Kép forrása: Wikimedia Commons (közkincs). Forrás megtekintése

Siralomház

Munkácsy Mihály · Realizmus és akadémizmus

Művész: Munkácsy Mihály (1844–1900)
Dátum: 1869
Méretek: 139 x 193,5 cm
Technika: Olaj, fa
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Mindössze huszonhat évesen Munkácsy Mihály a Siralomház című drámai hatású táblaképével elnyerte a rangos párizsi Szalon aranyérmét. Napjainkig őt tekinthetjük az egyik legsikeresebb magyar festőnek, hiszen miután a francia fővárosba költözött, hogy ott folytassa pályáját, a megrendelések elapadhatatlanul özönlöttek hozzá. Mindennapjait főúri pompával berendezett környezetben élte, oldalán előkelő francia feleségével. A látszólag irigylésre méltó életút azonban számos nehézségen át vezetett, a korán jött siker miatt pedig haláláig kétségek és önbizalomhiány gyötörték a művészt.

Új megközelítés

A Siralomházat Munkácsy igen fiatalon festette, szinte az ifjú művész egyik első igazán kiforrott alkotása. 1869 tavaszán látott hozzá, amikor Düsseldorfban Ludwig Knausnál képezte magát. A közép-európai néző számára a kép újszerűen ötvözte a népéletkép műfaját az itthon igen népszerű betyártematikával, a düsseldorfi festészet teátrális előadásában tálalva. A kivégzésére váró elítélt együttérző bemutatása többeket arra késztetett, hogy a festményt kapcsolatba hozzák az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverésével. A párizsi Szalon közönsége azonban leginkább a számára egzotikus, vad, pusztai magyarok ábrázolását értékelhette benne.

A siker béklyójában

Munkácsy szerette volna újra elérni a Siralomház sikerét, ezért kisebb változtatásokkal újabb és újabb nagyméretű, sokalakos jelenet készült a műtermében, mint például az Éjjeli csavargók vagy a Zálogház. Viszontlátjuk rajtuk kedvenc figuráit is, például a gyermekét a karján tartó anyát, a lehajtott fejű férfit és a piros szoknyás kislányt. Utóbbi olyan kedvelt motívuma volt a festőnek, hogy még Műteremben című képén is megjelenítette. A mára igencsak besötétedett festményen Munkácsy saját magát ábrázolta feleségével, tipikus műtermi környezetben. A kislány alakja a bal szélen, mint a kép egyetlen nem valós eleme, talán azt az űrt hivatott betölteni, amit a Munkácsy házaspár életében a gyermektelenség, egyetlen be nem teljesült vágyuk jelenthetett.

A technika ördöge

Munkácsy a korszakban divatos bitumenalapozást használt a Siralomház megfestésekor, ahogy számos más képén is, mert kedvelte a sötét alap keltette drámai hatást. A technika népszerűségéhez hozzájárult, hogy a fekete alap fölerősítette a színeket, amelyek szinte kiragyogtak róla, emellett egységes, összefogottabb hatást is kölcsönzött a képeknek. Sajnos csak évek múltán derült ki az anyag végzetes tulajdonsága: sosem szilárdul meg, örökké „mozgásban” marad, és lassanként magába temeti az olajfestéket, ami miatt a kép fokozatosan elsötétül, végül akár meg is semmisülhet.

A párizsi társasági ember

Munkácsy 1874-ben vette feleségül Cécile Papier-t, korábbi pártfogója, de Marches báró özvegyét. Az asszony az európai festőfejedelmekéhez hasonló, látványos szalont rendezett be számára, vendégeket fogadtak, jelmezbálokba jártak, a magyar lapok hírességnek kijáró figyelemmel tudósítottak fényűző életükről. Ennek az életnek a látványos díszletei nemcsak a fotókról maradtak ránk, hanem visszaköszönnek arról a seregnyi szalonképről is, amelyeket Munkácsy műkereskedője, Charles Sedelmeyer főként az észak-amerikai kontinens gazdag vásárlóinak adott el. Az ambiciózus kereskedő kiváló menedzsernek is bizonyult, ezért Munkácsynak hamarosan műhelyt kellett létrehoznia, hogy lépést tudjon tartani a virágcsendéletek, portrék, holland jellegű életképek iránti hatalmas kereslettel. Végül olyan szorongatónak érezte a feltételeket, hogy felmondta a tíz évre megkötött szerződést.

A Krisztus-trilógia sikere

Munkácsy többször találkozott Ernest Renannal, a Jézus élete című regény (1863) szerzőjével. Feltehetően Renan „Jézusát” láthatjuk viszont Munkácsy legnagyobb és kétségkívül legsikeresebb vállalkozásán, a háromdarabos Passió-sorozaton. Az 1881-es Krisztus Pilátus előtt és az 1884-es Golgota páratlan sikerét Sedelmeyer alapozta meg egy több nagyvárost érintő utazó kiállítással. A két monumentális alkotást 1887-ben vásárolta meg az amerikai áruháztulajdonos, John Wanamaker, aki húsvétkor azzal kedveskedett a vásárlóknak, hogy az áruháza előterében állította ki a képeket. Csak jóval később, 1896-ban készült el az Ecce Homo, ez a kései alkotás azonban már nélkülözi azt az erőt és összefogottságot, amelynek az első két kép köszönheti sikerét.

Munkácsy Mihály: Műteremben, 1876
Munkácsy Mihály: A reneszánsz apoteózisa, nagy kompozíciós vázlat a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképéhez