← Vissza a galériába

Ez a festmény itt nem jeleníthető meg: még szerzői jogi védelem alatt áll, vagy nincs róla szabadon felhasználható reprodukció.

A festmény megtekintése: Wikipedia

Keresztes Szent János Krisztusa

Salvador Dalí · Szürrealizmus, dada és absztrakt

Művész
Salvador Dalí (1904–1989)
Dátum
1951
Méretek
205 x 116,1 cm
Technika
Olaj, vászon
Helyszín
Kelvingrove Art Gallery and Museum, Glasgow, Skócia

A magát zseninek tartó Salvador Dalí könnyedén lépkedett át a modern művészet különféle szakaszain, beleértve a kubizmust, a futurizmust, a metafizikus festészetet és a szürrealizmust is, egészen az 1930-as évekig, amikor egy olaszországi utazást követően hagyományosabb stílus felé fordult. 1945-ben egy világot megrázó esemény, a hirosimai atombomba-robbantás hatására munkáiban ismét megjelent a vallásos téma. A szörnyűség a művész minden képzeletét felülmúlta, s azt írta, hogy „az 1945. augusztus 6-án bekövetkezett atomrobbanás szeizmikusan rázott meg”. A pusztítás utóhatásaként Dalí áhítattal fordult a vallás felé. Ekkor alkotta hagyományosabb, vallásos témájú festménysorozatát, köztük a legismertebbet és sokak által megcsodált Keresztes Szent János Krisztusa című képet. A keresztre feszítés mesteri megfestésével nem a szenvedést ábrázolta, hiszen nem látjuk Krisztus elgyötört arcát. Dalí arra törekedett, hogy kifejezze azt, amit a végső isteni szépségnek érzett.

Vallásos hatás

Dalí katolikus neveltetésben nőtt fel, de nem volt hagyományos értelemben vallásos. Miután később mélyen hívő lett, saját misztikus képességeibe vetett hite is egyre erősödött. Ekkor készítette e festményt, számos nagyméretű, hagyományos újszövetségi témájú munkáinak egyikét.

1951-ben egy helyi kurátor meglátta a képet egy londoni galériában, megvásárolta, és a következő évben a glasgow-i Kelvingrove Art Gallery and Museumba vitték. Abban az időben a festmény vitákat váltott ki – sok modern művészeti kritikus úgy érezte, visszalépést jelent, hogy hagyományos festészeti stílusban készült. A vásárlást helytelenítő kérelmek ellenére a múzeumi bizottság habozás nélkül megvásárolta 8200 fontért – ami jókora összegnek számított akkoriban. Mindmáig ez az egyetlen Dalí-festmény az Egyesült Királyságban, melyet nem Londonban állítottak ki.

Szürrealista kezdetek

A szürrealizmus, Dalí leghíresebb festészeti stílusa 1924-ben született, André Breton első Szürrealista Kiáltványát követően. Breton egy Dadaisták néven ismert különös párizsi költőcsoportot irányított, s ebből merített ihletet az 1920-as évek elején. A dadaizmus anarchisztikus és destruktív érzéseket sugallt. A szürrealizmus pozitívabb választási lehetőséget kínált a művészi kifejezésmódnak. A szürrealista elképzelés az volt, hogy a Freud által leírt tudatalattiban jönnek létre a nagy művek, így az álmok és vágyak lettek a szürrealista munkák kedvelt témái. Úgy gondolták, felkapnak egy tollat vagy ecsetet, és tudatosság nélkül, szabad áramlást engedve a kreativitásnak születik meg a műalkotás.

A szürrealista mozgalom hanyatlani kezdett, végül az 1930-as években megszűnt. Dalí elhagyta Párizst, visszatért Spanyolországba, s rövid időn belül a katolicizmus odaadó híve lett. Ekkor kezdte festeni egyházi témájú munkáit, többek között a Keresztes Szent János Krisztusa című képét.

Ihlet

A kép a Keresztes Szent János Krisztusa címet kapta, ugyanis Dalít megihlette egy toll- és tintarajz, amelyet a Keresztes Szent Jánosként szentté avatott spanyol karmelita szerzetes (1542–1591) alkotott.

Első kiállítás

A jelenleg több tízmillió fontot érő festményt először a Kelvingrove-ban mutatták be 1952. június 23-án, s azóta is óriási csodálatot kelt, ugyanakkor vitákat is kivált. A kép tagadhatatlanul megindító zseniális mű – a keresztre feszített Krisztus szokatlan beállításban való ábrázolása zavarba ejti a nézőt, és a különböző szögekből érkező fények a fény-árnyék misztikus kontrasztját alkotják.

Kezdetben a festményt más vallásos témájú képekkel együtt állították ki, ám végül a galéria balkonján egy speciális, függönyözött részbe vitték, így most az emeleti folyosók egyik boltíves oszlopcsarnokában látható kiemelt helyen.

A festmény története

A vásárlással nem ért véget a vita. 1961-ben egy látogató kővel támadt a festményre, és felszakította a vásznat; a képet gondosan restaurálták, majd újra kiállították. 1993-tól a glasgow-i St Mungo Vallásos Élet és Művészet Múzeumában volt látható, 2006-ban pedig visszakerült a felújított Kelvingrove Művészeti Galériába és Múzeumba, és abban az évben egy közönségszavazáson Skócia kedvenc festményének választották.

  • Kelvingrove Art Gallery
  • Dalí (középen) Bretonnal (balra)
  • Dadaisták (balról jobbra): Breton, Éluard, Tzara, Péret
  • Keresztes Szent János

További művek: Salvador Dalí

A művészről →

Ebben a galériában

Híres művei máshol