Pierre-Auguste Renoir

Renoir kapcsolata Jules Le Coeur családjával barátságot, pártfogást, mi több, románcot is hozott az életébe. 1865-ben Jules udvarolni kezdett egy Clémence Tréhot nevű leánynak, s Jules-nek köszönhetően Renoir találkozott Lise-zel, Clémence húgával. Renoir akkor huszonnégy esztendős volt, hét évvel idősebb Lise-nél. Kölcsönös mély vonzalom ébredt bennük egymás iránt, s kapcsolat alakult ki közöttük. Lise hamarosan Renoir fő modellje lett, és sok képen feltűnik, beleértve a Varró Lise (1866) és a Lise esernyővel (1867, képünkön) című festményeket is, utóbbit a Párizsi Szalon 1868-ban állította ki. Mindkét kép Renoir gyengéd érzéseiről árulkodik, melyeket a leány iránt táplált, ám kapcsolatuknak mégis vége szakadt. 1870-ben Renoirt behívták katonai szolgálatra a francia–porosz háborúban, s míg távol volt, Lise elhagyta Jules egyik építész barátja kedvéért, majd 1872-ben nőül is ment hozzá. Renoir soha nem látta viszont, nem is hallott többé felőle, s a szakítás körülményei a Le Coeur családdal való kapcsolatának is véget vetettek.

A festmény oldalán: A fontainebleau-i erdőben

Renoir festményeinek gyakran visszatérő eleme a napfény, és kora előrehaladtával ez magánéletében is egyre fontosabb lett. Az ötvenes éveiben megjelent reumatikus rohamai miatt az ország déli részébe kényszerült költözni családjával. A Nizzához közeli Cagnes-sur-Merben telepedett le, ahol a meleg éghajlat segített enyhíteni fájdalmain. Itt, a vidéki birtokán, a „Les Collettes”-ben, a göcsörtös olajfák között teremtette meg saját impresszionista paradicsomát, amely számtalan késői képéhez, köztük a Les Collettes-i majorhoz (1914) is díszletül szolgált.

A festmény oldalán: Korcsolyázók a Bois de Boulogne-ban

Renoir így írt egyszer: „Szerintem a képnek… kellemesnek, vidámnak és szépnek kell lennie, igen – szépnek! Elég csúf dolog van az életben ahhoz, hogy még mi is tetézzük.” Női szépség, kellemes időtöltés, virágzó kertek – ezek voltak Renoir kedvelt témái. Szegénységben telt gyermekkora idején és nélkülöző művész korában, amikor impresszionista művésztársával, Monet-val osztozott egy szűk párizsi hajlékon, nem vetette meg az élet örömeit. A mindennapok élvezeteinek bajnoka utolsó, 1919. december 3-i halála előtt elkészült képe egy almákat ábrázoló egyszerű csendélet.

A festmény oldalán: Bál a Moulin de la Galette-ben

Az 1860-as években Renoir küszködött, hogy meg tudjon élni a festészetből, de az 1870-es évek végére kezdett sikereket elérni portréfestőként. A társadalom felső rétegének tagjai támogatták, köztük a vagyonos kiadó, Georges Charpentier, aki rendszeresen megbízta családtagjai megfestésével. A Madame Charpentier és gyermekei (képünkön) talán a leghíresebb portré ebből az időszakból. 1881-től a párizsi műkereskedő, Paul Durand-Ruel kezdte rendszeresen vásárolni a művész munkáit, s a századfordulóra Renoir világhírűvé vált.

A festmény oldalán: A hinta

Renoir 1880-ban találkozott először Aline Charigot-val, Az evezősök reggelije asztalnál ülő és kutyával játszó fiatal nőalakjával. Noha húsz évvel idősebb volt a lánynál, és korai viszonyuk meglehetősen kiegyensúlyozatlan volt – szét is váltak egy időre, amikor Renoir Európában utazgatott –, kapcsolatuk később mégis szorosabbá vált, s végül 1890. április 14-én összeházasodtak. Tizenhat év alatt három fiuk született, Pierre, Jean és Claude; Jeanból minden idők egyik legkiválóbb filmrendezője lett.

A festmény oldalán: Az evezősök reggelije

Renoir hihetetlenül termékeny művész volt, hosszú élete során több mint 4000 festményt készített, többet, mint Édouard Manet, Edgar Degas és Paul Cézanne együttvéve. A festészet nem csupán foglalkozás volt Renoir számára, hanem életforma is, így amikor ízületi panaszai súlyosbodtak, nagyon megrémült, hogy állapota miatt fel kell hagynia vele. Amikor azonban azt tanácsolták neki, hogy sétáljon sokat, megmakacsolta magát, mondván, hogy „az ember a kezével fest”. Renoir mindent megtett, hogy kezét, a legnagyobb kincsét megmentse; biliárdozni, zsonglőrködni kezdett, és labdajátékokkal is próbálkozott, ami kézügyességet és testi koordinációt igényelt. Végül elveszítette a csatát, ám erőfeszítései néhány értékes évvel meghosszabbították művészi pályafutását, és talán az életét is.

A festmény oldalán: Eprek és mandulák

Gabrielle Renard sokkal több volt Renoir számára egy modellnél. Mikor reumás ízületi gyulladása súlyosbodott, s festői karrierje végével fenyegette, Gabrielle volt az, aki az ecsetet a művész elnyomorodott ujjai közé szorította, hogy segítsen neki munkája folytatásában. Amikor Renoir felesége 1915-ben meghalt, Gabrielle lett a ház asszonya, s a művész életének hátralévő részében gondoskodott róla. Nagy hatást gyakorolt az ifjú Jean Renoirra, a jövőbeni filmgyártóra is (képünkön), ugyanis Gabrielle vitte el a csupán néhány esztendős Jeant először moziba. 1919-ben, két évvel Renoir halála után Gabrielle feleségül ment az amerikai művészhez, Conrad Hensler Slade-hez, és az Egyesült Államokba költözött. 1959-ben halt meg Beverly Hillsben, Los Angelesben, ahol közel lakott Jean Renoirhoz.

A festmény oldalán: Fésülködő leány