Szimbolizmus és szecesszió

Az 1880-as években kibontakozó szimbolizmus a látható világ helyett az álmok, a mítoszok, a hangulatok és a belső élet felé fordult, és a képeket gondolatok sejtetésére, nem pedig leírására használta. Legfontosabb művei közé tartoznak Arnold Böcklin titokzatos tájai, Ferdinand Hodler ritmikus alakjai és Edvard Munch szerelemről, szorongásról és halálról szóló festményei.

Nagy-Britanniában a Dante Gabriel Rossetti, John Everett Millais és William Holman Hunt által 1848-ban alapított preraffaelita testvériség már korábban elvetette az akadémikus hagyományt az élénk színek, a részletgazdagság és az irodalmi témák kedvéért, ezt az utat folytatta John William Waterhouse. 1900 körül a szecesszió és Gustav Klimt bécsi szecessziója hullámzó vonalakat és arany díszítést vitt a festészetbe, James McNeill Whistler pedig színharmóniákként kezelte képeit.