Korcsolyázók a Bois de Boulogne-ban

A Bois de Boulogne

Az impresszionisták – Monet, Bazille, Pissarro, Sisley és Renoir – Párizsban ismerkedtek meg egymással az 1860-as évek elején. E városban és környékén dolgoztak lázasan a nyüzsgő sétányok életének és a külső kerületek festői szépségű, vidékies hangulatának megörökítésén. Renoir téli jelenetének helyszíne a Bois de Boulogne, egy nagy erdős park Párizs központjától nyugatra. III. Napóleon alapította 1852-ben, hogy versenyre keljen a londoni Hyde Parkkal. A New York-i Central Parknál több mint kétszer nagyobb területen fekvő Bois de Boulogne megnyitójára özönlöttek az emberek, és Napóleon parkja hamarosan átvette a fő látványosság szerepét a Champs-Élysées-től. A gazdagok hintón utaztak ide, mások tömegközlekedési eszközöket vettek igénybe vagy gyalog érkeztek, de mindenki felüdülést keresett itt a nagyvárosi forgatagból menekülve, lehetőséget a kikapcsolódásra és az élet egyszerű örömeinek élvezetére.

Az emberek ábrázolása

Noha az impresszionisták elsősorban a tájképfestésre helyezték a hangsúlyt, Renoir az emberek ábrázolása iránt is nagy érdeklődést tanúsított. Az 1860-as évek Párizsa szerencsére számos alkalmat biztosított erre, mivel a városi középosztály egyre inkább kedvét lelte a szabadidős tevékenységekben és a szabadtéri programokban. Az új életstílus egyik első megörökítője egy olyan művész volt, akire az impresszionisták kivétel nélkül felnéztek: Édouard Manet. A Zene a Tuilériák kertjében (1862) című képén cilinderes urak és elegánsan öltözött hölgyek társalognak és múlatják az időt Párizs egyik legszebb közparkjának árnyas fái alatt.

Manet nyomdokain haladva Renoir és az impresszionisták a kor fő vizuális életrajzírói lettek: festményeiken bemutatták Párizs élénk kávéházi életét, megörökítették a színházi közönséget, a táncosokat, csónakosokat és az úszókat.

Téli csodavilág

Az impresszionisták közül szellemiségében talán Renoir állt a legközelebb Manet-hoz: a Korcsolyázók a Bois de Boulogne-ban sok hasonlóságot mutat idősebb pályatársa a Tuilériák kertjéről készített festményével. Renoir téli csodavilágában férfiak, nők, gyerekek és vidáman csaholó kutyák gyülekeznek a park két tava körül. Míg némelyek egyszerűen csak nézelődnek és csevegnek, addig sokan rámerészkednek a jégre, hogy élvezzék a tél nyújtotta örömöket. Manet képéhez hasonlóan Renoir is feláldozza a részleteket az összhatás mozgalmassága kedvéért. Élénk színek villannak fel – itt egy piros sál, amott egy sárga szánkó –, és vezetik a szemet az egyik érdekes alakról a másikra. A hólepte fákat a jól ismert könnyed ecsetvonásokkal és eleven fényfoltokkal ábrázolja a művész, az égbolt kékben és rózsaszínben játszik, amelybe egy kis sárga is vegyül, ahol a nap vékony sugarai megpróbálják áttörni a felhők burkát. Hasonlóképpen a hó sem tiszta fehér, mivel Renoir azt hangoztatta, hogy a „fehér nem létezik a természetben”.

Havas témák

Bár Renoir nyári tájképeiről a legismertebb, amelyeken alakjait hátulról világítja meg a nap, a Bois de Boulogne-ról készített kép nem számít kivételesnek az életművében. Ugyanebben az évben festette a hangulatot jól megidéző Tájkép, hó effektus című képét, amely még közelebb áll az impresszionista eszményekhez. 1870-ben, egy évvel a műfajteremtő La Grenouillère-i kirándulás után készült a Havas tájkép, jellegzetes stílusának remek példája, a bíbor árnyalatú hóval és a nap fényével pettyezett fákkal. Az ehhez hasonló havas tájképek népszerű témát jelentettek az összes impresszionista számára, akiket ugyanannyira foglalkoztatott a fény játéka a havon, mint tükröződése a víz felületén, ráadásul a hó valami újszerűséget is hozott. Alfred Sisley, a csoport talán legtermékenyebb alkotója festői hangulatú képeket készített a hóborította párizsi külvárosokról, de Pissarro is festett hasonlóan atmoszferikus jeleneteket Londonban az 1870-es évek elején. Ami ezeket a képeket megkülönbözteti Renoir Korcsolyázók a Bois de Boulogne-ban című munkájától, az a táj ábrázolásának hangsúlyosabb szerepe az emberi alakokkal szemben. A Korcsolyázók a Bois de Boulogne-ban Renoir sok más festményéhez hasonlóan a környezet és az emberek sajátos kapcsolatát érzékelteti, ez teszi a képet annyira látványossá.