A Tánc

Díjnyertes növendék

A tekintélyes párizsi École des Beaux-Arts (Szépművészeti Iskola) végzőseként Bouguereau a Francia Intézet által támogatott akadémiai művészet mellett kötelezte el magát. Az irányzat az antik korból és a reneszánszból eredeztette a stílusát, amelyet hangsúlyos vonalak, tiszta kontúrok és anatómiai precizitás jellemeztek. Ám ahelyett, hogy a környező világot festették volna le a maga valójában, az akadémikus festők egyfajta idealizált ábrázolásra törekedtek, amely, hitük szerint, feltárta a tiszta és örök igazságot.

Az École legmagasabb szakmai díja a Prix de Rome volt: az évenkénti szerencsés nyertes négy évre szóló ösztöndíjat kapott a Villa Mediciben, a Francia Akadémia római székhelyén, amely tapasztalat szinte garanciát jelentett a jövedelmező karrierre, állami és egyházi intézmények, s nem utolsósorban személyes patrónusok megrendeléseire.

1850-ben Paul Baudry nyerte a díjat, de miután Bouguereau-nak is sikerült teljesíteni a követelményeket, így mindkét festő utazhatott Itáliába. Amikor Bouguereau visszatért Franciaországba 1854-ben, azonnal a fizetős munkákba vetette magát. A Táncot egy Madame Moulin nevű hölgy számára rendelték meg, aki négy nagy dekoratív táblaképpel kívánta díszíteni La Rochelle-i luxusrezidenciája kerti pavilonját. (A másik három kép a Vadászat, Halászat és A fürdő címet viselte.) A három és fél méternél is hosszabb, hatalmas képet életnagyságú figurák töltik be.

Emlékek Pompejiből és Raffaello hatása

A Tánc, Bouguereau egyik legkorábbi munkája olyan pillanatban készült, amikor a művész emlékezetében még frissen éltek az itáliai élmények. A mű stílusa azon figyelemre méltóan eleven, életképszerű freskók világába vezet vissza, amelyeket Pompeji és Herculaneum villáiban láthatott. A mindennapi élet e bájos jelenetei közül több is ábrázol lebegő ruhájú kecses női alakokat. Korának műkritikusai megemlítették Raffaello hatását is, akinek 1512-ben készült Galateáját Bouguereau lemásolta a római tartózkodása idején.

Bár a kép realisztikus stílusban készült, a jelenet egy allegóriát tálal elénk, a Tánc megszemélyesítését, vagy kissé tágabban értelmezve, az élet körforgását. (Bouguereau az allegória megszállottja volt; egyszer azt mondta, soha nem festene egy háborút, csak a „Háborút”.) Az allegorikus ábrázolásnak az volt az előnye, hogy a művész meztelen női testeket is megörökíthetett a vásznon (ami persze a kép eladását is nagyban segítette), pontosan azért, mert nem értelmezték „valóságosnak”, és így nem botránkoztathatta meg a közönséget, mint például Manet Reggeli a szabadban (1863) című képének hétköznapi meztelensége, amely a párizsiak szörnyülködését váltotta ki.

A Táncot más munkáival az 1857-es Szalonon állították ki, ahol Bouguereau első osztályú kitüntetésben részesült.

A Szalon zsűritagja

„Csak egyfajta festmény létezik” – mondta egyszer Bouguereau. „Ez pedig az, amelyik tökéletességgel ajándékozza meg a szemet, és kifogástalanul szép kivitelezésű, mint Veronese és Tiziano munkái.” Nyilvánvalóan nem felelt meg ízlésének a feltörekvő impresszionisták durva ecsetkezelése és vulgáris stílusa.

Bouguereau tagja volt az 1863-as Szalon hírhedt zsűrijének, amely mintegy háromezer képet utasított vissza, köztük a Reggeli a szabadbant. A tömeges elutasítás mértéke akkora közfelháborodást váltott ki, hogy a kormány hozzájárult egy új, évente megrendezendő tárlat létrehozásához. Ez volt a Visszautasítottak Szalonja, amely az 1870-es években mentőövet jelentett az impresszionisták számára.

Kigúnyolva, de legyőzhetetlenül

Az impresszionisták, nem meglepő módon, szerettek gúnyt űzni Bouguereau-ból (és fordítva). Egy alkalommal Renoir új szemüveget rendelt, és amikor felvette és kristálytisztán látott vele, az alábbi felkiáltással tépte le a szeméről: „Te jó ég! Úgy látok most, mint Bouguereau!” Degas és barátai pedig egy új kifejezést – „Bouguereauté” – találtak ki a takaros és steril képek jellemzésére.

Ám lehet, hogy Bouguereau-é volt az utolsó szó: Monet-tól és Renoir-tól eltérően, akik hosszú éveket töltöttek nyomorogva, ő a kezdetektől fogva magas jövedelemmel rendelkezett, és ez a későbbiek folyamán sem lett másképp.