Szegfű, liliom, liliom, rózsa

A naplementétől inspirálva

Sargent kihívásként tekintett e festményre – egy tökéletes naplemente látványát kívánta megragadni, a fény és árnyék varázslatos kombinációját, fakó színeit. A művet részben a londoni hajókirándulások ihlették, amikor a festő csónakjával lustán sodródva a Temzén egy liliomokkal és kínai lampionokkal díszített kertet figyelt meg.

A kép története

A Szegfű, liliom, liliom, rózsa talán soha nem készült volna el, ha nincs Sargent szerencsétlen balesete. A Temzén csónakázott egy amerikai festő barátjával, Edwin Abbey-vel, amikor fejest ugrott a vízbe, és csúnyán beütötte a fejét egy sziklába. Abbey egy festői cotswoldi faluba, az Oxfordshire-ban lévő Broadway-be vitte, ahol felépülését elősegítette az elsősorban híres amerikai alkotókból – köztük Francis David Millet festő és Henry James író – álló művésztelep közössége. Sargent néhány hónappal ezután festette a képet, modellnek művésztársai gyermekeit kérte fel.

Múló pillanat

Hogyan rögzítsük azokat a fényeket, amelyek naponta csak néhány percig érzékelhetőek? Sargent 1885 szeptemberében kezdett el dolgozni festményén. Minden nap, amikor a Nap kellő mértékben veszített fényéből, a művész abbahagyta, amit addig csinált – rendszerint teniszezett –, és a vászonhoz sietett. Ezután lázas munkába fogott, néha csak két-három percig, de tíz percnél soha nem töltött el több időt a kép előtt, majd újra a teniszpálya felé vette az irányt, ez volt a mindennapok rítusa. Mondani sem kell, egy ekkora méretű festményt ebben a tempóban nem lehetett hamar befejezni. Barátai azt is megemlítették, hogy Sargent gyakran lekaparta előző napi munkáját, mivel elégedetlen volt a fénnyel vagy a színekkel.

Amint beköszöntött az ősz, és a virágok hervadni kezdtek, Sargent kénytelen volt cserepes virágokat használni. Úgy döntött, hogy csak a szabadban fog dolgozni, így novemberben fel kellett függesztenie a munkát a következő nyárig.

Modellek

Sargent különleges hajszínt képzelt el a festmény alakjának. Kezdetben Millet ötéves lányát használta modellként, de a kislánynak parókát kellett viselnie az éppen megfelelő árnyalat elérése érdekében. Végül a mozdulatlan várakozás napi szertartása túl sok volt a szegény gyermeknek, és az illusztrátor, Frederick Barnard két idősebb lánya, Polly és Dolly lettek az új modellek.

A festményt először a londoni Királyi Akadémián állították ki 1887-ben, és bámulatos színei miatt hangos elismerésben részesült. Ugyanebben az évben a festményt a Chantrey-hagyaték részeként megvásárolták a Tate Gallery számára. A hagyaték kuratóriumát 1877-ben hozták létre egy brit nemzeti műgyűjtemény felállítása céljából, és nagy megtiszteltetést jelentett egy művésznek, különösen ha nem brit alattvalóról volt szó, ha művét kiválasztották. A Szegfű, liliom, liliom, rózsa ma is a Tate-ben látható, és az intézmény legnépszerűbb festményei közé tartozik.