Várakozás

Királyi házi kedvencek festője

Edwin Landseerre mindig úgy fognak emlékezni, mint állatképfestőre, de kiemelkedő művészi tehetsége alkalmassá tette a stílusváltásra is: festett történelmi jeleneteket és tájképeket, továbbá jeleskedett a szobrászatban és a rézmetszésben is. Viktória királynőt különösen elbűvölte a festő szinte boszorkányos képessége, ahogy fel tudta idézni házi kedvenceinek szellemét és karakterét. Landseer számos ilyen képet készített, lefestette többek között Viktória kis Dash nevű spánieljét és Albert olasz agarát, Eost. Landseer volt az alkotója a Windsor-palota a modern időkben című festménynek is, amely a királyi párról festett derűs kép házasságuk korai szakaszából. E családi portré az uralkodói párt házi kedvencei társaságában mutatja be. A képen a nyugodt, boldog királyi pár látható otthonában első gyermekük, „Vicky” királyi hercegnő és szeretett kutyáik körében.

Az ember legjobb barátja

Amikor Landseer a Várakozást és számos más állatképét festette, az erény és a nemesség különleges érzetét kívánta kivetíteni az állatokra. A brit művészet e korszakában elterjedőben volt az úgynevezett zsánerképfestészet. Az ilyen típusú festmények általában a mindennapi életből merített jeleneteket ábrázoltak, s gyakran öltöttek anekdotikus formákat. Landseer kiváló elbeszélő volt, s noha manapság furcsának hat, jobban szerette állatokkal bemutatni ezeket a bonyolult képi tanmeséket. Rajongott az állatokért, különösen a kutyákért, így ez kézenfekvő választásnak tűnhetett a részéről. A Várakozáson az agár teljesen uralja a festményt, amely drámai hatását a kutya jellemzésének köszönheti. Landseer hajlamos volt állatait emberi tulajdonságokkal felruházni, „humanizálni”, és azt akarta megmutatni, hogy képesek megérteni az embert és érzéseik is hasonlóak. A kutyák háziasításával gyakran emberi szerepeket osztottak az ebekre, családtagnak tekintették őket – a kutyatulajdonosok esetében nem ritka, hogy kedvenceikben emberi vonásokat fedeznek fel. Ennek tudatában kérdéses, hogy Landseer valóban csak azt festette-e, amit látott.

Anatómiai tanulmányok

Benjamin Robert Haydon angol festő nagy hatással volt Landseerre, amikor még gyermekként tanult festegetni. Az idősebb festő arra buzdította az ifjú tehetséget, hogy tanuljon anatómiát. Landseer 13 éves korában már állatokat boncolt, hogy fejlessze testfelépítésükkel kapcsolatos tudását és hozzáértését. Landseer gyermekként végzett kemény munkája és fejlett megfigyelőképessége meghozta gyümölcsét. 1820-ban a tizenéves művész naturalista technikáját már olyan kiváló francia festők csodálták, mint Théodore Géricault és Eugène Delacroix. Annak ellenére, hogy a Várakozáson Landseer ecsetkezelése gyorsabb és a kép több más munkájánál kevésbé kidolgozott, művészi virtuozitása jól megmutatkozik a kutya bundájának ábrázolásában, az állat mellén vakító fényfolttól lekonyuló csokoládébarna füléig.

Egyszerű kompozíció

Landseer bonyolultabb kompozíciók létrehozására is képes volt, ám a Várakozás bájos egyszerűségével ragadja meg a nézőt. A művésznek szokása volt elmés, gyakran ravasz címeket adni zsánerképeinek, hogy az általa kívánt hatás elérése felé terelje a nézőt. Noha a Várakozás címet viseli, a festmény első pillantásra kevés izgalmat vagy feszültséget árul el. Landseer, a mesélő azonban a festmény „olvasására” szólít fel bennünket, és ehhez támpontokkal is szolgál. A kutya behúzott nyakkal ül a jobb oldali csukott ajtó előtt. A kép közvetlen előterében egy tolldísz hever, mely egy sisakról eshetett le, s körülötte vércseppeket is felfedezhetünk a szőnyegen. A szőnyeg halvány párhuzamos vonalai a zárt ajtó irányába vezetik a szemet, de észrevesszük az asztalon az üres kesztyűt és a lovagló felszerelés darabjait is. A címben szereplő „várakozás” szó értelme világosabbá válik, amint ráébredünk, hogy a kutya gazdája megsebesült, és valószínűleg a csukott ajtó mögötti szobába vitték. A türelmesen várakozó hűséges kutya számára megállt az idő, miközben gazdája élete talán csak egy hajszálon függ.

Három évvel később hasonló szellemben festette meg egyik leghíresebb képét, az Öreg pásztor gyászolóját. John Ruskin viktoriánus műkritikus úgy jellemezte a festményt, mint „a modern kor egyik legtökéletesebb képi költeményét”. Akárcsak a Várakozás, e festmény kompozíciója is ugyanazt a piramis alakú felépítést követi. A címben szereplő gyászoló, még a halál után is hű kutya nemrég elhunyt gazdája koporsóján nyugtatja állát.