Tanulmány Velázquez X. Ince pápa portréjához

Pompás rögeszme

Francis Bacon minden idők egyik legnagyszerűbb képének tartotta Velázquez X. Ince pápa portréja (1650) című művét, s bevallotta, hogy két-három évig „hipnotizálta e festmény”. Ez megszállottsággá vált a művészben, aki azon dolgozott, hogy megalkossa saját változatát a mesterműről. 1949-ben festett VI. Fej című első művétől kezdve 13 esztendő leforgása alatt Bacon csaknem 50 különböző, Velázquez ihlette pápa-tanulmányt alkotott. A viszonylag kisméretű VI. Fej a pápa vállait ábrázolja, amint fejének felső része elmosódik, s szája kiüvölt zárt, átlátszó kocka ketrecéből. A Velázquez-képpel való kapcsolat még nyilvánvalóbb Bacon későbbi pápa-képein, köztük az 1951-ben festett három tanulmányán, melyeket az 1951-es Hanover Gallery kiállítására készített.

Összetett inspiráció

Bacon a Tanulmány Velázquez X. Ince pápa portréjához című képet 1953-ban festette. Csaknem 20 esztendővel később leírta, mi adta különleges festményéhez az ihletet. Mivel nem hagyta nyugodni a gondolat Velázquez képével kapcsolatban, megnézte Szergej Eisenstein 1925-ben készült Patyomkin páncélos című filmjének azt a jelenetét, amikor egy dajka – véres szemmel, törött szemüvegben – üvölt az odesszai lépcsőn történt emlékezetes kivégzéssorozat alatt. E két képi elem kombinációjának katalizátora egy orvosi kézikönyv volt, melyet Bacon Párizsban vásárolt, s különböző szájbetegségek színes, szemléltető fényképeit tartalmazta. A művész a vörös szájakat ugyanolyan színűnek látta, mint az eredeti Velázquez-festményen a pápa palástját.

Az üvöltés

Bacon összes pápa-portréja közül kompozícióját tekintve a Tanulmány Velázquez X. Ince pápa portréjához című festménye emlékeztet legjobban az eredetire. A 300 évvel Velázquez pápaportréja után festett modern változat jól tükrözi Bacon igencsak eltérő valóságfelfogását. Bacon nagyra becsüli a spanyol művészt, Velázquezt, de lázad a kép tárgya, a pápa hagyományos társadalmi és egyházi tekintélye ellen.

Függőleges csíkok

Francis Bacon Velázquez-pápaportréja iránti megszállottságát eleinte annak „pompás színe” okozta. Mégis, Tanulmány Velázquez X. Ince pápa portréjához című festményén nem próbálta megismételni ugyanazt a színt a pápa palástján. Ehelyett bíbor árnyalatot választott, s felhasználta komplementerét, a sárgát a pápa ketrecszerű, átlátszó trónszerkezetéhez. A kép egészén végigfutó hosszú, sötét, függőleges festékcsíkok és vonások függöny vagy ablakroló érzetét keltik, s ezáltal a pápát egyidejűleg elrejtik és fel is fedik. Bacon e hatást még nyilvánvalóbban egy korábbi pápa-tanulmányán vizsgálta, melyet aztán 1951-ben megsemmisített.

A pápa üvöltő fejének rémisztő képe – vércseppekkel befröcskölt, csipkedíszes fehér ruhájával – az emberi létezés iránt érzett mélységes félelmet és aggodalmat fejezi ki. Edvard Munch 1893-ban festett expresszionista munkájára, a Sikoly című képre emlékeztet. Bacon pápája a trónján ül, de bebörtönözve. A művész ferde sárga vonalak segítségével választotta el az alakot a szemlélőtől, s a képet korlátok mögé vagy egyfajta emelvényre helyezte. Bacon a cső alakú vázat úgy írta le, mint „kísérletet, hogy a képet kiemelje természetes környezetéből”. A sárga vonalak is azt az érzetet keltik, mintha a trón hintaszékké változna.

Mestermű kapcsolat

Francis Bacon bevallotta, hogy kevés ideje van a kortárs művészetre, s kedvenc festője Diego Velázquez (1599–1661, képünkön). Annak ellenére, hogy Bacon megszállottan érdeklődött Velázquez X. Ince pápa portréja című festménye iránt, talán különösnek tűnik, hogy a művész soha nem látta az eredeti művet. Még csak nem is látogatott el a Velázquez-festménynek otthont adó Galleria Doria Pamphiljba, amikor 1954-ben három hetet Rómában töltött. Talán szerette volna elkerülni a csalódást, vagy félt megpillantani az eredetit. Mindenesetre, összehasonlítva saját munkáit a nagy spanyol mesterével, Bacon úgy érezte, festmény-kísérleteivel „meghamisította” a pápa képét, s később meg is bánta őket, mondván: „Azt hiszem, nagyon ostobák”.