Romantika és tájfestészet

A 18. század végén induló romantika az érzelmet, a képzeletet és az egyént az észszerűség és a szabályok fölé helyezte. Festői a fenségest keresték a viharokban, a hegyekben és a tengerben, valamint saját koruk drámai eseményeiben: ilyen Eugène Delacroix élénk színvilága és mozgalmassága, Goya lidércnyomásos látomásai és Caspar David Friedrich magányos alakjai a természet végtelenje előtt.

A korábban alárendelt műfajnak számító tájkép az élvonalba emelkedett. J. M. W. Turner fénnyé és légkörré oldotta a jeleneteket, John Constable közvetlenül a természet előtt festette az angol vidéket, Amerikában pedig Thomas Cole és Frederic Edwin Church nagyszabásúan ünnepelte a vadont, később Iszaak Levitan csendes líraisággal festette meg az orosz tájat.