Medvetánc

Medvearcok

Beard állat-periódusa valójában 1861 táján [az évszám a fényképen nehezen olvasható] kezdődött, New Yorkba költözését követően. Az ő korában az állatok mindennapos látványnak számítottak az utcákon, a táncoló medvéktől és kóbor kutyáktól kezdve az igáslovakig.

A majmok, baglyok és mókusok mellett a medvék is Beard kedvenc állatai közé tartoztak. Természethűen festette meg őket, de emberi jellemzőket és gyarlóságokat ábrázolt velük, kezdve a részegséggel (Vigadó medvék, 1861), a falánkságon keresztül (Medvék a görögdinnyeföldön, 1871) a bimbózó szerelemig (Tehát össze akartok házasodni, hm?, 1886).

A polgárháború utáni zűrzavaros időszak megérett Beard kissé felkavaró humorára, mely menekülést kínált az embereknek a nemzeti újjáépítés és gyors iparosodás káoszából. Szatirikus hangneme társadalmi feszültségekből táplálkozott, melyeket a régi rend felbomlása és az újonnan észlelt fenyegetés, mint például a bevándorlás, tovább erősítettek. Medvéi természetesen tökéletesen alkalmasnak bizonyultak a Wall Street-i pénzpiac kifigurázására.

Pénzőrület

A Wall Streeten „bikáknak” azokat nevezik, akik olcsó részvényeket vásárolnak, remélve, hogy értékük növekedni fog. A „medvék” pedig olyan részvényeket adnak el, amelyek még nincsenek a birtokukban, mindezt annak reményében, hogy értékük csökken, mire eljutnak a vevőhöz. (A kifejezés feltehetően a medvebőr-kereskedőktől származik, akik azelőtt adták el a medve bőrét, hogy elejtették volna az állatot.)

A New York-i tőzsdét 1817-ben alapították, a XIX. századi Amerika egyik fejlődő iparága volt, amit a távíró (1844) és az árfolyamjelző gép (1867) feltalálása is segített, így a pénzpiac az egyik legfontosabb tényezővé vált a nemzeti és nemzetközi üzleti életben, s nagymértékben támogatta a vasúthálózat gyors terjedését a polgárháború után.

A hétköznapi amerikaiaknak azonban a tőzsde vad helynek tűnt a civilizáció szívében, medvebarlangnak a rendezett társadalom közepén. Tanúi voltak a brókerek bestiális, gátlástalan viselkedésének, ahogy állatként ordítanak, és félelmetes hatalommal rendelkeznek a nemzet vagyona fölött a háború alatt és után, és a mohó kereskedők vad spekulációinak, amelyek nem egy pusztító pénzügyi krízist okoztak, közülük a legsúlyosabbat, az 1873-as „nagy pánikot”. Sokaknak úgy tűnt, a fékevesztett tőzsdei viselkedés az egész társadalom összeomlását okozhatja.

Ha elmész az erdőbe…

A Medvetánc nincs dátumozva, de egy kereskedő pecsétje 1859 és 1869 közötti időpontra enged következtetni. A festmény A Wall Street medvéi egy árfolyamcsökkenést ünnepelnek a tőzsdén és A Wall Street-i jubileum címen is ismert. Egy erdei tisztáson különböző színű medvék gyűlnek össze egy nagy mulatságra, több tucatnyian táncolnak a bal oldalon látható ütős, vonós hangszereken és kürtön játszó zenekar muzsikájára. A kép előterében balra egy frissítőkkel teli asztal görögdinnyét, szőlőt és grogot kínál. Kísértésének az egyik kábult, fiatal példány láthatóan engedett. A háttérben medvék végeláthatatlan sora közeledik még több zenével, szőlővel és virágfüzérekkel. Fent egy „valódi medve” sandít le félénken a faágak biztonságos rejtekéből.

Vadállat a felszín alatt

A Medvetáncon ábrázolt tivornya tökéletesen ártalmatlan mulatozás, de Beard tudta, hogy izgalmat kelt – ahogy A bikák és medvék a piacon (1879) című képen is tette. A festmény óriási felfordulást ábrázol a New York-i Broad Streeten, a régi tőzsdeépület előtt (amelyet 1901-ben lebontottak). Itt a legteljesebb barbárság diadalmaskodik, amint bikák és medvék tépik szét egymást a vad erőszak-orgiában. Beard üzenete rémisztő: a tiszteletreméltóság felszíne alatt mi, emberi lények képesek vagyunk állat módjára viselkedni, amikor ösztöneink eluralkodnak rajtunk.

„Túlságosan durva ahhoz, hogy maradandó legyen”

Beard groteszk állatfestményei vegyítették a magas művészetet a karikatúrával, s nem feleltek meg mindenki ízlésének, és nem is állták ki az idő próbáját. Egy kritikus „túlságosan durva ahhoz, hogy maradandó legyen” jelzővel illette munkáit, hozzátéve, hogy amikor egy művész, aki mindeddig nyers, ám ártatlan humort engedett meg magának, „így visszaél csodálói bizalmával, súlyos bűnt követ el a társadalommal szemben”.

Mestermű kapcsolat

Beardhöz hasonlóan Thomas Nast (1840–1902, képünkön) bajor karikaturista, aki mintegy 25 évig dolgozott illusztrátorként a Harper's Weekly magazinnál, ugyancsak szeretett állatokat emberivé tenni (és fordítva). A Valaha történt legnagyobb riadalom és tréfa! (Harper's, 1875. február 6.) című képén újságírókat ábrázol bizarr, szuronyfejű állatseregletként elszabadulva az utcákon, azt a kellemetlen esetet követően, hogy a New York Herald meggondolatlanul leközölt egy tréfásnak szánt hírt, miszerint a Central Parkban néhány vadállat vérengzése során számos polgár életét vesztette. Az antropomorf műfaj további példái a Cassius Coolidge (1844–1934) New York-i festő képe a pókerező kutyákról és az angol illusztrátor, Louis Wain (1860–1939) bájos macskái.