Lehullott gyümölcsök

Vidéki lány

Sophie Anderson (leánykori nevén Gengembre) Párizsban született egy francia építész és angol felesége lányaként. Gyermekkora nagy részét Franciaországban, vidéken töltötte; rajzolni már akkoriban is nagyon szeretett. Jórészt autodidakta volt, azt tervezte, hogy Párizsban tanul portréfestést, de ezt megakadályozta az 1848-as forradalom, amely elől családjával Amerikába menekült, ahol le is telepedtek. Anderson vidéki tájak és a botanikai részletek iránti különleges figyelme legtöbb festményén megmutatkozik. Képeinek nagy része gyermekeket és nőket ábrázol idillikus, szabadtéri környezetben.

Fotografikus stílus

Ha megvizsgáljuk a Lehullott gyümölcsök című alkotását, az egyik legelső dolog, ami szembeötlik, az aprólékos precizitás, amellyel Anderson képe minden részletét megfestette; a kislány kosarának fonatától és elnyűtt cipőjétől a fatörzsek göcsörtös kérgéig és a fűszálak hegyéig. Közismerten nagy gondot fordított a drapériák érzékletes ábrázolására, ahogy ez a kislány ruhájának gyűrődésén is tökéletesen látható. Mivel a művész a természet lehető legélethűbb bemutatására törekedett, a műkritikusok kapcsolatba hozták az 1850-es években egyre népszerűbbé váló preraffaelita festészeti irányzattal.

Szentimentális varázs

A gyermekkor nosztalgiáját felidéző képek különösen divatosak voltak a viktoriánus korban; Anderson sikere abban rejlett, hogy képes volt technikai precizitását mély érzelmekkel összekapcsolni. A Lehullott gyümölcsök című képen a bájos kislány vágyakozó arckifejezéséből a fiatalkor üdesége és ártatlansága árad. A fák közt átszűrődő fényfoltok szinte egy szenthez hasonló ragyogást adnak bőrének. Alakja tökéletesen megtestesíti az idillikus gyermekkort és a viktoriánus lány ideálját: a tétlenséget, az engedelmességet és a szépséget.

Festménypár

Anderson 1855 körül festette a Lehullott gyümölcsöket, egy évvel azután, hogy Amerikából Angliába költözött. 1849 körül Amerikában feleségül ment egy mérsékelt sikereket elért angol festőhöz, Walter Andersonhoz. Sophie Anderson munkáinak keletkezési idejét nehéz behatárolni, mivel csak ritkán változtatott stílusán, ám a műkritikusok véleménye szerint nagyjából egy időben és egyazon fiatal modell után festette a Lehullott gyümölcsöket, mint a Ma nincs séta című képét, amelyről biztosan tudjuk, hogy 1855-ben fejezte be.

A Lehullott gyümölcsöket rendszerint a Ma nincs séta vidéki párjaként tartják számon. Ez utóbbi kép egy divatos ruhába öltöztetett, jómódú családból származó gyermeket ábrázol, aki bánatosan néz ki otthonuk ablakából, mert sétáját megakadályozta az esős idő. Vele ellentétben a Lehullott gyümölcsök című képen a kislány szabadon kószálhat az almafák között a ragyogó napfényben. Könnyű ruhát visel, arcát kipirosította a friss levegő. Mindkét kislányt ugyanabban a merengő pózban, balra lefelé nézve ábrázolta a művész, de nem kérdés, hogy szerinte melyiküknek van irigylésre méltóbb élete.

Művészi kapcsolat

Anderson pontossága, apró részletek iránti fogékonysága (különösen a természet bemutatásánál) és nosztalgikus témaválasztása a preraffaelita festőkkel hozható rokonságba. Az eredetileg titkos „testvériségként” indult művészeti mozgalmat, amely az 1850–60-as években érte el népszerűsége tetőpontját, Dante Gabriel Rossetti (a képen családjával), William Holman Hunt és John Everett Millais alapította válaszul koruk komolytalan, „frivol” művészetére, amelyet az olasz reneszánsz festő, Raffaello színpadias stílusából eredeztettek. A preraffaeliták vissza akartak térni az angol festészetben a „valódi természetábrázoláshoz”. Nagy figyelmet fordítottak festményeik minden apró részletére – az előtértől a háttérig –, élénk, tiszta színeket alkalmaztak, komolyabb romantikus vagy vallási témák irányába fordultak és mindig közvetlen megfigyelés alapján festettek.