Szent Pál megtérése

Nehézségekkel teli évtized

Michelangelo számára az 1540-es évek nehéz időszakot jelentettek. Amikor III. Pál pápa megbízta a Cappella Paolina (Pál-kápolna) freskóinak megfestésével, a művész már befejezte csodálatos remekműveit a Sixtus-kápolnában: először az emberi szépséget ünneplő, sok alakot felvonultató káprázatos mennyezetfreskóit (1508–1512), később az Utolsó ítéletet, rettenetes és egyben kijózanító látomását Krisztus második eljöveteléről (1536–41).

Michelangelo addig nem volt hajlandó hozzákezdeni a Pál-kápolna freskóinak megfestéséhez, amíg III. Pál pápa el nem intézte II. Gyula síremlékének ügyét. Az eredetileg 1505-ben megrendelt monumentális munka sokszor félbeszakadt más felkérések miatt. A művész így panaszkodott a pápának: „…a fejemmel festek, nem a kezemmel… amíg nem készül el a síremlék, addig nem tudok jó munkát végezni.” Végül 1542-ben a pápa engedélyt adott a munka befejezésére.

A Szent Pál megtérése festésének során Michelangelo két alkalommal is súlyosan megbetegedett, és pihenésre volt szüksége. Az 1540-es évek végén, amikor a Szent Péter keresztre feszítése című freskóján dolgozott, epekőtől szenvedett. Akárcsak a Sixtus-kápolna freskói esetében, Michelangelo úgy döntött, egyedül, saját kezűleg dolgozik e két új megrendelésén is, ami más művész számára nehéz feladatot jelentett volna, de még inkább egy olyan embernek, aki saját halandóságán tűnődik.

Miért Szent Pál?

Pál apostol Kr. u. 5 körül született. A Tarsusból származó zsidó ügyvéd részt vett Krisztus korai követőinek üldöztetésében. Amikor Saul (ez volt a megtérés előtti neve) Damaszkuszba indult, hogy elfogja és megbüntesse a keresztényeket, a magányos úton megtapasztalta a megtérés csodálatos élményét. Michelangelónak számos oka lehetett arra, hogy Szent Pál megtérését és Szent Péter keresztre feszítését választotta freskói témájául. A legegyszerűbb értelmezés szerint Pál a pápa névrokonát képviselte, míg Péter az „apostolok hercegét”, akitől az összes pápa eredeztette magát. De más tényezők is szerepet játszottak a művész döntésében. A Luther Márton által 1517-ben indított reformáció komolyan megrendítette a pápaság fennhatóságát, és a katolikus egyház az ellenreformációval erőteljes válaszlépéseket foganatosított. A kereszténység legszentebb hatalmának pártfogását élvező Michelangelo a következő bátor kijelentést tette: a megtérés (Pál) és a mártíromság (Péter) előtt a hitélet alapvető momentumaiként kell tisztelegni.

Fénytől elvakítva

A Szent Pál megtérése azt a Bibliában említett pillanatot ábrázolja, amikor Saul megtér a damaszkuszi úton. Michelangelo kietlen tájba helyezi a jelenetet, ahol a városfalak csak a horizonton körvonalazódnak. Krisztus fényes sugárnyalábot bocsát ki jobb kezéből, amely földre sújtotta és átmenetileg megvakította Sault. Egyik kísérője letérdel mellé, hogy segítsen neki, egy másik a rémült lovat igyekszik megzabolázni. Egy katona pedig ijedten emeli fel pajzsát, de mind a hárman elfordulnak a fénysugártól, mintha megérezték volna annak erejét. Két férfi a fülére tapasztja a kezét; szinte elképzeljük, ahogy megsüketítette őket Jézus hangja: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”

Az égboltot Krisztus fenséges alakja szeli ketté, testének távlati rövidülésben ábrázolt alsó részét erős karja ellenpontozza. Körülötte angyalok lebegnek, akik a lent látható menekülő figurákkal ellentétben szembenéznek vele. A két csoport, az angyalok és a fizikai testtel rendelkezők, két egymást kiegyensúlyozó ovális formát képeznek. Az isteni kegyelmet szimbolizáló fénysugár az egyetlen igazi kapcsolat az idő és az örökkévalóság két világa között.

A tömeg közepén elhelyezkedő és menekülni igyekvő ló Krisztus központi alakját tükrözi vissza, egyben kiteljesíti a szédítő háromirányú, oda-vissza körforgást Krisztus, Saul és a ló figurája között, amellyel a művész még inkább kihangsúlyozza a jeleneten uralkodó zűrzavart. A ló szimbolikus jelentése: a kevélység bűnétől való megszabadulást jelképezi, ahogy Saul/Pál engedelmesen kész alávetni magát Isten akaratának.

A két freskó finom, csodálatos színeivel hívja fel magára a figyelmet, amelyek a legutolsó restaurálás (2009. július) óta újra régi fényükben pompáznak.

Művészi kapcsolat

Michelangelo Merisi da Caravaggio (1571–1610) felfokozott érzelmeket sugárzó stílusáról és drámai megvilágításban ábrázolt naturalisztikus alakjairól ismert, amelyeket rendkívüli természethűséggel festett meg. Caravaggio két, 1600–1601 körül készített festményén is feldolgozta Szent Pál megtérésének témáját. Az elsőn (a képen) Krisztus a földre sújtott Saul felé nyúl, kinyújtott karjának átlós vonalát az egyik katona előreszegezett lándzsája hosszabbítja meg. A második festményen Caravaggio erőteljes színpadi beállítást alkalmaz: a fiatal Saul a lova és lovásza lábai előtt hever, alakját isteni fény vonja be, amelynek eredetét ügyesen képzeletünkre bízza a művész.