidézhető rendszerére redukált, saját szavaival élve „olyan tárgyak vonalait megőrizve elmémben, amelyek legjobban szolgálják a célomat.” A művész így tetszés szerint fel tudta eleveníteni jelenetét, ezért a megfestett vásznon természetes könnyedséggel keltek életre figurái. Henry Fielding író (1707–1754) a következő sorokat vetette papírra Hogarthról: „…nagy elismerésnek számít, ha egy festőről azt mondják: lélegeznek a figurái, ám Hogarth esetében ez még inkább igaz, mint gondolnánk.”
- Hogarth: Divatos házasság: VI. – Az úrnő halála
- Hogarth: Az aranyifjú útja II.: Az aranyifjú fogadást ad
További művek: William Hogarth
Ebben a galériában
Híres művei máshol
- The Graham Children 1742