Utolsó vacsora

Végső változat

Tintoretto Utolsó vacsora című képe kései mű, a művész valószínűleg élete utolsó évében festette, nagyjából egy időben a Mannaszedéssel. Mindkét alkotást Michele Alabardi, egész Velence egyik leggazdagabb kolostora, a Benedek-rendi San Giorgio Maggiore házfőnöke rendelte meg 180 dukát ellenében. Tintoretto élete során több alkalommal is megfestette a témát, így az Utolsó vacsora (1547) San Marcuola-beli verzióján, mely későbbi változatai kiindulópontjául szolgált, s már olyan képi megoldásokat is tartalmazott, mint a tanítványok arcának furcsa elrejtése. Az Utolsó vacsora végső verziója Tintoretto legeredetibb feldolgozása az Eucharisztia szent témaköréről.

Az Utolsó vacsora San Giorgio Maggiore-beli verziója hatalmas méretű vászonra készült, mérete meghaladja a 3,5 x 5,5 métert, és ma is a szentély jobb oldali falát díszíti, mint a művész korában. A festmény elhelyezésében szerepet játszhatott a templomi gyülekezet nézőpontja, a hívők távoli padsorai ugyanis a képtől jobbra helyezkedtek el. A festményen látható asztal szokatlan átlós vonala nagy jelentőséggel bír a templom belső tere szempontjából, mivel a kép az oltár perspektivikus meghosszabbításának látszik, az Utolsó vacsora párja, a Mannaszedés pedig összekapcsolja a két alkotást. A szemközti falon függő Mannaszedés női alakja a serényen tevékenykedő izraeliták tömegéből kitekint a képből, mintha egyenesen az Utolsó vacsora oltáriszentség-kiszolgáltatását szemlélné.

Dráma és fény

A rendkívül leleményes és óriási alkotói energiával megáldott Tintoretto nem alkalmazkodott kora fennálló képi stílusaihoz. Giorgio Vasari kortárs történetíró úgy jellemezte Tintorettót, mint aki „saját módszerei szerint dolgozik, szemben más festők bevett gyakorlatával.” Tintoretto csodálta Tizianót, ahogy fénykezelésével drámaiságot tudott adni festményeinek, s bár az Utolsó vacsora viszonylag sötét tónusú kép, Tintoretto is erőteljesen alkalmazta a fényhatásokat saját kompozícióján. Krisztus alakjának vibráló sárga glóriája még a mennyezeti fáklya kettős lángját is túlragyogja. A fények határozzák meg a formákat: némely figurát sötéten beárnyékolnak, másokat élesen megvilágítanak.

Krisztus a középpontban

Tintoretto Utolsó vacsora című festménye nagy kifejezőerőt sűrít egy mesterien szerkesztett kompozícióba, mely élesen különbözik Leonardo da Vinci közel egy évszázaddal korábban készült Utolsó vacsorája távolságtartó és szimmetrikus feldolgozásától. Tintoretto asztalának kirívóan ferde vonala drámai perspektívát ad az alkotásnak, amit tovább fokoz – különösen az asztal túlsó oldalán levő – tanítványok szokatlanul furcsa elhelyezkedése.

A főalak, Krisztus a kép fókuszában, a középpontban látható, ahogy az ostyát, az Eucharisztia ajándékát nyújtja Péternek. A festmény Krisztus utolsó könyörületes cselekedetére utal: „ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lukács 22:19). Júdást vörös köpenyben és turbánban ábrázolja a festő. A kép fókuszától távol eső kis periférikus figura is jelzi, hogy Tintoretto az utolsó vacsorára helyezi a hangsúlyt, nem pedig Krisztus elárulására.

A jobb oldali előtér ételeket felszolgáló dinamikus alakjai Tintoretto fantáziájának szüleményei, s a tanítványok asztalának átlója által keltett tér kitöltésére szolgálnak. Az egy velencei fogadó belső helyiségére emlékeztető terem libegő éteri angyalfigurái a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé átalakulásának misztériumát tükrözik.

Művészi kapcsolat

Mivel kevés információval rendelkezünk Tintoretto ifjúkoráról, nehéz őt egy meghatározott mesterhez kötni. 1530 körül, tizenkét éves kora táján egy festő műtermében kezdett dolgozni segédként. Állítása szerint Tiziano (a képen) volt a mestere, de erre nincs bizonyíték. Tintoretto korai képei ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a fiatal művész sikeresen olvasztotta magába Tiziano és a kor más vezető velencei festői, mint Bonifazio de' Pitati és Paris Bordone stílusát. Egy anekdota jól rávilágít a fiatalember művészi ambícióira, ugyanis műhelye ajtaja fölé a következő szöveget erősítette: „Michelangelo rajzai és Tiziano színei.”