Varázslat

A múlt bűvöletében

A múlt igézete nem puszta idézet Gulácsynál. Nem másolja, hanem újrateremti, sőt újraéli a reneszánsz artisztikumát. Ennek megfelelően sokkal inkább otthon érezte magát Olaszországban, ha csak tehette, minden idejét ott töltötte, még ha nyomorognia kellett is. Itt keresett álmaihoz kulisszákat és szerelmes, tragikus vagy épp heroikus történeteket, amelyekbe azután belehelyezkedett, hogy általuk színesebben élje át a valóságot.

Jellegzetes képviselője volt annak a termékeny múltba fordulásnak, amely már a preraffaelitáknál megfigyelhető volt, akik egyébként nagy hatást gyakoroltak rá. A szecesszió aztán tovább erősítette ezt a kultuszt, ami a századfordulón esztétizmussal és dekadenciával keveredve bizarr, jelképekkel zsúfolt, kifinomult művészi látásmódot teremtett például olyan művészek révén, mint Oscar Wilde vagy Aubrey Beardsley.

A félreértett remekmű

A festmény „Varázslat” címmel 1907-ben bukkant fel először, mégpedig Gulácsy első nagy bemutatkozásán az Uránia műkereskedésében. Nagy becsben tartotta, hiszen két kiállításon is bemutatta egy éven belül, és példátlanul magas árat, 1000 koronát kért érte. Későbbi címét Csáth Géza „A varázsló kertje” című más témájú novellája után kapta.

A festményen egymással szembeforduló köpenyes férfi és fátyolruhás nő félalakja látszik egy kertben. A női test melegét imitálja a parázstartó lángja, és ez szikrázik fel a benyúló gallyak bimbós virágaiban és a rózsabokron. A felszálló füst az időtlenség vagy időből kivetettség állapotát érezteti.

A bizalmas közelség, a nő vágyakozó szemei a szerelem jelenlétéről árulkodnak, amelynek intim környezetét egy kert teremti meg, a férfi öltözéke pedig a reneszánsz korba helyezi a képet. Ezek a jelek vezettek az alkotás közkeletű félreértéséhez, mely szerint egy reneszánsz szerelmi jelenetet ábrázol.

A látszólagos szerelmi harmóniát azonban néhány nyugtalanító elem bontja meg. Míg a nő tekintete a teljes odaadást tükrözi, a férfi arckifejezése tartózkodó, sőt fölényes, ahogy magasról visszanéz rá, nem is öleli vissza a hozzásimuló nőt, akinek meztelensége kiszolgáltatottságot kelt a köpenybe burkolózó férfi mellett.

A mákonyos atmoszférát teremtő füstölő sem szokványos kelléke a szerelmi jeleneteknek. Ahogy a füst körüllengi a nőt, arcának szerelmi vágya az elcsábított kábulatává válik. A csábítás kontextusában a kert ágai is mohó karokként igyekeznek beszőni a női alakot, mintegy a kert virágává változtatják a férfi akaratára, aki a kerttel egylényegűnek látszik, ahogy belőle sarjadnak a buján bimbózó ágak. A címben szereplő varázslat tehát nem annyira a szerelem, inkább a csábítás mágiájára vonatkozik, ahol a férfi a hódító varázsló.

Tragikus szerelmek kultusza

Ez a szerelemfelfogás beleillik mind Gulácsy életművébe, mind a kor képzőművészetében megfigyelhető tragikus szerelmek iránti kultuszba. Így válik népszerűvé Hamlet és Ophelia, Paolo és Francesca, Dante és Beatrice, Trisztán és Izolda története. De a festményhez nagyon hasonló jelenetre találhatott példát Turgenyevnek „A diadalmas szerelem dala” című novellájában is, mely Gulácsy életében többször is megjelent nyomtatásban.