A vidéki ebédlő

Festés emlékezetből

Pierre Bonnard 1913-ban festette A vidéki ebédlőt. Képe helyszínéül a Szajna-völgy egyik falujában, Vernonnet-ben egy évvel azelőtt vásárolt „Ma Roulotte” nevű vidéki házát választotta. Noha három vázlatot is készített az ebédlőjéről, mégsem mondható, hogy a végleges változat ugyanott készült volna, mivel előszeretettel festett emlékezetből. Bonnard egyszerű szavakkal jellemezte munkamódszerét: „Képeim minden tárgya a közelemben van. Odamegyek, megnézem, jegyzeteket készítek. Azután hazamegyek, és festés előtt gondolkodom és ábrándozom.”

1913-ban, A vidéki ebédlő megfestése előtt Bonnard komoly alkotói válságon ment keresztül. Unokaöccsének, Charles Terrasse-nak írt egyik levelében ezt úgy magyarázta, hogy művészetét át kell értelmeznie, és újra kell tanulnia. A kubizmus előretörése miatt attól tartott, stílusa idejétmúlttá válhat, és hogy a színek makacs keresése során akaratlanul is feláldozta a formát és a kompozíciót.

Vissza a rajztáblához

Ahogy megszületett A vidéki ebédlő megfestésének gondolata, Bonnard a rajzolásra koncentrált. Az új elképzelést nagy hévvel ültette át a gyakorlatba: „És a rajz után következik a kompozíció, amelynek kiegyensúlyozottnak kell lennie. Egy jól megkomponált festmény már félig készen is van.” Munkamódszerének új hangsúlya ellenére A vidéki ebédlő élénk, színekben gazdag alkotás. A laza ecsetvonásokkal és nagy kifejezőerővel használt színek örömteli hangulatot sugároznak, amelyet átjár a bensőségesség és szabadság érzete. A vászon bal felső és jobb alsó szélének „meleg” pirosai és narancsai ellentétet képeznek az asztal és az ajtó egy részének „hideg” kékjeivel.

Kint és bent

Bonnard A vidéki ebédlő című nagyméretű vásznán számos olyan problémát sikeresen megoldott, amelyekkel akkoriban küszködött. A kompozíció gondosan elrendezett, markáns vízszintes, függőleges és átlós vonalak köré épül, ezeket azonban letompítja és összeköti az ívek és a színek finom kombinációja. A tágra nyitott ajtó és ablak kapcsolatot teremt a külvilággal. A háttérben látható természet belép az otthon intim légkörébe.

Kontrasztok

A kinti fa hajlékony vonalai megtörik az ablak és az ajtókeret szabályos vertikalitását. Marthe de Méligny, akivel Bonnard élete nagy részét együtt töltötte, ugyan a szabadban tartózkodik, de az ablakpárkányra dőlve benéz a szobába, a néző irányába. A vele szemben lévő – egy macskától eltekintve üres – nyugszék ívelt támlája megtöri az ablak átlós vonalát, míg a gyöngyházkék asztal finoman lekerekített széle egybekapcsolja a belső és külső világot, egyben az ég kékségére utal. A kitárt kék ajtó meleg sárga és zöld tónusaival a szabadtéri jelenet fényeit tükrözi vissza.

Művészi kapcsolat

Pierre Bonnard húszas évei elején járt, amikor csatlakozott a Nabis (héber szó, jelentése: próféták) elnevezésű művészcsoporthoz. 1890-ben egy kis párizsi műteremlakásba, a rue Pigalle 28-ba költözött barátaival, Maurice Denis-vel, Aurélien Lugné-Poe-val (a bal oldali képen) és Édouard Vuillard-ral (alsó képen). Lugné-Poe szavai szerint „itt született meg a Nabis – a festészet azon tisztalelkű prófétáinak csoportja, amely mint egy új ág vált ki a Signac, Seurat és Pissarro alkotta büszke fa törzséből.” Ezek a fiatal francia avantgárd művészek, akik kezdetben Paul Gauguin munkáinak hatása alatt álltak, szembefordultak az impresszionizmus természethű ábrázolásmódjával, s inkább a szimbolizmus és a díszítőművészetek iránt tanúsítottak érdeklődést.