LEVÉTEL A KERESZTRŐL (részlet)

Stilizált formanyelv

A „manierizmus” kifejezés az olasz maniera szóból származik, jelentése „a stílus”, mely tökéletes kifejezése Rosso Fiorentino stilizált és expresszív ábrázolásmódjának. Amikor a „firenzei vörös” – ahogy akkoriban nevezték – a Levétel a keresztről című képét festette, már évek óta e védjegyének számító stílusban dolgozott. Hasonlóan kortársához, Pontormóhoz, aki vele együtt Andrea del Sarto mellett tanult, szintén e firenzei művészeti forradalom élvonalába tartozott. Kettőjüknek tulajdonítható a manierizmus elterjedése Itália-szerte. Ennél tovább azonban nem terjedt Rosso Fiorentino együttműködése. Nehéz természetű ember volt, könnyen szerzett magának ellenségeket, és jobban szeretett egyedül boldogulni az életben. Magányosan utazgatott egyik helyről a másikra, és le-lecsapott a kínálkozó megrendelésekre.

Népszerű téma

A Levétel a keresztről című festményt eredetileg egy festői toszkán kisváros, Volterra székesegyháza számára rendelték meg. Rosso Fiorentino alkotói ereje teljében festette a képet, amelyet érett manierista stílusa mesterművének tartanak. A „Levétel” – Krisztus halála után testének levétele a keresztről – az egyik leggyakoribb bibliai téma a festészetben. A történet elmeséli, hogyan emeli le Krisztus ernyedt testét a keresztfáról Arimateai József és Nikodémus a gyászolók figyelő tekintete előtt, mielőtt sírjába fektetnék. A festmény formája – a kereszt függőleges, szűk sávja köré épített kompozíció – ideális oltárképpé avatja az alkotást; témáját a művészettörténet olyan nagy alakjai dolgozták fel, mint Fra Angelico, Caravaggio, Rubens és Rembrandt. Rosso Fiorentino azonban teljesen új szemlélettel közelít a történethez, és a tragikus pillanat mélyen emberi interpretációját nyújtja.

Színpadias látvány

A festmény egyik legszembetűnőbb jellegzetessége az a természetellenes, szinte teátrális mód, ahogy a művész az eseményeket megvilágítja. A kép valójában inkább egy színpadi beállításra hasonlít, ahol a figurák egy semleges háttérdíszlet előtt jelennek meg, s minden irányból özönlik rájuk a fény. Maga a cselekmény két különálló képmezőben zajlik. A kompozíció felső részén a Krisztussal foglalatoskodó férfiak bizonytalanul egyensúlyoznak létráikon, mintha bármelyik pillanatban lezuhanhatnának a magasból. Erősen gesztikulálnak, ahogy küszködve kapaszkodnak Krisztus testébe, miközben dühöngő szél csap az arcukba. Alattuk teljesen megváltozik a kép hangulata: a lázas tevékenykedést felváltja a tiszta, leplezetlen gyász. A figurák beletemetkeznek saját bánatukba, fejüket a kezükbe hajtják, vagy a szomorúságtól meggörnyedve állnak. Az arcokat a fájdalom torzítja el, s a jeleneten nyomokban sem fedezhetjük fel azt a bájt és rendezettséget, ami rendszerint a reneszánsz művészet velejárója.

Felfokozott érzelmek

Figyelmet érdemel a művész színválasztása is, ami ugyanolyan szokatlan, mint a megvilágítás. Krisztus furcsa zöld színe ellentétben áll a gyászolók ruházatának ragyogó rózsaszíneivel, citrom- és narancssárgáival, kékjeivel. Az élénk színek használata Rosso Fiorentino védjegyének számított, de jellemző volt a manierizmus egészére is, ahogy ez Pontormo ugyanerről a témáról 1528-ban készített képén is látható. Az erőteljes színek rendkívül stilizált arculatot kölcsönöznek a képnek, és a drámaiság fokozására szolgálnak.

A Levétel a keresztről valóban szinte erőszakos kifejezőerejével tűnik ki, sok tekintetben hasonlít Rosso Fiorentino egyik későbbi munkájához, a Mózes és Jethro lányaihoz (1523). Az ilyen témájú festményekkel az volt a művész szándéka, hogy megrendítse és sokkolja a nézőket, és bevonja őket a jelenetbe, hogy osztozzanak a szereplők felfokozott érzelmeiben. Amikor a Levétel a keresztről című képet elhelyezték a volterrai székesegyházban, a hívők minden bizonnyal rémülettel vegyes elragadtatással tekintettek a hatalmas méretű műalkotásra.