Szilvák

Yvonne, a kedvenc

Miért szerették vásárlói annyira Bouguereau-t? A művész képes volt megragadni a gyermeki ártatlanságot, bájt és reményt, és idealisztikus képet varázsolt a falusi életről. Vidéken nőtt fel, s bár leginkább Párizsban dolgozott, minden nyáron visszatért szülővárosába, La Rochelle-be, és a környező falvakból hozott modelleket ottani műtermébe.

A Szilvák egyik kedvenc modelljét ábrázolja az 1890-es évekből, egy Yvonne nevű La Rochelle-i lányt. (Nem mindegyik gyermekmodellje volt annyira szolgálatkész a műtermében. Egy megbotránkozott szemtanú beszámolt róla, hogyan „hemperegtek a gyerekek a földön ruháikat ledobálva, hogyan játszadoztak, vitatkoztak vagy éppen sírtak.”) Bouguereau-ra jellemző módon a figura központi helyet foglal el a vásznon. A festményről látszik, hogy kiváló érzéke volt a gyermekek megjelenítéséhez, ahogy ez a bársonyos, áttetsző bőrük és gyengéd arckifejezésük ábrázolásán keresztül is érzékelhető.

Eladások Amerikában

A Julian Akadémián 1875-től oktató Bouguereau kihasználta a francia kultúráért rajongó amerikaiak áradatát, akik az évszázad végén özönlöttek az országba: 1882 és 1889 között 220 tengerentúli tanítványa volt. Egy korábbi francia növendéke felidézte, hogy Bouguereau „félisteni státuszt” élvezett az Akadémián, hozzátéve: „Nehéz elhinni, miféle relikviákat küldenek haza az amerikai hallgatók: legnagyobb becsben azt a törött gyufaszálat tartották, amit a nagy ember használt…”

1866 és 1887 között Bouguereau-nak kizárólagos szerződése volt Adolphe Goupil műkereskedővel és kiadóval, akinek 10–12 festményt szállított évente. Ezek nagy részét a New York-i Michael Knoedler vásárolta fel, akinek a kiállítóterme hitelesen mutatta be az új európai művészet világát a jómódú műgyűjtőknek. Bouguereau kedves arcú parasztgyermekeit és pásztorlánykáit, akik megidézték a régi korok Európája nosztalgikus hangulatát, valamint pajkosan incselkedő meztelen nimfáit és szatírjait élvezettel fogadták az újdonsült iparmágnások és bankárok. Munkái annyira kedveltek voltak, hogy Goupil már azelőtt el tudta adni őket, hogy a Párizsi Szalon éves kiállítására értek volna. Hogy azoknak az igényét is kielégítse, akik nem tudták megfizetni az eredeti képeket, a műkereskedő (aki mindig megvásárolta a reprodukciós jogokat is) milliós példányszámokban nyomtatott másolatokat.

A Szilvák különös módon kivételnek számított: a képet soha nem népszerűsítették róla készült nyomatok, talán mert Bouguereau-t akkoriban már a Boussod, Valadon & Társa cég képviselte. A Szilvákat 1896-ban közvetlenül egy londoni kereskedőnek adták el, majd a festmény még ugyanabban az évben Knoedlerhez került, később pedig egy darabig a befolyásos pittsburghi iparmágnás, J. H. Reed kollekcióját gazdagította.

A szerencse forgandó

Az ízlések azonban változnak. Részben az impresszionistákkal való éles szembenállásnak betudhatóan, de a modernizmus térhódításának ellenzőjeként is, Bouguereau gyorsan kegyvesztetté vált az 1890-es évek után. A legtöbb múzeumban az alagsori raktárakba zsúfolták munkáit, a művészeti könyvekben lábjegyzetté zsugorították, letisztult képeit azokkal a rossz hírű férceművekkel azonosították, amelyeket vadnyugati kocsmák falán látni. Amikor Mrs. Chester Dale műgyűjtő asszony egy Bouguereau-kiállítást rendezett az 1930-as évek elején, a Time magazin epésen megjegyezte: „Minden technikai kiválósága ellenére egy Bouguereau-akt helyes perspektíváját mindig egy söröskorsó alján keresztül kell szemlélni.”

Robert Henri New York-i festő, aki a mester keze alatt tanult, engedékenyebb hangot ütött meg: „Bouguereau szemszögén keresztül nézve egy Manet-kép mindig befejezetlennek hat, Manet szemszögéből egy Bouguereau-kép olyan, mintha hozzá sem kezdtek volna.”

A XX. század vége igazolta Henri elmés megállapítását: a Bouguereau-festmények iránt újra fellángoló érdeklődés lefújta a port a műveiről, áruk magasba szökött. A hírességek is szerepet játszottak művei reneszánszában: az 1876-ból származó Pietáját Sylvester Stallone és Mel Gibson is magáénak tudhatta. A 2000-es év egyik októberi aukcióján a Szilvák több mint félmillió dollárért cserélt gazdát. Úgy fest, Bouguereau-t ismét aranyárban mérik a műkincspiacon.