A szeretők

Drámai változások

A szeretők Man Ray párizsi festői pályafutásának csúcspontja, s egyben annak is ékes példája, hogy amerikai bemutatkozása óta mekkorát változott a stílusa. Korai munkái, mint például egy 1909-ből származó önarckép sokkal konvencionálisabbak, és csak 1913-ban tapasztalta meg azt a fajta alkotói megvilágosodást, amely drámai irányváltoztatásra késztette. E fordulatot a modern művészeteket bemutató híres-hírhedt Armory Show hozta meg, melyet ugyanez év októberében rendeztek meg New Yorkban. Man Ray ezen a kiállításon fedezte fel magának a kubizmust, s ami még fontosabb, a hagyományos esztétika ellen kihívást intéző „antiművészeti” mozgalmat, a dadaizmust. Az irányzat egyik kulcsfigurája a francia Marcel Duchamp volt, akinek az olyan abszurd kiállítási tárgyai – úgynevezett ready-made-jei –, mint egy palackszárító vagy egy piszoár, tökéletesen összegezték a mozgalom lényegét, újra és újra zavarba ejtették az akkori kritikusokat. Man Ray a New York-i kiállításon találkozott Duchamp-mal, majd közeli barátokká váltak, és idővel az amerikai dadaizmus vezetői lettek. Habár Duchamp pályája korai befejezéséhez közeledett, Man Ray-é csak akkor kezdődött. 1921-ben Párizsba költözött, ahol továbbra is kapcsolatban maradt a dadaizmussal, majd együttműködést alakított ki a tudatalatti folyamatok ábrázolásának mestereivel, a szürrealistákkal.

Az elveszített szerelmes

A szeretők, Man Ray szürrealista remekműve különös álomszerűségéről és nyílt érzékiségéről ismert. A festmény kétségkívül legjellegzetesebb vonása a hatalmas, csaknem két méter szélességű rubinvörös száj, amely mintha léghajóként lebegne a zöldben gomolygó táj fölött. A képi elemek valószínűtlen kombinációja ellenére az ajkak és a táj meglepően realisztikusak. A kép színhelye a Luxembourg-kert, egy nagy párizsi közpark a város központjában, az ajkak tulajdonosa pedig Lee Miller, Man Ray akkori szeretője, asszisztense és modellje.

Noha a festmény Miller magasztalásának tűnik, Man Ray valójában akkor festette A szeretőket, amikor már kapcsolatuk végét gyászolta. A pár három évig tartó viharos viszonya 1932-ben zárult le, s utána a depressziós művész gyakran tűnt el montparnasse-i műterméből, hogy hosszú sétái alatt kiszellőztesse a fejét. Kóborlásai végén általában a Luxembourg-kertben kötött ki, ahonnan pazar kilátás nyílt a párizsi obszervatóriumra, melynek ikerkupolái úgy meredeztek, mint „halványan kirajzolódó mellek a horizonton”. Ezen a festményen pontosan ezt a látványt örökíti meg Man Ray, miközben korábbi szeretőjének ajkai kísértetként lebegnek felette a felhőkkel tarkított égbolton.

Termékeny kapcsolat

Az 1930-as évek elején Lee Miller személyes és szakmai értelemben egyaránt rendkívül sokat jelentett Man Ray számára. Az 1907-ben New Yorkban született Miller sikeres pályát futott be modellként, mielőtt 1929-ben átkelt az óceánon, s belépett Man Ray életébe. Noha kapcsolatuk viszonylag rövid ideig tartott, s nem nélkülözte a viharos jeleneteket sem, mégis termékenynek bizonyult. Együttlétük során Miller saját maga is képzett fényképésszé vált, segédkezett Man Ray divatfotózásain, végül saját műtermet nyitott. Másfelől ihletet adott Man Ray számos híres fotográfiájához, a művészt lenyűgöző ajkai gyakran kaptak kiemelt helyet az alkotásain, mint például az erotikus töltetű A csók (1930) című képén. Miller jelentős szerepet játszott Man Ray újítóként szerzett hírnevében is. Amikor Párizsba érkezett, Man Ray már kikísérletezte „rayográf”-ját, a fényképezőgép nélküli fotótechnikáját, de a „szolarizációs” effektek későbbi tökéletesítése legalább annyira Miller nevéhez is fűződik. Ez a fényképészeti eljárás a világos és sötét tónusokat fordította visszájára a képeken, és Man Ray akkori munkásságának jellegzetes vonásává vált. Miller 1929-ben véletlenül fedezte fel a technológiát, amikor fotókat hívott elő Man Ray műtermében.

Gyakorlatias álmodozó

Habár manapság leginkább szürrealista fotóművészként ismerik, Man Ray sokkal több volt ennél. Saját magát „gyakorlatias álmodozó”-ként jellemezte, mivel jártas volt az összes művészeti ágban, a festészettől a szobrászaton és a filmen át a fényképészetig és az irodalomig. Bár elsősorban festőnek érezte magát, mégis úttörő jelentőségű fotográfiáival keltett szenzációt, és szinte természetes, hogy A szeretők nyomtatásban is megjelent. Miután befejezte a festményt, felakasztotta a műterme falára, és 1936-ban háttérként felhasználta egy fotósorozatához, melyet később a Harper's Bazaar nevű magazinban mutattak be. Habár a festmény ma egy magángyűjtemény része, Man Ray évekig a műtermében tartotta, fájó emlékeztetőként arra a nőre, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott élete szinte minden területén.