A Paradicsom őrzője

Stuck szimbolizmusa

Az impresszionizmus utáni időszak egyik széles körű művészeti áramlata, a szimbolizmus 1885–1905 között élte fénykorát. Részben a naturalizmus ellenhatásaként jött létre: ha a művészet csupán az élet másolata, akkor mi az értelme? A szimbolisták ehelyett eszmék közvetítésére törekedtek. Sok szimbolista művész a naturalizmustól a stilizálás irányába fordult. Ezen irányvonal a szecesszió – vagy ahogy Németországban és Ausztriában nevezték, a Jugendstil, azaz „fiatal stílus” – organikus, kacskaringós vonalvezetésének esztétikájában csúcsosodott ki.

Az 1890-es évek szimbolizmusa egybeesett a századvég dekadenciájának korával, amikor az évszázad végének világvége-hangulata az új kor hajnalának izgatott csodavárásával párosult. A dekadencia a kultúrában a bűn, a halál, a szomorúság és a vágyódás alakjában öltött testet. A szimbolista festők (és írók) az irodalomból és a régmúlt korok legendáiból merítettek ihletet, forrásként többek között Homéroszhoz, Shakespeare-hez, a Bibliához és ősi mítoszokhoz fordultak. Az egyik ilyen népszerű téma például Salome, a bibliai Heródes lányának története volt, aki tálcán kérte Keresztelő Szent János fejét. Salome, a csábítás és a végzet asszonya, a femme fatale őstípusa, Gustave Moreau, Aubrey Beardsley és Gustav Klimt képein is megjelenik, és felbukkan Oscar Wilde egyik színművében is. Stuck a femme fatale motívumát az Éváról és a szfinxről készített munkáin keresztül dolgozza fel. A Bűn című festménysorozata egyik 1893-ban díjnyertes darabján a félig meztelen csábító egy rátekeredő, fényes óriáspitonnal a testén vet kihívó oldalpillantást a nézőre. (Később, 1898 körül Stuck müncheni villája műtermében e festményeiből alkotta a bizarr Bűn oltárát.)

Szépség és rettenet

A Paradicsom őrzője egyszerű és monumentális kompozíciója sokat elárul Stuck vonzódásáról a szoborszerű alakok iránt. Egy szépséges hermafrodita angyal – aki Dante Gabriel Rossetti, sőt, William Blake munkáin sem tűnne idegennek – áll a Paradicsom káprázatos fényének előterében, amely csaknem elhomályosítja a hátteret alkotó virágok özönét.

A „kerub” szó jelentése sokat tompult az évek során; ma bájos, pufók gyermekalakokra asszociálunk róla, de ezek helyes elnevezése: puttók. A kerubok eredetileg félelmetes lények voltak. John Milton például így ír az Elveszett Paradicsomban: „…millió lángkard szökellt föl a vitéz kherúbok combja mellől kihúzva; villanásuk Pokolra fényt derített.” (Jánosy István fordítása) A szépség és rettenet e furcsa elegye a századvégi szimbolizmus jellegzetes vonása volt.

Karrier és aranyérem

A londoni Kristálypalota stílusában tervezett hatalmas müncheni Üvegpalota minden évben nemzetközi képzőművészeti kiállításnak adott otthont. 1889-es rendezvényén A Paradicsom őrzője aranyérmet és 60 000 márkás pénzjutalmat hozott Stucknak. Ez a siker a német szimbolisták első sorába emelte, Arnold Böcklin, Hans von Marées, Fritz von Uhde és Max Klinger társaságába.

Remekmű kapcsolat

Stuck generációjának számos szimbolistája a svájci Arnold Böcklin (1827–1901) követője volt, akit olaszos hangulatú tájképeiért tiszteltek, amelyeken hemzsegtek a kentaurok, szirének, faunok és más mitikus lények, továbbá olyan meghökkentő, allegorikus figurák, mint például az Ifjúság, Időskor, Halál és Sorscsapás. Böcklin munkáinak vonzereje a természet és a képzelet egybeolvadásában rejlik. Azt mondta, azért fest, hogy az embereket álmodozásra késztesse. Legsikeresebb képei teret hagynak a nézői fantáziának, ilyen a Holtak szigete (1880, a képen) című leghíresebb alkotása is – egy több alkalommal átdolgozott talányos festmény –, amelyen egy lepelbe burkolózott, lidércszerű alak evez át egy magányos, ciprusokkal benőtt szigetre.