Táj szivárvánnyal

Festői romantika

Romos kőtemplomával, naturalisztikus tájképével és viharos égboltjával a Táj szivárvánnyal mintapéldája a festői szépségű, pittoreszk jeleneteknek. Turner korában a „pittoreszk” kifejezés olyan tájakra vonatkozott, amelyek az építészeti elemek és a természet díszleteinek vonzó elegyét kínálták, vagy a nyugodt szépség érzetét kombinálták az elemek fenyegető erejének jelenlétével.

A pittoreszk a XVIII. század végén és a XIX. század elején az európai képzőművészeten, zenén és irodalmon végigsöprő romantikus irányzat egyik megnyilvánulási formája volt. Turner, a romantika egyik vezető képviselője lenyűgöző találékonysággal és merész színkezeléssel szuggesztív tájképeit gyakran túlvilági szférákba emelte.

Humanista látomás a világról

Turner mérhetetlen, szinte univerzális humanizmusa mindig jelen van tájképein, gyakran a természet halálos erejével szemben álló törékeny ember formájában. Festményein sokszor felbukkannak vad tengerek által megtépázott hajók (például az 1805-ből származó Hajótörésen), vagy védtelen utazókra lecsapó dühöngő viharok (Hóvihar: Hannibál és serege átkel az Alpokon, 1812).

Ezen a képen a humán motívumot leginkább a romos templom idézi fel, de közvetetten erre utal a távoli, szélfútta füstoszlop, valamint a jobb oldali előtér csalitosában menedéket kereső háziállatok csapata. Ha a festmény nem volna ilyen rossz állapotban, nem kizárt, hogy egy-két alak is kivehető lenne rajta, amint a sűrű eső elől a templomba igyekszik.

Fény, mindenek előtt

Akárcsak kortársát, John Constable-t, Turnert is rabul ejtették a napfény fizikai tulajdonságai, 1804-ben és 1824-ben például napfogyatkozásokról készített vázlatokat. Az 1840-es években behatóan tanulmányozta Johann Wolfgang von Goethe német író elméletét, aki megkísérelte cáfolni Isaac Newton színekről alkotott teóriáját. (Newton volt az, aki az 1660-as években a fehér fényt egy üvegprizmán átengedve a szivárvány hét színére bontotta.)

Turner munkáin gyakran felbukkan a szivárvány, például az Arundel-kastély szivárvánnyal (1824) című festményén. A Buttermere-tó (1798) című alkotásán viszont ködívet láthatunk, egy alapvetően fehér színű természeti jelenséget, ahol a víz részecskéi túl kicsik ahhoz, hogy határozott színeket produkáljanak.

Valódi műtárgy

A Táj szivárvánnyal újrafelfedezése az utóbbi évek egyik legnagyobb sajtószenzációját keltette. Egy megviselt, erősen szennyezett vászon tulajdonosa, akinek nem volt pénze a kép felújítására, 1985-ben olcsón eladta azt a magyar származású testvérpár, Peter Paul Biro és Laszlo Biro montreali restaurációs cégének. Miután a Biro testvérek gondosan eltávolították a felgyülemlett koszrétegeket, legnagyobb meglepetésükre egy ismeretlen Turner-tájkép tárult a szemük elé, csodálatos szivárvánnyal. Ezután Angliába utaztak, abban a reményben, hogy rátalálnak a festményen látható táj valószínűsíthető helyszínére; leginkább a cumbriai Millom nevű településre gyanakodtak, amely ma a Tóvidéki Nemzeti Parkban fekszik.

1987-ben Peter Paul a Táj szivárvánnyal című festménnyel hitelesítés céljából a londoni Tate Gallery szakértőihez fordult, akik hamisnak ítélték azt. Ahogy Turner egyéb munkáit tanulmányozta a Tate-ben, Peter Paul halvány ujjlenyomatokat vett észre a képeken. A művész híres volt arról, hogy a festéket ujjaival kente el a vásznon, így azok nyomai ottmaradtak a festményeken. Biróban felmerült a kérdés: ha „ujjlenyomatot” vesz a saját képéről, modern eszközökkel be tudja-e bizonyítani eredetiségét.

A következő évek ezekkel a munkálatokkal teltek, mígnem 1994-ben egy rendőrségi szakértő megerősítette, hogy a Táj szivárvánnyal című képen talált ujjlenyomatok megegyeznek Turnerével. (Ez volt az első ilyen bizonyítási eljárás egy festmény eredetiségével kapcsolatban.) A művészvilág véleménye kezdetben megoszlott, viszont a korábban szkeptikus szakértőket is meggyőzték az új bizonyítékok, így már ők is a festmény hitelessége mellett tették le voksukat. 1995. december 12-én a Táj szivárvánnyal több mint 150 000 dollárért kelt el egy árverésen. (Az ár magasabb is lehetett volna, ha nincs a hanyag tárolás és szennyeződés, ami nagy barna foltok formájában ma is látható a kép bal alsó részén.)

Művészi kapcsolatok

Turner művészetét két fő hatás befolyásolta. Az egyik ilyen irányzat a holland iskola volt, melynek nyomai jól tetten érhetők a tengerábrázolások iránti életre szóló ragaszkodásában és a realisztikusabb tájképein, mint a Fagyos reggel (1813). A másik hatás Claude Lorrain (1600–1682) francia festőtől ered, aki Nicolas Poussin (1594–1665) mellett a klasszikus tájképfestészet tradíciójának megalapítója volt a XVII. században. Turnert bámulatba ejtette Claude mesteri fénykezelése, adósságát pedig olyan munkáin rótta le, mint a Dido felépíti Karthágót (1815, a képen).