Realizmus és akadémizmus

1850 körül a realizmus elfordult a történelemtől, a mítoszoktól és az eszményített szépségtől, hogy a hétköznapi embereket és munkát úgy mutassa be, ahogy vannak. Gustave Courbet történeti festmények méretében festett parasztokat és munkásokat, Jean-François Millet méltóságot adott a falusi életnek, Édouard Manet modern témái és lapos, merész ecsetkezelése pedig megbotránkoztatta a párizsi Szalont; Oroszországban Ilja Repin, Magyarországon Munkácsy Mihály ugyanilyen őszinteséggel festette meg a maga társadalmát.

Ugyanebben az időben a hivatalos művészeti akadémiákon tanított és a Szalonokon díjazott akadémikus festészet a hibátlan kidolgozást, a gondos rajzot és a nemes témákat becsülte, ahogy William-Adolphe Bouguereau műveiben látható. Amerikában Winslow Homer és Thomas Eakins sajátos, erőteljes realizmust teremtett a tengertől az evezőspályáig.