Kép forrása: Wikimedia Commons (közkincs). Forrás megtekintése
Július 14-e Le Havre-ban
Albert Marquet · Korai modern (fauvizmus, kubizmus, expresszionizmus)
- Művész
- Albert Marquet (1875–1947)
- Dátum
- 1906
- Méretek
- 81 x 65 cm
- Technika
- Vászon, olaj
- Helyszín
- Albert André Múzeum, Bagnols-sur-Cèze, Provence
Marquet a XX. század fordulójától haláláig, 1947-ig tökélyre fejlesztette a puha, szűrt fény alkalmazását világ körüli utazásai során a nyüzsgő dokkokról, folyókról és kikötőkről készített kedvelt látképein. Érett stílusára jellemző finoman visszafogott palettájának azonban ellentmond az a tény, hogy egykor a „Vadak” elnevezésű művészcsoporthoz tartozott, akik rövid aranykoruk időszakában, 1905 és 1907 között közvetlenül a festékes tubusból felvitt színekkel olyan jeleneteket örökítettek meg, mint ez a francia nemzeti ünnepet bemutató alkotás.
Az egyik cimbora
Marquet-t a fauvizmushoz elsősorban Henri Matisse-hoz fűződő életre szóló barátsága kötötte, amely még párizsi diákéveikre vezethető vissza. A fiatal művészek, Charles Camoinnal és Henri Manguinnel kiegészülve, gyakorlatilag együtt éltek, közös eszményképeik voltak, vázlatfüzetükkel és festékesdobozaikkal Párizs utcáin kóboroltak, és ha anyagi helyzetük engedte, együtt utaztak megfesteni a napsütéses délvidéket vagy a hűvös Normandia északi fényeit.
Normandiai hódítások
Korábban francia festők generációi látogattak már el a normandiai tengerpartra, Eugène Boudintől és Gustave Courbet-tól kezdve a Manet, Monet, Pissarro és Sisley nevével fémjelzett impresszionistákig, akiknek az új vasúti hálózat megkönnyítette a környéken való utazást. Utánuk érkezett Albert Marquet, Raoul Dufy, Othon Friesz és Georges Braque, akik fauvista éveikben az Étretat-tól Fécamp-ig terjedő partvidék városait keresték fel.
Az utóbbi három művész a Szajna torkolatánál fekvő Le Havre nagy kikötővárosában nevelkedett, amelynek forgalmas dokkjai bonyolították le a csatorna két partja közötti élénk kereskedelmet, valamint innen indultak a hatalmas óceánjárók New Yorkba. A közel 130 ezer lakosú terjeszkedő város 1906-ra már bekebelezte Sainte-Adresse elegáns üdülőhelyét (ahol Monet festett az 1860-as években) és Harfleur patinás kikötőjét.
Ünnepi hangulat
Marquet és Dufy 1904 nyarán már együtt festett Fécamp-ban; 1906 júniusának végén Camoin ösztönzésére Le Havre-ba is elutaztak. Kivettek egy szobát a harfleur-i Place d'Armes-on álló Blue Riband Hotelben, és ott maradtak egészen a július 14-i nemzeti ünnepig. A Dufy vásznain látható esernyők és a szürke égbolt arra utalnak, hogy aznap helyenként rossz idő volt, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy megfessenek néhány utcai jelenetet.
André Deraintől és Maurice de Vlamincktól eltérően, akik élvezettel merültek bele a fauvizmus anarchikus színvilágába, és rendszeresen cserélték fel a színeket – például festettek rózsaszín fákat és narancssárga járdákat –, Marquet többé-kevésbé úgy ábrázolta a világot, ahogy látta. Kedvét lelte a rikító színű zászlók nagyméretű, grafikus formáiban. Ezen a jelenetén a részegen dülöngélő zászlórudak kiáltó ellentétben állnak a szűk képkivágással, de a járdák és az épületek tetőzetének határozott átlói erős távlati hatást kölcsönöznek az alkotásnak, melyet kihangsúlyoz a nagyobb és kisebb zászlók színpadias egymás mellé helyezése. Ahogy Marquet más művein, itt is találkozhatunk földszínekkel, mint például az egérszürke falak vagy a hamuszínű járda.
Ünnepnap
A zászlós ünnepek mindig népszerű témát jelentettek az impresszionistáknak, mivel élénk színekkel gazdagították a modern városképet, példa erre Monet A fellobogózott Mosnier utca és a Rue Montorgueil, Párizs, 1878. június 30-i ünnepség (mindkettő 1878) című képe. Gyakorlatias nézőpontból szemlélve ezek a nemzeti érzelmeket erősítő festmények jó eséllyel keltek el a műtárgypiacon.
Marquet és Dufy folytatta normandiai körutazását: az ősz folyamán festettek Fécamp-ban, Dieppe-ben és Trouville-ben. Ez utóbbi városban örömmel fedezték fel, hogy zászlók helyett hatalmas színes plakátok szegélyezik az utcákat, melyek nagy része a helyi kaszinókat reklámozta, továbbá nem kerülték el a figyelmüket a strandok piros-fehér csíkos öltözősátrai sem.
A fauvizmus Marquet számára soha nem volt több mint egy közjáték, és művészete hamarosan új irányt vett. Október 22-én meghalt Paul Cézanne, és a következő évben az Őszi Szalon egy nagy retrospektív kiállítást rendezett a munkáiból, amely döntő változást idézett elő a párizsi avantgárd világában: Picasso és Braque átvette Cézanne geometrikus formakezelését, amiből később a kubizmus alakult ki, Marquet pedig sötétebb árnyalatú palettára váltott, amely mellett kitartott a következő négy évtizedben.
- Le Havre
- A fellobogózott Mosnier utca