Kép forrása: Wikimedia Commons (közkincs). Forrás megtekintése
A Londoni Parlament
André Derain · Korai modern (fauvizmus, kubizmus, expresszionizmus)
- Művész
- André Derain (1880–1954)
- Dátum
- 1906
- Méretek
- 79,1 x 86 cm
- Technika
- Vászon, olaj
- Helyszín
- Modern Művészetek Múzeuma, Troyes, Franciaország
André Derain a XX. század elejének egyik legradikálisabb és legellentmondásosabb francia festője volt. Az egész pályája során különböző stílusokkal kísérletező fáradhatatlan újítót egy rövid életű, de rendkívül nagy hatású művészeti mozgalom, a fauvizmus egyik legelső képviselőjeként tartják számon. Az Henri Matisse-szal és Maurice de Vlaminckkal közösen kifejlesztett irányzat stílusát expresszív ecsetvonások, leegyszerűsített kompozíció és mindenekfelett tiszta és dinamikus színek használata jellemzi.
Vadak
A „fauvizmus” elnevezés a francia Fauves, azaz „vadak” szóból származik. A kifejezést egy Louis Vauxcelles nevű kritikus használta először, így reflektálva egy festőcsoportnak az 1905-ös párizsi Őszi Szalonon tartott kiállítására, amely egy új, markáns művészeti mozgalom, a fauvizmus megszületését hirdette. A kritikus haragja főképpen olyan művekre irányult, mint Matisse Zöld szalagja (1905), amelyen a művész a feleségét ábrázolta visszatetsző, zöld színű orral, és Derain Collioure-ja (1905), egy rendhagyó mediterrán tájkép, amelyet Matisse társaságában festett még ugyanazon a nyáron. Derain expresszív módon felvitt vibráló festékfoltokból álló festménye maga a színek kavalkádja, fauvista korszakának (1905–1908) irányadó munkája, ám egyszerűségével és erős színeivel kételyeket is ébresztett.
Az első elismerés
Az impresszionizmus közel négy évtizeddel korábbi megjelenése óta egy művészcsoport sem okozott akkora megdöbbenést a kritikusok körében, mint a Vadak. Sok ítész nyersnek és befejezetlennek tartotta festményeiket, ugyanakkor néhányan értékelték az új szemléletet, különösképpen az avantgárd párizsi műkereskedő, Ambroise Vollard, aki számos alkalommal képviselte Van Goghot, Renoir-t és Picassót. Vollard először a hagyományos párizsi Szalonból kivált Függetlenek Szalonja 1905-ös kiállításán kedvelte meg Derain munkáit, majd ellátogatott a közismert Őszi Szalonra is. Míg egyesek címkék aggatásával reagáltak a rendezvényre, Vollard teljesen más módon nyilvánította ki véleményét – néhány nappal később megvásárolta Derain teljes műtermét. Ezzel addig példa nélküli pénzügyi függetlenséget biztosított a művész számára, továbbá széles nyilvánosságot az egyre fogékonyabbá váló nagyközönség körében.
Londoni látogatás
Derain a következő évben festette A Londoni Parlament című alkotását, annak a 30 londoni városképnek az egyikét, melyeket Vollard megrendelésére készített az angol fővárosban tett két látogatása alkalmával 1906-ban és 1907-ben. Vollard-nak tudomása volt Claude Monet impresszionista londoni képeinek az 1904-es párizsi kiállításon aratott hatalmas sikeréről, és szerette volna, ha Derain versenyre kel vele. Sok tekintetben kihívás elé állította Deraint: lehetőséget biztosított számára, hogy rivalizáljon a nagy francia mester munkáival, és utánozhatatlan stílusával új szellemet teremtsen.
Káprázatos festmény
Amikor Derain Londonba érkezett, kezdetben csalódással töltötték el a látottak: „Itt minden halott… semmit sem lehet hallani.” Ugyanez azonban nem mondható el az itt készített, kirobbanó életerőt és vitalitást tükröző festményeiről. A Londoni Parlament valójában a fauvizmus első műve, az élénk színkontrasztok káprázatos mozaikja. A jellegzetes óratornyot és a környező épületeket Derain sziluettszerűen, zöld és türkiz tónusokkal ábrázolja, amelyek visszatükröződnek az égbolton és a víz vibráló felszínén. A magasból a piros gyűrűbe vont nap ontja sugarait, narancssárga és rózsaszín fényben fürdetve a Westminster-hidat. Noha Derain a folyópartról figyelte meg a jelenetet, furcsán kavargó horizontja azt a látszatot kelti, mintha a vízen hullámozva, fel- és alábukva festette volna a képet, a spontaneitás impresszionista érzetét keltve. Valójában azonban az impresszionizmussal való ellentét nem is lehetne nagyobb. Míg az impresszionista művészek, mint például Monet, hűek maradtak a természethez, és a fényhatások gyorsan tovaröppenő, hiteles „benyomásait” örökítették meg, addig a Vadak teljesen elutasították a naturalizmust, a színekkel jóval önkényesebben, érzelmesebben bántak, és Derain szavaival élve „szándékolt diszharmóniát” teremtettek. Ebből következően Monet poétikus, füstködbe burkolt Londonja mintha egy aranyszínű fátyolon keresztül szűrődne át, Derain valószerű városa viszont úgy csillog-villog, mint egy tűzijáték.
Kísérletező festő
Míg Monet viszonylag kevés nézőpontból festett a Szent Tamás kórház vagy a Savoy szállóbeli szobájának ablakából, Derain távolabbra kalandozott. A folyó partján, séta közben örökítette meg a látott nevezetességeket, így a London-hidat, a Szent Pál-katedrálist, a Temze partszakaszait, és csak néhányszor merészkedett be a városba, hogy megfesse a mozgalmas Regent Streetet, ellátogasson a British Museumba vagy a Nemzeti Galériába. A Derain két látogatása során készült 30 festményből 29 fennmaradt. Ezek különleges bepillantást engednek a művész kísérleti módszereibe. Jóllehet ezek a képek a Vadak élénk, kifejező színeit példázzák, sok egyéb hatás is felfedezhető rajtuk. A Londoni Parlament című alkotáson például szembeszökőek Van Gogh örvénylő, mozaikszerű motívumai, míg más festményein Seurat pointillista stílusa, Signac szaggatott ecsetvonásai, valamint Cézanne briliáns színskálája érhető tetten. Derain nyilvánvalóan sokat merített a kortárs alkotók munkáiból, de soha nem utánzott. Ízig-vérig újító szellemként a tanultakat átszűrte élénk képzeletén, és valami újat, rendkívülit alkotott, ami teljesen a sajátja volt.
Remekmű kapcsolat
A „fény festőjeként” ismert J. M. W. Turner (1775–1851) talán a valaha élt legnagyobb brit tájképfestő volt. A Tűzvész a Felső- és Alsóházban (1834) című képén saját földöntúli látomását vetíti elénk a Parlament épületéről a Temzén keresztül, részletek ábrázolása nélkül, csak a természet félelmetes erejére összpontosítva. Derain némely későbbi munkája kétségtelenül Turner befolyását tükrözi, de még korábbi, fauvista korszakában is elismerte Turner hatását művészi hitvallására. 1906-ban így beszélt erről: „Turner felhatalmaz bennünket arra, hogy olyan formákat teremtsünk, amelyek túlmutatnak a hagyományos realizmuson.”
- Ambroise Vollard
- Regent Street, 1907