A hinta

Az udvaronc és a szeretője

1767-ben egy meg nem nevezett „udvari személy” megbízást ajánlott Gabriel-François Doyen francia festőnek. E máig ismeretlen patrónus folytatta a saját témájú zsánerképek megrendelésének bevett hagyományát. Ami viszont szokatlannak számított, az a festmény témája volt. Arra kérte a művészt, hogy kedvesét „egy hintán ülve ábrázolja, amit egy püspök hoz lendületbe. Úgy tüntessen fel engem a képen, hogy láthassam a drága hölgy lábait, sőt még többet is, ha izgalmasabbá akarja tenni festményét…”

A meglepett Doyen visszautasította a felkérést, de azt javasolta a megrendelőnek, hogy a megfesteni kívánt jeleneten a nő rúgja le az egyik cipőjét, azt pedig pajkos cupidók kapják el. A művész továbbította A hintára szóló megbízást Jean-Honoré Fragonard-nak, aki akkoriban a romantikus és finoman erotikus képek mesterének számított. Fragonard saját utánozhatatlan stílusában készítette el a képet, elhagyta a püspök és a cupidók alakját, de megtartotta a lerepülő cipellő motívumát.

Magánkézből közgyűjteménybe

Noha A hinta magánmegrendelésre készült, Fragonard számos verziót alkotott róla, és a képmás azonnal sikert aratott. Az eredeti festmény később Morny hercege tulajdonába került, majd Hertford negyedik őrgrófja, a Párizsban élő Richard Seymour-Conway vásárolta meg az alkotást 1865-ben. A kép később a lenyűgöző Wallace-gyűjtemény egyik kitüntetett darabja lett, és ma is ott tekinthető meg.

Könnyed stílus

1748-tól 1752-ig Fragonard a XVIII. századi francia festő, François Boucher (1703–1770) tanítványa volt, aki a rokokóra jellemző játékosan érzéki stílusban festett dekoratív alkotásairól volt ismert. Fragonard saját festményei folytatták a rokokó hagyományokat, de finom ecsetvonásai még a mesteréét is túlszárnyalták. Festményén minden a levegőben úszik: a magabiztosan, lazán felvitt lebegő rózsaszín női ruhától a buján örvénylő lombozatokon keresztül a távoli kék felhők füstszerűen gomolygó paplanjáig. Fragonard lebilincselő könnyedséggel ábrázolja ezt a szabadtéri udvarlási szertartást.

Fiatalság és ártatlanság

Fragonard kompozícióján egy fiatal szerelmes férfit láthatunk kedvese hintája alatt olyan pozícióba helyezkedve, ahonnan láthatja annak lábát és harisnyatartóját, egyben rejtve marad a fiatal hölgy idősebb csodálója elől, aki a fák árnyékából hajtja a hintát. A kép középpontját a napsugaraktól megvilágított kacér nő alakja foglalja el, könnyű selyemruhája mint óriási rózsaszín rózsa pompázik a dúsan burjánzó kertben.

Dinamikus mozgás

Fragonard kiválóan érzékelteti a mozgást a hintázó fiatal nővel, akinek lendületét kihangsúlyozza lerepülő bal cipője, ahogy légi pályája tetőpontjára ér. Míg a szeretője irányába szálló apró cipellő az elvesztett szüzességet jelképezi, addig a kép bal oldalán látható kerubszobor, a titoktartás jeleként, egyik ujját a szája elé emeli. A nő átlós irányban, dinamikusan suhan végig a képen, alakját a két férfi figurája egyensúlyozza ki a kompozíción, az egyik balra előtte a földön támaszkodik, a másik jobbra mögötte áll. Noha nem tudjuk az okát, mégis érdemes megfigyelni, hogy Fragonard feltűnően hasonló testtartásban festette meg a fiatal férfit, mint Michelangelo Ádámot a Sixtus-kápolnában látható Ádám teremtése freskóján.

A festmény története

A képet megrendelő „udvari urat” Saint-Julien bárónak, a francia papság főpénztárnokának azonosítják, aki azt kívánta, hogy szeretőjét csodálva fessék meg. Később a festmény Marie-François Ménage de Pressignyé, egy gazdag adóbérlőé volt, akit 1794-ben, a forradalom idején guillotine alatt végeztek ki, gyűjteményét pedig az állam lefoglalta.

A 19. században III. Napóleon féltestvéréhez, Morny herceghez került, majd 1865-ös árverésén Hertford negyedik márkijához. Hertford gyűjteményét fia, Sir Richard Wallace örökölte, Wallace özvegye pedig 1897-ben a brit nemzetre hagyta. A Wallace Collection 1900-as megnyitása óta A hinta a londoni Hertford House-ban függ, ahol a gyűjteményt egyben mutatják be.