Fésülködő leány

Változó stílus

Bár Renoir egyik alapítója volt az impresszionizmusnak, jó ideje eltávolodott már az irányzattól, amikor megfestette a Fésülködő leányt, és stílusa sokat változott a közben eltelt évek alatt. Az 1880-as évek elején alkotói válságban szenvedett, elhagyta az élénk színeket és az impresszionisták hullámzó ecsetvonásait. Ekkor kezdődött úgynevezett „kemény” vagy „száraz” stílusa, mely a következő tíz esztendőben munkáit jellemezte. Az 1890-es években azonban ismét felfedezte önmagát, visszatért az impresszionisták élénk színeihez, ám ezúttal újfajta kidolgozottság felé fordult, melyet a régi mesterek ihlettek, akiket Renoir nagyra becsült. Művészetének e végső korszakát gyakran nevezik „gyöngyöző korszaknak” a képein használt lágy, gyöngyházfényű színek és textúra miatt, de azért is, mert e korszakának festményei finom fénnyel telítettek.

Családos ember

Tragikus módon, ugyancsak az 1890-es évek végén kezdte elerőtleníteni a reumás ízületi gyulladás, s e betegség egész hátralévő életét végigkísérte. Azonban számos pozitív változás is történt ekkoriban a művész életében. 1890-ben Renoir feleségül vette Aline Charigot-t – fia, Pierre anyját –, akihez régóta tartó szerelem fűzte; a párnak további két gyermeke született: Jean (1894) és Claude (1901). A bővülő család egyre inkább lekötötte a művész idejét és energiáját, s portrékat kezdett festeni gyermekeiről a házban és a ház körül. 1894-ben az újabb családtag, Jean születése után a Renoir família megkérte Aline egyik távoli, Essoyes-ban élő unokahúgát, hogy segítsen be a népes család háztartásába, s vállalja el a gyermekek dadájának szerepét. A leány Gabrielle Renard volt (1878–1959), s idővel egy másik, egyre fontosabb szerepet is betöltött: Renoir múzsája és modellje lett, a művész szó szerint festmények százait készítette róla, köztük a Fésülködő leányt is.

Gabrielle Renard

A tizenhat esztendős Gabrielle szinte még gyermek volt, mikor elkezdett foglalkozni a Renoir csemetékkel. Amint azonban olyan bensőséges képeken látható, mint a Gabrielle és Jean (1895) vagy A művész családja (1896), hamarosan a család nélkülözhetetlen tagja s Renoir modellje lett. Bár a Fésülködő leány címe nem enged következtetni a modellt ülő személyazonosságára, mégis tudjuk, hogy ő Gabrielle, s nem csupán azért, mert egy igen hasonló képen, A tükröt tartó Gabrielle Coco portréjával című festményen is feltűnik, hanem azért is, mert a leány hosszú, barna haja, pirospozsgás arca és telt alakja könnyen felismerhető. Renoir alapjában véve kevés más modellt festett karrierje vége felé. Ahogy fizikai állapota rosszabbodott, egyre inkább otthonához közeli témákra összpontosított, köztük gyermekeire, ám leginkább Gabrielle-re.

Valójában Renoir számára Gabrielle magát a női szépséget testesítette meg szikrázó fiatalságával és érzéki alakjával, s a művész aztán több mint kétszázszor festette meg, még saját három gyermekénél is többször. A leány pedig minden nehézség nélkül beletanult új szerepébe Renoir múzsájaként, s mindig nyugodtan, pihenés közben látható a képeken, akár saját portréjához ül modellt, mint a Fésülködő leány című képen, vagy a Táncoló leány kasztanyettával alakjaként (1909), akár Renoir egyik érzéki aktjaként, a Pihenő akt, Gabrielle (1903) című képen.

Impresszionista párhuzamok

Bár Renoir valóban eltávolodott az impresszionizmustól az 1880-as évek elején, késői alaktanulmányai, különösen a Gabrielle Renard-ról készítettek, némiképp emlékeztetnek korábbi impresszionista festészetének spontán pillanatfelvétel-jellegére. Munkái, mint például a Fésülködő leány, a meghittség tovatűnő pillanatait mutatják be, melyeket úgy ábrázol, mintha a modellt ülő egyáltalán nem volna modell, inkább egy idegen, aki boldog tudatlanságában mit sem sejt a festő jelenlétéről. Emiatt az ilyen festményeket olykor leselkedőknek minősítik, de Renoir alaktanulmányai sok szempontból hasonlítanak kortársa, Edgar Degas táncosainak és fürdőzőinek bensőséges képeihez, s épp olyan modernek is. Degas-hoz hasonlóan Renoir is korának nőalakjait festette saját környezetükben, akik gyakran hétköznapi tevékenységeikbe merülnek. Míg azonban Degas a mozdulat és fény összetettebb témáit kutatta, Renoirt sokkal egyszerűbb dolgok foglalkoztatták. Egész életében csak azt akarta festeni, ami a leginkább tetszett neki: a szépséget – egy tájképét vagy később egy női alakét.