Mikor mész férjhez? (Nafea Faa Ipoipo)

Egyszerű stílus

Az 1892-ben befejezett Mikor mész férjhez? című kép Gauguin első tahiti élményei alapján festett műveinek egyike. Mivel elégedetlen volt az élettel és a művészettel, új életet kezdett Tahitin, s a sziget őslakóit festette meg merész, friss stílusban. Az 1890-es évektől nem csupán festményeinek tárgyai voltak mások, de furcsának és egzotikusnak tűnik a mód is, ahogyan lefestette az ott lakókat. Gauguin művészetén keresztül akarta kifejezni magát, s odáig ment, hogy Tahitire költözött, és megpróbálta megérteni az őslakosokat, mi több, megpróbálta az ő szemükkel látni a világot. Leegyszerűsítette stílusát, hogy így jelenítse meg újfajta életérzéseit. A két nőalak szoborszerűnek, már-már emlékműszerűnek látszik, s ez az érzet és a merész, leegyszerűsített formák olyan jellegzetes jegyek, amelyek számos művészre hatottak Gauguin után, mivel ők is primitívebb művészi kifejezésmódra törekedtek. A Mikor mész férjhez? című kép olyan színintenzitással rendelkezik, amely még a mai néző számára is igencsak „modernnek” tűnik.

Pénztelen festő

A Mikor mész férjhez? című kép 1892-ben készült Tahitin. 1893 augusztusában Gauguin két évre visszatért Franciaországba. Ekkorra már elszegényedett, de lehetősége nyílt arra, hogy 46 munkáját kiállítsa, köztük a Mikor mész férjhez? című képet is. A kép 1893-ban került bemutatásra a műkereskedő Paul Durand-Ruel galériájában 1500 frankos értékmegjelöléssel – a kiállítás egyik legdrágább darabjaként. A festmény ma a Rudolf Staechelin Family Foundationben látható Bázelben, Svájcban.

Vibráló színtömbök

Gauguin különböző tárgyakat és modelleket festett Tahitin, és ecsetkezelése is megváltozott. Ahogy a művész mondta, „szimfóniákat, harmóniákat hozok létre, amelyek a szó valódi értelmében semmi igazit nem ábrázolnak.” Gauguin a festészetben nyilvánvalóan el akart mozdulni a „valóságostól” és a „természethűtől”. A három befolyásos XIX. század végi posztimpresszionista festő egyikeként – Van Gogh és Cézanne mellett – Gauguin is nagymértékben hatott a modern európai művészetre.

A Mikor mész férjhez? című kép azt mutatja be, hogyan utasítja el szándékosan Gauguin a hagyományos európai festészet megszokott szabályait. Egyszerűsített tárgyakat fest erős, vibráló színekkel, és a formákat sötét kontúrokkal igyekszik elválasztani egymástól. Ennek eredménye, hogy az egész kompozíció síkszerűnek hat, bár a Mikor mész férjhez? című kép esetében Gauguin igen különbözően kezeli az előtérben és a háttérben lévő tájat. Az előtérben és a középmezőben a vörös és zöld, illetve a narancs és kék erős, világos komplementer párjait egymás mellé helyezi, hogy a merész vizuális hatást erősítsék. A színek is síkszerűvé teszik a tájképet. A fű zöldes-sárgás függőleges ecsetvonásai azonban jól láthatóak a háttérben, a két, távolban sétáló aprócska alakot pedig kissé elmosódott, impresszionista stílusban festi meg. A sötétkék hegyek a távolban szintén mélységet adnak a festmény máskülönben síkszerű érzetének.

Egymáshoz kapcsolódó figurák

A Mikor mész férjhez? című kép Gauguin nőket ábrázoló sorozatának egy darabja. Bár a két nő szorosan egymás mellett ül, paradox módon egymástól távolinak és különállónak tűnnek. A cím azt sugallja, hogy az előtérben lévő leány házasságot fontolgat. A füle mögé tűzött nyíló virág utal erre. A mögötte álló, kissé idősebb nő szerényebb, nyugatiasabb ruhát visel, jellemzően azt a fajtát, amelyet a szigeten Gauguin előtt csaknem egy évszázaddal megjelent keresztény misszionáriusok hordtak.

Gauguin a két alakot háromszög formában helyezte el. Az alakok érdekes elrendezése azonban kérdéseket vet fel. A cím nem tűnik a képhez illőnek. Fizikai közelségük ellenére a két alak vajon miért nem látszik egymáshoz kapcsolódónak? A festmény talán azt ábrázolja, hogy az ártatlanság, lényegéből fakadóan, nem állhat kapcsolatban a tudással vagy a tapasztalattal.

A festmény története

Gauguin Párizsba küldte a festményt, ahol nem kelt el, halála után pedig 1917-ben Rudolf Staechelin bázeli gyűjtő vásárolta meg. A Staechelin család alapítványa évtizedekig kölcsönadta a Bázeli Művészeti Múzeumnak, ahol a múzeum egyik legismertebb képe volt. 2015-ben az alapítvány magánúton, a hírek szerint egy katari vevőnek, mintegy 210 millió dollárért adta el, ami akkoriban a valaha műalkotásért fizetett legmagasabb árak közé tartozott, és Bázelből való távozása nagy sajnálatot keltett Svájcban.