Kompozíció szürkében és feketében No. 1 (A művész anyjának portréja)

Egy egyszerű téma

A Kompozíció szürkében és feketében No. 1 modellje Whistler anyja volt. Whistler azt mondta, nem csupán az arcát akarta ábrázolni egy különleges napon, hanem szeretett volna egyfajta méltóságot is adni neki. Ami még fontosabb, el akart határolódni mindenfajta érzelmességtől a kép tárgyát illetően. Az érzelmeit nem tartotta lényegesnek, így „a képet megfosztotta minden jelentőségtől”, ahogy később nyilatkozott róla. A festő szempontjából tehát nem lényeges, hogy a képen egy névtelen, gyászoló asszonyt látunk, vagy a művész anyját.

Hangsúlyozva azt a szándékát, hogy munkái esztétikai minősége érdekli és nem képei tárgya, Whistler szokatlan módon zenei műfajok címeit adta festményeinek, úgymint harmónia, szimfónia vagy nocturne. A Kis fehér leány (1864) például ennek megfelelően Szimfónia fehérben No. 2. Hasonlóképp, A hulló rakéta (1878) másik címe Nocturne feketében és aranyban.

Amennyiben a festmény nem a művész anyjáról készült, és tudni szeretnénk, mit szeretett volna Whistler kifejezni a portréval, úgy csupán a festmény eredeti címét kell néznünk: Kompozíció szürkében és feketében No. 1. Az alkotó célja az volt, hogy tovább vigye, amit tanult, midőn olyan mestereket tanulmányozott, mint a nagyszerű portréfestő Velázquez. Whistler rendkívüli érdeklődést tanúsított a színtudomány iránt. Az 1860-as években számos tanulmányt készített, a fehér különböző árnyalatait használva; 1871-re pedig már tökéletesen elsajátította a festészet technikáit a szürke és fekete különböző árnyalatait is alkalmazva. Whistler különleges zenei hangulatot is szeretett volna érzékeltetni festményein.

Tónuskompozíció

E visszafogottan egyszerű portrén Anna McNeill, Whistler anyja ül egykedvűen, ölében összekulcsolt kezekkel, lábai zsámolyon pihennek. Ruhája fekete, haját hátrafogva viseli fehér csipkés főkötője alatt. Bár Whistler anyját profilból festette, mint egy domborművet, a művésznek mégis sikerült megragadnia a modell személyiségét – az idős asszony némiképp szigorúnak, ám méltóságteljesnek tűnik. Annak ellenére, hogy Whistler szerette volna elkerülni, hogy véleményt formáljunk a modellről, nyilvánvalóvá válik előttünk anyja gyengéd, rendkívül emberi portréja. És e különleges Whistler-képen a hangulat és a festésmód is tökéletesen illeszkedik a témához.

A képet nézve megfigyelhetjük a fekete ruha redőit és hajtásait, de azt is láthatjuk, hogy Whistler milyen gondossággal festette meg az alakot körülvevő fal fakószürke hátterét. A tompa, egyenletes tónusú felülettől élesen elkülönülő figura Whistler stílusának ismertetőjegye. Jóllehet megtöri a szürke, finom mintázatú függöny, alul a szegélydeszkázat, valamint a két kép, mely gondosan keretbe foglalja az alakot, a teljesen szürke háttér mégis úgyszólván üres.

Szigorú harmónia

A művész visszafogott színeket és halvány tónusokat használ, hogy harmonikus egységet hozzon létre e szürke és fekete árnyalatú, feszesen megkomponált tanulmányon. Whistler Charles Gleyre szárnyai alatt tanult festészetet Párizsban, ahol erősen hatottak rá a francia realista festő, Courbet képei, később pedig Velázquez munkái, köztük leginkább portréi. Jóllehet Whistler képének címe zenével kapcsolatos és impresszionista, a technika maga a realizmust idézi. A metszetrészlet a falon azt bizonyítja, hogy Whistler igen valósághűen festett, de változtatott a színeken, hogy tompítsa a festményt, ily módon hozva létre a szürke, fekete és fehér szigorú harmóniáját.

Kiállítás No. 1

Whistler 1871-ben festette az elegáns Kompozíció szürkében és feketében No. 1 című képet. Először Londonban, a Royal Academyn volt kiállítva a következő évben. A francia kormány aztán 1891-ben megvásárolta a Luxembourg Museum számára 4000 frankért. Egyszer kiállították a Louvre-ban is, jelenleg pedig a párizsi Musée d'Orsay-ben látható. 1994–95-ben a washingtoni National Gallery of Art, a londoni Tate Gallery és a Musée d'Orsay közösen rendezett nagyszabású retrospektív kiállítást Whistler munkáiból – s kiállították e híres portrét is.

Művészi barátság

Az angol impresszionista, Walter Sickert (1860–1942) még fiatalemberként találkozott Whistlerrel Angliában. Whistler 1882-ben meghívta, hogy legyen az asszisztense, 1883-ban pedig Párizsba küldte, hogy kísérje el a Kompozíció szürkében és feketében No. 1 című festményt, ugyanis abban az évben állították ki a párizsi Szalonon. Whistler ajánlólevéllel látta el a híres festőkhöz, Manet-hoz és Degas-hoz, ily módon nagyszerű lehetőséget teremtett a fiatal művész számára.

A festmény története

Miután a francia állam 1891-ben megvásárolta, a portré a Musée du Luxembourgban, majd a Louvre-ban függött, és csak ritkán hagyta el Franciaországot. 1932 és 1934 között ünnepelt körútra indult az Egyesült Államokban, New Yorkban és a chicagói Century of Progress világkiállításon mutatták be, ahol az anyaság ikonjaként fogadták. 1934-ben az amerikai posta egy anyák napi bélyegre tette, ami hozzájárult ahhoz, hogy „Whistler anyja” Amerika egyik legismertebb képe legyen, messze attól a szigorú „elrendezéstől”, amelyet Whistler szándékolt.