← Vissza a galériába

Kép forrása: Wikimedia Commons (közkincs). Forrás megtekintése

A fontainebleau-i erdőben

Pierre-Auguste Renoir · Impresszionizmus

Művész
Pierre-Auguste Renoir (1841–1919)
Dátum
1866
Méretek
Nem ismert
Technika
Vászon, olaj
Helyszín
Magángyűjteményben

Victor Hugo mondta a következőt: „A fa egy épület, az erdő egy város, és az erdők között Fontainebleau a műemlék.” Jóval azelőtt, hogy az impresszionizmus megszületett volna az 1800-as évek végén, Renoirt már megbabonázta Fontainebleau, észrevette és megörökítette a természet finom szépségét, méltóságteljes tölgyeit és drámai szurdokait. A francia fővárostól mindössze 43 kilométerre délkeletre elterülő óriási, háborítatlan vadon a zajos sugárutaktól távol eső világot jelentette, és Renoir számos korai festményéhez adott ihletet.

A plein-air festészet

Amikor Renoir A fontainebleau-i erdőben című képét festette, a nagy francia tájképfestő-elődök, leginkább Jean-Baptiste-Camille Corot nyomdokain járt. Corot klasszikus hagyományokat követő festő volt, ugyanakkor realista is, aki olyannak festette meg a természetet, amilyennek látta. Corot-nak nagy szerepe volt a plein-air vagy szabadban festés kialakulásában, amit később az impresszionisták is előnyben részesítettek. Az 1820-as évektől Corot [az eredetiben tévesen: Renoir] Fontainebleau-t saját nagyszerű szabadtéri műtermévé tette, olyan munkái során, mint A kis festőállvány-vivő (1823) és A Bas-Bréau út (1830 körül). Renoir korai festményei, köztük A fontainebleau-i erdőben, naturalista megközelítésüket tekintve Corot hatásáról árulkodnak, és az idősebb mester aprólékos gonddal kidolgozott ecsetvonásait is idézik.

Spirituális otthon

Fontainebleau fontos szerepet töltött be Renoir művészi fejlődésében, s karrierje kezdetén az erdő egyfajta spirituális otthona lett. Renoir mindig szeretettel beszélt „a hatalmas bükkfák egyenes törzseiről és a lombok közt átszűrődő kék fényről, mely ívet von föléjük.” „Az ember már-már azt hiszi, hogy a tenger mélyén van, elsüllyedt hajók árbocai között” – mondta. E szavak szinte tökéletesen leírják A fontainebleau-i erdőben című képen elénk táruló látványt. A drámaian megvilágított, göcsörtös tölgyek betöltik a képet, lombsátruk eltakarja az eget. Csupán egy magányos, tovasuhanó alak látható a fák mögött, s töri meg a csaknem áhítatos csöndet, hogy jelenlétével viszonyítási alapot teremtve érzékeltesse a természet nagyszerűségét.

Az elszánt művész

Renoir számára fontos volt az erdő, de nem volt könnyű megközelítenie. Az 1860-as évekre a francia vasúthálózat fejlesztése könnyen elérhetővé tette Párizs peremvidékét, de Renoir akkoriban elszegényedett művészként az életben maradásért küzdött, és nem engedhette meg magának egy vonatjegy luxusát. Az elszánt művész inkább erős bakancsot húzott, és a kétnapos utat gyalog tette meg, az éjszakát pedig Essonnes faluban töltötte. Fontainebleau-ban rendszerint egy kis fogadóban szállt meg Marlotte közelében, ahová barátai, Monet, Sisley, Pissarro és Bazille is gyakran elkísérték, és olykor a világtól elvonult Paul Cézanne is csatlakozott hozzá. Fontainebleau varázslatos helyszín volt, s amikor Renoir ott festett, szó szerint belefeledkezett a környezetbe, s kizárt minden mást. Állandó társa, Monet gyakran megunta, hogy figyelemre sem méltatta, amikor cigarettát kért tőle, s inkább megkereste a dohányzacskót Renoir zsebében. Renoir ezt észre sem vette.

Támogató család

Bár Renoir számos festményt alkotott Fontainebleau-ban, kevés maradt fenn, mert több korai munkáját is megsemmisítette későbbi karrierje során. De a vidékről készült képek egyik híres darabja megmaradt, az ugyancsak 1866-ból származó Jules Le Coeur a fontainebleau-i erdőben. A festmény a művész egyik jó barátját ábrázolja, egy építészből lett festőt, aki akkoriban jelentős szerepet játszott Renoir életében. Úgy tudni, a két művész véletlenül találkozott, amikor 1864-ben egyik nap az erdőben festettek. Jóllehet Renoir egyszer egy véletlen folytán valóban találkozott bálványával, Narcisse Diazzal, Le Coeur-rel való megismerkedése azonban feltehetően korábban történt, a párizsi Académie des Beaux-Arts-on, ahol Renoir tanult, Le Coeur pedig dolgozott. 1865-re a Le Coeur család házat vásárolt Marlotte-ban. Amikor nehéz idők jártak Renoir-ra, kosztot-kvártélyt biztosítottak számára, mi több, számos portrémegbízással is ellátták, melyek lehetővé tették, hogy tökéletesítse mesterségbeli tudását, ami végül portréfestőként sikert hozott neki. Mindenekelőtt azonban költségmentes bázist teremtettek számára, ahonnan az erdőt festhette. Renoir több ízben is tartózkodott ott 1866-ban, s alighanem az egyik ilyen alkalommal készítette A fontainebleau-i erdőben című képet.

A természet spontaneitása

Renoir későbbi impresszionista festményeit napjainkban karrierje legfontosabb munkáinak tartják, ám korábbi képei – köztük azok, melyeket Fontainebleau-ban festett – fejlesztették ki ösztönös naturalista világlátását. Mesterkéletlen, szerény képei soha nem idealizáltan ábrázolják a tájat, inkább gyönyörködtetnek a természetes, egyszerű részletekben: a lombokra vetülő fényben vagy a szélben táncoló levelekben. Ahogy Renoir maga mondta egyszer: „Adjatok egy almafát egy külvárosi kertben. Nincs szükségem a Niagara-vízesésre.”

  • Az erdő napjainkban
  • Jules Le Coeur a fontainebleau-i erdőben

További művek: Pierre-Auguste Renoir

A művészről →

Ebben a galériában

Híres művei máshol