Aranykapu

A perifériák festője

A munkások, szegények hiteles ábrázolásai jelentik Egry első műveit. Nem szociális érzékenység, az elesettek iránti szimpátia vezette, mindössze saját otthonos közegét ábrázolta, amit nap mint nap maga körül látott. Mi sem mutatja jobban ezt az azonosulást, mint 1907-es Éjjeli menhely előtt című képe, amelynek jobb szélére saját magát is megfestette. Már a reneszánsz festői is gyakran becsempészték magukat egy-egy vallásos vagy történelmi jelenetbe, megbújva egy csoportban. Ezzel szemben az Éjjeli menhelyen a fiatal művész szinte monumentális alakja a kép előterében áll, uralva a kompozíció jobb oldalát, és innen néz szembe a nézővel, ezáltal a kép szinte önarcképként hat. A festmény meghozta az első hivatalos elismerést Egry számára, 1000 koronás állami ösztöndíjat kapott érte.

A Balaton-élmény

Nehéz anyagi helyzete ellenére, pártfogói jóvoltából Egry Münchenben, Párizsban és Belgiumban is képezhette magát, sorsfordító élménye azonban az I. világháború idején érte. A badacsonyi hadikórházban töltött hetek alatt jegyezte el magát egy életre a balatoni tájjal, és ugyanitt ismerte meg Vízkeletyné Pauler Juliskát, aki elvált a férjétől, és 1918-ban Egry felesége lett. A háború után Juliska keszthelyi háza lett a házaspár első balatoni otthona, később pedig Badacsonytomajba költöztek a Pauler család szőlőjéhez tartozó présházba, amit csak a téli hónapokban hagytak el, eleinte keszthelyi házuk, majd annak eladása után, 1928-tól Budapest kedvéért. Első balatoni éveiben Kassákkal tartott fenn szoros kapcsolatot, aki szintén a Balatonnál bujkált a tanácskormány bukását követően. Bár a művészet terén nem egyezett a véleményük, Egry rendszeresen látogatta Kassákot.

Az aranyló fény játéka

Az 1920-as évektől folyamatosan alakult ki Egry fényfestészete, amit napjainkban is hatalmas népszerűség övez. Feladta a szilárd kompozíció, a hangsúlyos kontúrok és a vastag festékpászmák jellemezte korai expresszív stílusát. Képeit a fényjelenségek megfigyelésének és visszaadásának szentelte. Egyetlen fajta szerkezet jelenhetett meg ettől kezdve a kompozícióin, amely az atmoszféra tünékeny jelenségeit adta vissza. Így kései főműve, az Aranykapu is egy olyan ritka pillanatot örökít meg, mikor a Nap ragyogó sugarai kapu alakú látomásként övezik a tó közepén úszó vitorlást.

Egry saját világot teremtett a Balaton-part motívumaiból, és ebben a világban minden tájkép saját érzéseinek a lenyomata. Kevésbé közvetlenül ugyan, mint az önarcképei, de ugyanúgy a művész személyiségét tükrözik vissza.

Jellemző, hogy az emberalak többnyire eltörpül a természethez képest, vagy éppen egybeolvad vele, mint a Visszhang (1936) című festményen. Nem különböznek ettől azok a művek sem, amelyeken Egry szenteket jelenített meg, például Szent Kristófot vagy Keresztelő Szent Jánost. Ezekben az esetekben is csak a cím igazítja el a nézőt a témát illetően.

Késői sikerek

A Budapesten töltött teleken Egry látogatta a Gresham kávéház asztaltársaságát, ahová olyan festők tartoztak, mint Márffy Ödön, Szőnyi István vagy Bernáth Aurél, és jó nevű galériákban állított ki, de nem volt hajlandó végleg Budapestre költözni. A II. világháborút követően elhalmozták kitüntetésekkel, és a rangos Velencei Biennálé (1948) kiállítói közé is beválasztották. Stílusa egyre népszerűbbé vált, olyannyira, hogy halálát követően epigonok egész nemzedéke ontotta magából az egrys tájképeket.