Sir Anthony van Dyck Londonban

Kezdés kicsiben

Camille Roqueplan kis méretű, korai tájképeire, mint az Itáliai tájkép, este (1832), R. P. Bonington angol festő és litográfus szabadon alkalmazott akvarelltechnikája és Eugène Isabey festő és grafikus munkái voltak hatással. Az 1830-as évek közepén Roqueplan azonban már nagyobb méretű, anekdotikus jellegű képeket festett, és a francia író, Jean de La Fontaine egyik meséje illusztrációjaként készített Szerelmes oroszlánnal (1836) jelentős hírnevet szerzett. A következő évben, 1837-ben korábbi mestere, Antoine-Jean Gros stílusában egy háborús jelenetet festett a napóleoni korból Az elchingeni csata címmel a versailles-i palota Történeti Múzeuma részére. Ugyanebben az évben fejezte be a Sir Anthony van Dyck Londonban című képét, egy eredeti hangvételű, régebbi korba visszanyúló munkát, amelyen a festő Van Dycket a XVII. század első fele londoni társasági életének középpontjában állítja elénk.

Híres személyiség

Roqueplan festményének főszereplője Anthony van Dyck (1599–1641) flamand festő, akit I. Károly angol király fő udvari és portréfestőjének neveztek ki 1632-ben, noha korábban, 1620–21-ben már megfordult és dolgozott az országban, a Stuart-ház előző uralkodója, I. Jakab udvaránál. A Peter Paul Rubens antwerpeni műhelyében tanult Van Dyck addigra már ismert művésznek számított Flandriában. A Sir Anthony van Dyck Londonban című zsánerképén látható jelenet vélhetően 1632 után játszódik, miután I. Károly lovaggá ütötte kedvenc festőjét. Számos Van Dyckról keringő legenda hamisnak bizonyult, de azt tudjuk, hogy a festő londoni tartózkodása idején szeretett magasabb körökben mozogni. A Szent Pál-székesegyházban az I. Károly által a tiszteletére emelt emlékmű így emlékezik meg róla: „fényűzően élt, sokkal inkább hercegként, mint festőként.”

Eklektikus hatások

Roqueplan eklektikus stílusban alkotott, különösen a XVI. századi velencei festők, a XVII. századi holland és flamand mesterek és a francia rokokó képviselői hatottak művészetére. Munkáira jelentős befolyást gyakoroltak a kortárs angol festők, köztük Bonington és Constable alkotásai is. Roqueplant nagyra tartották képei színharmóniájáért és fényhatásaiért.

Zenés összejövetel

Roqueplan festménye, a Sir Anthony van Dyck Londonban egy belső jelenetet ábrázol, amelyen a híres udvari festőt a társasági élet középpontjában jeleníti meg, s nem pedig egy közvetlen portré formájában. A Roqueplan kora előtt két évszázaddal játszódó jelenet színhelye az angol főváros egyik fényűző, gazdagon díszített polgárháza. A zsánerképen három ülő muzsikus és egy férfi énekes szórakoztatja a finom ruhákba öltözött egybegyűlteket, a londoni társasági élet krémjét. A flamand festő számos önarcképe alapján készült festményen Roqueplan a szakállt viselő Van Dycket basszus violán játszva ábrázolja.

Roqueplan a spontaneitás érzetét közvetíti a nyitott bejáró ügyes alkalmazásával – mely a holland festő, Pieter de Hooch (1629–1684) egyik kedvelt fogása volt, ahogy az a Zenés találka az udvarban (1677) című alkotásán is látható –, s ily módon egy belső térben két különböző jelenetet képes bemutatni, két eltérő nagyságú képmezőre osztva a vásznat. A néző tekintete a fényesen megvilágított ajtónyílásra fókuszál, ahol egy cselédlány – a festmény szereplői számára láthatatlanul – a nyakát nyújtogatja, hogy jobban hallja a fogadóteremből kiszűrődő zenét. Előrehajoló alakja mögött bepillantást nyerhetünk Van Dyck ideiglenes műtermébe: a nagy állvány és a vásznak készen állnak a híres művész ecsetvonásaira, a vidám társaság megörökítésére.

Művészi kapcsolat

Richard Parkes Bonington (1802–1828), vagy ahogy rendszerint nevezik, R. P. Bonington brit festő munkái hatással voltak Camille Roqueplan korai művészetére. Akárcsak Roqueplan, Bonington is a Szépművészeti Főiskolára járt, Antoine-Jean Gros (a képen a műterme) keze alatt tanult, és később, a romantika irányzatának kifejlődése idején maradandó benyomást gyakorolt sok francia és brit festőre. Bonington az egyik első olyan művész volt Franciaországban, aki akvarelljeit műterem helyett a szabadban készítette, és munkásságára manapság úgy tekintenek, mint összekötő kapocsra az angol tájképfestők, köztük Constable és a francia barbizoni festők között.