A kánai menyegző

Szent megbízás

A Kánai menyegzőre a velencei San Giorgio Maggiore monostor bencés szerzetesei adták a megbízatást, hogy újonnan épült ebédlőjüket díszítsék vele. A festményen látható pompa, szín és gazdagság erős kontrasztot alkot a szerzetesek életvitelével, de ők a lehető legtökéletesebb munkát várták. Veronesének a legjobb olajfestékeket kellett beszereznie, a színeknek és a festékeknek érzékeltetniük kellett az alkalom különlegességét. A festmény méretei megdöbbentőek: az ebédlő teljes hátsó falát ki kellett töltenie, a hatalmas kék ég kitágította a mintegy 25 méter hosszú helyiséget. Pompás látvány lehetett, amikor beléptek a terembe. Veronese 1562-ben kezdett dolgozni a festményen, és állítólag bátyja, Benedetto Caliari segítségével fejezte be 15 hónap alatt.

E megbízatás fordulópontnak bizonyult Veronese számára, mivel a Kánai menyegző hatalmas sikerének köszönhetően hírnévre tett szert, és hamarosan sok megbízást kapott hasonló művekre más egyházi intézményekben is.

Színes történet

A monostorban eltöltött 235 békés év után Veronese mesterműve viharos időket élt meg. Napóleon csapatai 1797-ben elkobozták a nagyszabású művet, kettévágták, feltekerték és Párizsba szállították. 1798-ban érkezett a Louvre-ba, ahol újra összevarrták.

Minden visszaszerzési kísérlet ellenére azóta is a Louvre tulajdonát képezi. 1870–71 között, a francia–porosz háború idején elszállították, majd a második világháború során ismét. Ekkor állítólag egy teherautón tárolták és különböző helyszínekre vitték. Azonban még a Louvre-ban, a világ egyik legnagyobb múzeumában is érte károsodás. 1992-ben a restaurálás során kétszer is megsérült: egyszer víz érte, másodszor pedig öt helyen elszakadt, amikor a súlyos festmény a földre esett.

Szimbólumok

A János evangéliuma alapján készült festmény a kánai menyegzőnek azt a pillanatát örökíti meg, amikor Krisztus a vizet borrá változtatja. Az előtér jobb oldalán a csoda két szemtanúja a sárga ruhás alakot nézi, aki éppen az átváltoztatott vizet tölti. Bár a történet kissé átalakult – a képen nyilvánvalóan nem szegények esznek Krisztussal –, az istenfélő Veronese számos allegorikus elemet helyezett el a festményen, hogy emlékeztesse a nézőt a bibliai történetre. Ezek közül az egyik legfontosabb a bárányáldozás Krisztus figurája mögött; a penge a feje fölött látható. Az Isten báránya – Agnus Dei – Krisztus későbbi keresztáldozatának szimbóluma. Mivel a vendégek láthatólag épp a desszertet, a birsalmát – a házasság szimbólumát – fogyasztják, a bárányáldozat csak szimbolikus, ahogy a homokóra az asztalon és a csontot evő kutya is, amelyek a halandóság és a halál további szimbólumai. Szűz Mária egy láthatatlan poharat tart, ami a Szent Grált jelképezi.

Egy híres szomszéd

A Louvre a legnagyobb múzeumok és leghíresebb művészeti galériák egyike, kincsei közt található a Milói Vénusz és ez a remekmű is. A Kánai menyegző a Louvre legnagyobb festménye. A nézőket letaglózzák a mű méretei, amit az is hangsúlyoz, hogy egy viszonylag kis térben látható, amely közel hasonló méretű, mint eredeti otthona a monostorban. E nagyszabású, 130 alakot bemutató színpompás festménnyel szemben egy kis méretű és bensőséges mestermű látható, amely nagy hatást gyakorolt Veronesére s azóta még számtalan művészre – Leonardo da Vinci Mona Lisájára, a világ talán leghíresebb festményére.

A festmény története

Amikor 1815-ben Napóleon megbukott, és a szövetségesek elrendelték a rablott műkincsek visszaszolgáltatását, Velence sok kincsét visszakövetelte, A kánai menyegző azonban Párizsban maradt. A hatalmas vásznat túl nagynak és túl törékenynek ítélték a visszaútra, ezért az osztrák biztosok cserébe Charles Le Brun egy nagyméretű festményét, a Lakoma Simon házában című képet fogadták el, amelyet helyette Velencébe küldtek. Veronese műve azóta is a Louvre-ban függ, ma a Salle des États-ban, a Mona Lisával szemben.