Az állatok beszállása Noé bárkájába

Családi hagyomány

Van Kessel festménye a bibliai alak, Noé jól ismert történetét meséli el, akit piros ruhában, egy bottal a kezében láthatunk a kép jobb oldalán. A Biblia szerint Isten arra utasította Noét – aki a többi bűnössel ellentétben jó ember volt, és ezért az Úr meg akarta menteni családjával együtt –, hogy építsen egy bárkát, és minden állatfajból egy hímet és egy nőstényt vigyen magával, így megmentve őket a földi életet elpusztítani készülő nagy árvíztől. A történet már évszázadok óta foglalkoztatta a művészeket, köztük Van Kessel családját is. A kép kompozíciója valójában nem a művész saját alkotása, hanem egyik dédapjáé, idősebb Jan Brueghelé, aki Pieter Brueghel egyik fia volt.

Idősebb Jan Brueghel 1613-ban festette meg az ószövetségi bibliai jelenet eredeti változatát, és ezzel akaratlanul is egy családi hagyományt teremtett. Festő leszármazottai mind megalkották a maguk verzióját, talán bizonyítási vágytól sarkallva a híres előd alapműve által. Brueghel fia, az ifjabb Jan 1625-ben készítette el hasonló témájú képét, melyen egy szürke ló megjelenése jelenti a változást a korábbi munkához képest. Ezt követte Van Kessel apjának 1660 táján készült változata, amely csaknem azonos az eredetivel, míg Van Kessel saját, szintén nagy egyezéseket mutató verziója egy évtizeddel később született.

Az állatábrázolás mestere

Ahogy a cím is sugallja, Az állatok beszállása Noé bárkájába különböző állatfajok szédítő kavalkádja a hatalmas elefántoktól, vadmacskáktól és egy fenséges lótól a különböző nagyságú madarakig, majmokig, teknősbékákig, sőt a kép előterében szaladgáló tengerimalacokig. A XVII. században számos efféle egzotikus állat az európai művészek, mint a Brueghelek és Kesselek legvadabb elképzeléseit is felülmúlhatta, ezért annál figyelemreméltóbb festményeik hihetetlen részletgazdagsága. Ezt az értékes tudást is idősebb Jan Brueghelnek köszönhette a család.

1609-ben Brueghelt Ausztriai Albert főherceg és Izabella spanyol infánsnő udvari festőjének nevezték ki. A pár együtt kormányozta a Habsburg uralom alatt álló Hollandiát 1598 és 1621 között a mai Belgium fővárosából, Brüsszelből, a virágzó királyi udvarból. Az Újvilág meghódításának időszakában az európaiak sokféle változatos, hazájuktól távol élő, addig ismeretlen, számukra egzotikus állatfajt ismerhettek meg. A brüsszeli Koudenberg-palotába Albert és Izabella hatalmas seregletet gyűjtött egybe az újonnan felfedezett állatokból. Brueghelnek szabad bejárása volt a királyi állatkertbe, ahol élőben tanulmányozhatta annak lakóit, és hamarosan nagy jártasságra tett szert anatómiájuk terén, ami leszármazottainak is nagy segítséget jelentett.

A törekvő művész

Az 1670-es években Brueghel dédunokája, Jan van Kessel becsvágyó művészpalánta volt, aki apja keze alatt tanulta a mesterséget Antwerpenben, az akkori művészeti világ központjában. Ebben az évtizedben és a művészi örökségére emlékeztető környezetben kezdhetett hozzá Van Kessel Az állatok beszállása Noé bárkájába című kép saját, igen hatásos változatához. Ekkorra már technikailag jól képzett művésznek számított, flamand módon ügyelve a részletekre. Míg azonban apja elődei nyomdokait követve virágok és állatok tehetséges festője volt, Van Kessel a portréfestészet mellett kötött ki. Nagyon kevés munkája maradt fenn, ezek közé tartozik egyik legkiválóbb korai alkotása, az 1679-ből származó Család a kertben című csoportképe egy flamand nemesről, feleségéről és gyermekeiről. Ebben az évben halt meg Kessel apja is, és nem sokkal utána, hogy befejezte a képét, saját lábára állt, és 1680-ban Madridba költözött.

Egy korszak vége

1686-ban Van Kessel II. Károly spanyol király alkalmazásába lépett, majd megfestette a király feleségeinek képmásait, először az orléans-i Mária Lujza királynét, később a neuburgi Mária Annát. Spanyolországban jó hírű portréfestő lett, és a király támogatásának köszönhetően a vagyonosok közé emelkedett, de a király halála után, 1700-tól csillaga hanyatlani kezdett. Bár tovább szolgálta az új uralkodót, V. Fülöpöt, élete vége felé háttérbe szorult a feltörekvő fiatalabb és divatosabb francia művészekkel szemben. 1708-ban bekövetkezett halála – mindössze 54 éves volt – egy 180 éves dinasztia végét jelentette, és lezárta a flamand művészet egyik fontos fejezetét.