Árva lány a temetőben

Szenvedéllyel teli festmények

„Nem kedvelem azt a festészetet, amit az értelem irányít” – írta Delacroix Naplójában, s valóban impulzív, energikus stílusát láthatólag inkább a szív, mint az ész vezérli, bár klasszikus képzése fellelhető gondos kompozícióin és művei finom kidolgozottságán. Legtöbb festményén intenzív érzelmi töltetű jeleneteket mutat be; szélsőséges mámor vagy (gyakrabban) a rémület és pusztítás képeit a hajótörésektől, kifosztott városoktól egészen a véres mészárlásokig.

Az Árva lány a temetőben című kép minden részlete reménytelenséget és kétségbeesést sugároz. A festményen szereplő leány az 1822-es oszmán támadás túlélője a görög Chios szigetén, ahol ezreket mészároltak le, és további ezreket vittek el rabszolgának. Delacroix-t elborzasztotta a vérengzés, s úgy érezte, kötelessége megfestenie. Mint mindig, szándéka most sem az esemény történelmileg hű ábrázolása volt. Azt szerette volna, hogy a néző élje át és érezze a történtek érzelmi következményeit. A Chiosi mészárlás a festő második legnagyobb méretű kiállított műve lett.

A kétségbeesés portréja

Delacroix az érzelmek közvetítésének mestere volt. Az árva lány sötét, karikás szemében a szomorúság könnyei gyűlnek, de tekintetének intenzitása félelmet és aggodalmat is kifejez. Félig elnyílt szája, ölében erőtlenül nyugvó keze és válláról lecsúszó ruhája reménytelenséget sugall.

Delacroix világos körvonalakkal festette meg a leányt, aki így kiemelkedik a lazább ecsetkezeléssel készült tájkép és égbolt hátteréből, hangsúlyozva a magány érzetét.

A szín mestere

Egy másik naplóbejegyzésében Delacroix így írt: a festészetben „a szín adja az életszerűséget”. Szerette a ragyogó fehér csúcsfényeket – amint az a leány blúzán és feltűnő szemfehérjén is látható. Az 1800-as évek végén festészetének e vonásai kulcsfontosságúak voltak az impresszionista és posztimpresszionista festők, köztük Manet, Signac, Seurat, Van Gogh – később Matisse és Picasso – számára, akik mindannyian elismerték, hogy ezért sokkal tartoznak neki.

Újítások a háttérben

Delacroix érzelmes tájképfestészeti stílusára – ahol a kép minden egyes részlete számít – jócskán hatottak a kor angol tájképfestői, köztük John Constable. A francia kormány által finanszírozott két művészeti kiállítás közül az elsőt 1824-ben tartották a Louvre-ban, Párizsban. Sok brit képet mutattak be – olyan sokat, hogy „Brit Szalonoknak!” csúfolták őket. Delacroix itt látta először John Constable Szénásszekér című képét (1821), s annyira lenyűgözték a vibráló színek és a szaggatott ecsetkezelés, hogy állítólag egyes részleteket átfestett a Chiosi mészárláson, hogy ily módon hasonló hatást érjen el.

Művészi kapcsolat

Delacroix az 1800-as évek második felében óriási hatással volt az impresszionista festők stílusára. Számukra ő jelentette az ihletet. Édouard Manet kétszer is lemásolta első remekművét, a Dante bárkáját (képünkön), kifejező színhasználata előtt tisztelegve. Vincent van Gogh Delacroix-festmények metszeteit kérte ihletnek a Saint-Rémy-i elmegyógyintézetbe, Paul Cézanne pedig legalább 27 másolatot készített képeiről és tíz festményének tulajdonosa volt. Egyszer a következőt mondta Delacroix-ról: „Neki van a leggyönyörűbb színpalettája Franciaországban… mindannyian az ő árnyékában festünk.”