Marcelle Lender bolerót táncol a „Chilpéric”-ben

Chilpéric visszatérése

Lautrec Marcelle Lender bolerót táncol a „Chilpéric”-ben című képét 1895 és 1896 között festette, abban az időben, amikor barátja, a drámaíró és kritikus, Romain Coolus hatására egyre inkább felkeltette érdeklődését a színház. A Chilpéric egy opéra bouffe, egy operett volt, melyet az énekes-zeneszerző, Hervé alkotott, és a Meroving király, Chilpéric történetén alapul, aki a VI. század végén Európa nagy részét uralta. A darabot először Párizsban, a Théâtre des Folies-Dramatiques-ban mutatták be 1868-ban, ám hamarosan feledésbe merült. 1895 februárjában azonban az operett műfajának újjászületésével a darabot ismét színpadra állították. Szép jelmezekkel, sztárszereposztással és a pompás, új otthont adó Théâtre des Variétés-vel a darab szenzációt keltett, és három hónapig volt műsoron, több mint 100 lenyűgöző előadást ért meg.

Színpadi díva

Lautrec az előadás talán legnagyobb rajongója volt. Minden este Coolus vagy barátja, Maurice Joyant társaságában foglalta el szokásos helyét elöl a zenekarnál, és megszállottan rajzolta az eléje táruló látványt. Lautrec érdeklődését azonban nem is annyira a darab, mint inkább a táncosnő kötötte le: a csábos díva. Marcelle Lender Chilpéric felesége, Galswinthe szerepét játszotta, akivel férje méltatlanul bánt. Valójában, amikor Coolus kifogásolta, hogy Lautrec még egy előadásra elcipeli, a festő így válaszolt: „Csakis azért jövök, hogy viszontlássam Marcelle Lendert… Az ember ritkán lát ily nagyszerűt.” Montmartre-i évei alatt Lautrecről az a hír járta, hogy komoly érdeklődést tanúsított számos művésznő iránt. Többek közt Jane Avril, Yvette Guilbert, és főképpen a táncosnő, Louise Weber, ismertebb nevén „La Goulue” iránt táplált rokonszenvet. Az 1890-es évek közepén azonban tekintetét egy időre kizárólag Lender felé fordította, vonzotta a hölgy lenyűgöző személyisége és a színpadról sugárzó szexualitása.

Egyedülálló festmény

Lautrec első ízben akkor figyelt föl Lenderre, amikor a színésznő 1893-ban a Madame Satan című operettben színpadra lépett. Lautrec három litográfiát készített róla a L'Escarmouche magazin számára, s megjelenésükkel a hölgy még nagyobb hírnévre tett szert. A művész összesen 15 litográfiát, számos vázlatot és két festményt készített a színésznőről, az egyik a Marcelle Lender bolerót táncol a „Chilpéric”-ben. E kép Lautrec legnagyobb festményeinek egyike, mérete közel 150 cm széles, ám jócskán különbözik is a többi, Lenderről festett képtől.

Öt korábbi litográfiasorozatában, mely a hölgy Chilpéricben játszott szerepéről készült, Lautrec Lendert reflektorfénybe helyezte, közelről ábrázolva teljes előadását, első dalától kezdve egészen az utolsó meghajlásig. A Chilpéric-festmény azonban nem kifejezetten a színésznőre összpontosít, hanem átfogó képet ad a színpadról, az egész előadás nagyszerűségét hangsúlyozva. Balra látható a díszemelvényén ülő Chilpéric, jobbra pedig a kéjvágyó Don Nervosa áll, aki kihasználva helyzetét, Lender gyönyörű hátát csodálja. A kép középpontjában Lendert látjuk, a nő hullámzó rózsaszín szoknyájának színe megismétlődik a hajába tűzött tollas virágdíszen. Lautrec egyik legnagyszerűbb adottsága abban rejlett, ahogy képes volt néhány kifejező ecsetvonással megragadni témája jellegzetes tulajdonságait. Itt Lendert előadóművészete csúcsán láthatjuk, teste mozgásban van, arca egy maszk, amely a színpad talmi csillogására utal.

Ellentmondásos személyiség

Lautrec számos vázlatfüzetében közel 17 rajz ábrázolja Lendert, amint a Chilpéricben szerepel, bár legtöbbjük az absztrakció irányába mutat. Van azonban több részletesen kidolgozott alaktanulmánya, ezek egyike szolgált a Chilpéric-festmény alapjául. Lautrec a következő évben műtermében folytatta festményét, Lender még személyesen is állt neki modellt. A hölgy igyekezett szembeszállni a művész sajátos viselkedésével, és úgy emlegette, „az a szörnyű ember”. Kedvezőtlen véleménnyel volt festményéről is, ahogy később megjegyezte: „Csakugyan szeret engem. A festményt viszont megtarthatja.” Lautrec igényes ember volt. Számos alkalommal, midőn Lender modellt ült neki, arra kérte, újra meg újra ismételjen el egy refrént a Chilpéricből, mert, ahogy Lautrec állította, ily módon „bőre alig észrevehetően ragyog a fényben”.

Lender hiába táplált ellenszenvet Lautrec és festménye iránt, a művész rendkívül nagyra értékelte a képet. Soha nem állította ki, és 1901-ben bekövetkező haláláig megtartotta. A festmény aztán műkereskedő barátja, Maurice Joyant tulajdonába került, míg végül 1950-ben John Hay Whitney, a New York Herald kiadója vásárolta meg. 1990-ben Whitney özvegye a washingtoni National Gallery of Artnak ajándékozta, a múzeum 50. évfordulójára.