Lady Hamilton, mint Kirké

London híres arcképfestője

Gyors munkájáról és mérsékelt árairól ismert George Romney ügyfélköre az üzletemberektől egészen a miniszterelnökökig terjedt, és volt olyan időszak, amikor többet foglalkoztatták, mint fő riválisát, Sir Joshua Reynoldsot.

Az Itáliában 1773–74-ben tett körutazása megerősítette Romney klasszicizmus iránti csodálatát. Ez a hatás, erős romantikus vonásokkal fűszerezve, szokatlanul intenzív pszichológiai töltetet kölcsönzött munkáinak, amelyeket tovább gazdagított a Rubens és Tiziano műveinek tanulmányozásából merített kiváló színkezelés.

Romney portréfestői jártassága abban rejlett, hogy képes volt modelljeit élethűen ábrázolni, de ha a szükség úgy hozta, előnyösebb színben is beállítani. Egyik modellje, Lady Newdigate elismerte, hogy a képen „szebb volt, mint az életben valaha”. Romney ezen felül hihetetlenül sokat is dolgozott: naplóbejegyzései két évtized alatt kilencezer modellülésről adnak számot. A csúcsot az 1783-as év jelentette, amikor közel hatszáz alkalommal ültek neki modellt. Esetenként belefáradt a napi taposómalomba, egyszer például kijelentette, hogy egy „ágyút helyez az ajtaja elé, hogy visszatartsa a mohó tömeget”.

Romney szíve mélyén azonban mitológiai és shakespeare-i jelenetek festésében lelte örömét, és történelmi festői babérokra pályázott. Művészi hírnevének köszönhetően a sors Emma Hartot vetette az útjába.

Emma Hart

Emma Lyon egy cheshire-i kovács lányaként látta meg a napvilágot 1765-ben. Eseménydús élete során kitartóan haladt a hírnév felé. 13 éves korában belépett a Drury Lane színtársulatába, 15 évesen egy gazdag ember szeretője lett, egy évvel később teherbe esett. Ebben az évben – 1781-et írunk – Charles Greville, Warwick grófjának második fia vette pártfogásába, a következő év januárjában szeretőjévé tette, s ekkor vette fel az Emma Hart nevet.

Greville az életviteléhez képest túl szerény jövedelemmel rendelkezett, ezért azt tervezte, hogy Emma portréinak eladásából húz hasznot, így áprilisban bemutatta Romney-nak. A művész a jelek szerint azonnal beleszeretett a kék szemű, gesztenyebarna hajú csinos teremtésbe, aki, ami még fontosabb, kiváló modell volt, bármilyen pózra képes, plasztikus arca pedig alkalmasnak bizonyult a legkülönfélébb kifejezések megjelenítésére.

Ismeretségük első négy évében Emma legalább 150 alkalommal ült modellt Romney-nak, aki összesen mintegy 30–50 portrét festett róla. Mindig valamilyen „szerepet” játszott – volt Jeanne d'Arc, Kasszandra, egyszerű hajadon, a „Természet” megtestesítője, sőt, még bacchánsnő is. Akár képen, akár a testi valójában, szépsége úgy vonzotta a férfiakat, mint molylepkéket a gyertyaláng, és még egy püspök is így ragadtatta el magát: „Isten bizonyára jókedvében volt, amikor Emmát teremtette!”

Emma, a szelíd varázslónő

A Lady Hamilton, mint Kirké valójában tanulmány egy egész alakos portréhoz. Egykor nagyobb méretű volt – nem tudni, mennyivel –, és csak később lett levágva a fej és a vállak vonalában.

Homérosz az Odüsszeiában varázslónőként írja le Kirkét, aki a szigetén különféle varázsigék és bájitalok segítségével változtatja át a férfiakat magatehetetlen állatokká. Megpróbálja feltartóztatni a hős Odüsszeuszt és hajósait is, de ő az istenek segítségével megmenekül a karmai közül. Az egész alakos portré (szintén 1782, magángyűjtemény) Kirkét parancsoló testtartásban ábrázolja, egyik kezében varázsvesszővel, a másik kezét felemelve, mintha éppen ráolvasást végezne. A háttérben felvillanó tengeren egy magányos hajót látni, talán éppen Odüsszeuszét. Kirké testhez simuló rózsaszínű ruhája kitűnő példa rá, hogy Romney a drapéria ábrázolásának mestere, amelyről messze földön híres volt.

Az arctanulmányból kitűnik, hogy széles ecsetvonásaival milyen gyorsan festhette Romney a környező képfelületeket. A pusztán vázlatszerűen jelzett bal kar azt tanúsítja, hogy ritkán készített előzetes tanulmányokat, jobban szeretett közvetlenül a vászonra festeni, és utána elvégezni a javításokat.

Romney figyelme leginkább a modell üde arcának ábrázolására irányult, melynek gyermeki vonásai furcsa ellentétben állnak egy olyan karakter, mint Kirké érett nőiességével és démoni szexualitásával. Ugyanakkor talán ebben a paradoxonban rejlett Emma vonzereje.

Emma, Lady Hamilton

1783-ban Greville nagybátyja, Sir William Hamilton, nápolyi brit követ Londonba látogatott, ahol megtetszett neki Emma. Greville, akinek már egyre inkább terhére volt Emma, később rábeszélte Hamiltont, hogy vegye át tőle a lány gondviselését, és ennek megfelelően 1786-ban Nápolyba küldte. Emma végül beleszeretett az öregedő Hamiltonba, és a 31 év korkülönbség ellenére 1791-ben hozzáment feleségül. A házasságkötési ceremóniára rövid időre visszatértek Londonba, ahol Emma újra modellt ült Romney-nak. (Az elbűvölt festő így írt egyik barátjának, William Hayley-nek: „A nyár nagy részét e csodás istennő festésével fogom tölteni. Nem tudom másként jellemezni, mivel úgy gondolom, hogy ő a legtökéletesebb nő.”) E nyarat követően Romney nem látta őt többé. Emma visszatért Nápolyba, ahol megismerkedett Lord Nelsonnal, élete utolsó nagy szerelmével.