Vágta a fák közé

„Cowboy kép”

1889 elején Remington megrendelést kapott egy Edward Cogswell Converse nevű gazdag iparmágnástól egy életveszélyes szituációt bemutató hatásos vadnyugati kép elkészítésére. Remington, aki élete nagy részét New Yorkban töltötte, 1881-ben utazott először Montanába; itt kezdte festeni számára kedves, romantikával átszőtt vadnyugati témájú jeleneteit. Az 1885–1888 között a nyugati vidékeken tett számos látogatása során élményeiről naplót vezetett, vázlatokat rajzolt és fényképeket készített az apacsokat üldöző amerikai lovas katonákról. Mindent a legapróbb pontossággal és hitelességgel akart megörökíteni, ezért megkérte barátját, Powhatan H. Clarke-ot, hogy küldjön neki farmerek által viselt bőrnadrágokat: „Fontos megrendelést kaptam egy cowboy képre, szükségem lenne sok bőrnadrágra.” A „cowboy képet”, amely a Vágta a fák közé címet kapta, végül egy hatalmas méretű vászonra festette.

Siker

A Vágta a fák közé gyorsan megalapozta Remington hírnevét. A festményt elküldte a National Academy of Design 1889-es őszi kiállítására New Yorkba, ahol nemcsak a kritikusok elismerését nyerte el, hanem a tárlat legnépszerűbb alkotásának is bizonyult. Remington így ecsetelte sikerét: „A Vágta a fák közé című képemet agyondicsérték a sajtóban – mindegyik újságnak volt egy jó szava róla.” A festmény 1893-tól St. Louisban maradt, kezdetben a Museum of Fine Artsban állították ki, majd 1909-ben átkerült a City Art Museumba. A vásznat 1945-ben megvásárolta egy David Findlay nevű műgyűjtő, aki a képet eladta Remington közeli barátjának és művei csodálójának, Amon G. Carternek. Carter 1955-ös halála óta a Vágta a fák közé a texasi Fort Worth Amon Carter Museumának gyűjteményét gyarapítja, s ma is ott tekinthető meg.

Sebesség és energia

Frederic Remington olyan népszerű magazinoknál dolgozott illusztrátorként, mint a Harper's Weekly és a Century Illustrated Magazine. Realisztikus festési stílusát az 1880-as évek során tökéletesítette, majd az 1889-ben készült Vágta a fák közé című dinamikus hatású mesterművével érte el művészetének csúcspontját.

A mozgalmas jelenet jórészt a vágtató lovak pontos ábrázolásának köszönheti energikusságát. A művész levegőbe emelkedő patákkal festette meg a lovakat, jól érzékeltetve sebes vágtájukat. Remington páratlan hitelességgel ragadta meg az izgalmas pillanatot. Eadweard Muybridge csak néhány évvel korábban tette közzé híres fényképsorozatát, amelyen bebizonyította, hogy bizonyos pillanatokban a vágtató lónak mind a négy lába elhagyja a talajt.

Remington sárga és narancsszínű árnyalatokkal kelti életre a nap hevét, míg bíborvörössel és kékkel teremti meg a lovak lába és teste által vetett éles árnyékokat a földön. A művész gyakran alkalmazott tompa színeket, de az egyik lovas kabátjának és egy másik sáljának élénkvöröse a sietséget és a veszélyt sugallja.

Filmszerű jelenet

Remington Vágta a fák közé című festménye valódi mozivászonra kínálkozó alkotás: a poros prérin játszódó jelenet mintegy megelőlegezi a későbbi westernfilmek ismerős világát. A vásznat a visszavonuló lovas cowboyok töltik be, akik az őket üldöző indiánok elől próbálnak minél hamarabb a bal oldalon felvázolt – és a kép címére utaló – fák viszonylagos biztonságába menekülni. Azonban a nyolc lovast a nagy lendület szinte pontosan a néző felé vezeti.

Az egyik cowboy lövést kapott, a mellette lévő lovas támogatja. Rövid piros kabátjának színe megegyezik ernyedten lógó vérző kezével, mellyel éppen akkor engedte el a kantárszárat. Négy lovas szintén szabadjára engedi a gyeplőt, de ők szándékosan teszik ezt, hogy lovukon megfordulva pisztolyukkal és puskájukkal tüzelni tudjanak az üldöző csoportra. A fülüket hátracsapó, kitágult orrlyukú, rémült tekintetű lovak pofája vad energiáról árulkodik, izmos lábuk minden ina megfeszül a vágtában. A Vágta a fák közé keletkezésének idején a nyugati terjeszkedés már jórészt befejeződött, de Remington nosztalgiával örökítette meg a vadnyugat mítoszát ezen és későbbi festményein.