Festmények – A Képkeret Mögött
Galéria Kvíz
← Vissza a galériába

Kép forrása: Wikimedia Commons (közkincs). Forrás megtekintése

Claudio és Izabella

William Holman Hunt · Szimbolizmus és szecesszió

Művész
William Holman Hunt (1827–1910)
Dátum
1850 és 1853 között
Méretek
75,8 x 42,6 cm
Technika
Fatábla, olaj
Helyszín
Tate, London

Hunt érzelemtől fűtött, finom részletgazdagsággal kidolgozott képe, a Claudio és Izabella a preraffaelita festészet egyik legszebb fennmaradt példája. William Holman Hunt a Preraffaelita Testvériség egyik alapító tagja volt John Everett Millais és Dante Gabriel Rossetti mellett, és egész pályája során ő maradt leghűségesebb az irányzat eszményeihez. Az 1848-ban alapított mozgalom a természet saját valóságában való ábrázolását tűzte zászlajára, viszont elutasította az akadémiai festészet idealisztikus szabályrendszerét és divatos látványvilágát. Egyik művész sem vette komolyabban ezeket az elveket Huntnál, aki olyan rendületlen realizmussal és aprólékos részletezéssel festett, amellyel csak kevesen tudtak versenyezni.

Dráma felsőfokon

Karrierje során Hunt számos vallási jellegű képet festett, munkái rendszerint mély morális üzeneteket hordoztak. Preraffaelita testvéreihez hasonlóan neki is fejlett drámai érzéke volt, és gyakran alkotott világiasabb jeleneteket a halál témájával vagy annak árnyékával a középpontban. Ihletért olyan költők írásaihoz fordult, mint Lord Tennyson és William Shakespeare. A Claudio és Izabella Shakespeare Szeget szeggel (1603) című színműve III. felvonásának első jelenete alapján készült, címszereplőit a dráma tetőfokának pillanatában ábrázolja a festő. A menyasszonyát, Júliát házasságon kívül teherbe ejtő Claudiót paráználkodással vádolja és halálra ítéli Bécs tényleges ura, az erkölcsileg romlott Angelo. Claudiót aggódó húga, Izabella látogatja meg börtönében, és felfedi előtte, hogy Angelo hajlandó szabadon engedni az ő szüzessége fejében. Morális tartalmú párbeszédük végén Claudio felkiált: „Borzasztó a halál!”, amire Izabella így válaszol: „S utálatos a meggyalázott élet.” Festményén Hunt éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor Claudio száját a következő megdöbbentő szavak készülnek elhagyni: „Édes húgom, hadd éljek…” (A versrészletek Mészöly Dezső fordításai.) A jelenet szimbolikus üzenete, amit Hunt maga is vallott: „Nem tehetünk rosszat, hogy jó származzék belőle.”

Vizuális utalások

Akárcsak Millais és Rossetti, Hunt is átfogó ismeretekkel rendelkezett a vizuális szimbolizmus terén, és gyakran ábrázolt képein jelentőségteljes motívumokat, hogy segítsék a történet cselekményének gördülékeny elbeszélését. A preraffaelita művészetben a virágok saját jelképrendszerrel bírtak, így a Claudio lába előtt heverő almavirág az Izabella kárára történő szabadulásvágyra utal, míg Izabella ragyogóan fehér ruhája a szűzies tisztaságot szimbolizálja, mely végül megingathatatlannak bizonyul. A festmény központi elemét maga a két szereplő képezi, akiket Hunt rendkívüli érzékkel kelt életre a testbeszéd és az arckifejezés segítségével. Izabella őszinte aggodalma bátyja sorsa iránt ellentétben áll Claudio feszélyezettségével, aki bűntudattal telve fordítja el tekintetét, és babrál a bilincseivel; szinte olvasni lehet zaklatott gondolataiban.

Hányatott sorsú megrendelés

A Claudio és Izabella című festményt ma Hunt legjelentősebb munkái közé sorolják, ám talán el sem készült volna barátja és művésztársa, Augustus Egg jótékony közbenjárása nélkül. A képet eredetileg egy angol műgyűjtő, Thomas Creswick rendelte meg az akkoriban súlyos anyagi gondokkal küszködő festőtől. Hunt elmondása szerint Creswick 50 guineát ajánlott egy olyan képért, ami „Shakespeare, Tennyson vagy más ismert költő művének egy vagy két alakját ábrázolja.” Hunt előzetes vázlatterveket készített a Claudio és Izabellához és a Shalott asszonyához (1905) is, de meglepetésére Creswick azt állította, nincs tudomása semmilyen megbízásról, és elküldte a zavarodott művészt. Ez a megalázó élmény teljes sokként hatott Huntra, aki ezek után fordult Egghez. A jómódú műpártoló és nagylelkű barát azonnal a segítségére sietett, és 25 guinea előleggel támogatta a festmény megszületését.

Hivatalos elismerés

Noha a Claudio és Izabella keletkezési idejét az 1850-es évre teszik, Hunt valójában csak ekkor kezdett hozzá a festményhez. A következő néhány évben rendszertelenül dolgozott a képen, végül sikerült időben befejeznie a Királyi Akadémia 1853-as kiállítására. A festmény hangos sikert aratott, a lelkes műgyűjtő, Lord Grosvenor 300 guineát kínált érte, Hunt azonban visszautasította az ajánlatot, s helyette ragaszkodott hozzá, hogy Egg fogadja el a képet nagylelkűsége jutalmául. Bár Egg tiltakozott, Hunt hajthatatlan volt: „Ha ön nem áll elő ajánlatával, a festmény el sem készült volna… A kép az öné, és senki másé.” Ez egy méltó gesztus volt attól a művésztől, aki saját erkölcsi elveivel kapcsolatban is ugyanolyan következetesnek bizonyult, mint a festményein kifejezettekkel.

Művészi kapcsolat

Hunt és preraffaelita művésztársa, John Everett Millais (a képen) gyakran vitatták meg nézeteiket és ötleteiket, ezért témáik és alakjaik sokszor átfedésben voltak. Millais nagyjából abban az időszakban dolgozott A hugenottán (a képen), amikor Hunt a Claudio és Izabellát festette: mindkét alkotás alakjai súlyos erkölcsi dilemmával néznek szembe.

  • Augustus Egg

További művek: William Holman Hunt

A művészről →

Ebben a galériában

Híres művei máshol