Gyermek galambbal

Kék korszak

Amikor a Gyermek galambbal című képét festette, a szabad szellemű Picasso már régen maga mögött hagyta az apja és a spanyol művészeti intézményrendszer által képviselt társadalmi és alkotói konformizmust, és a saját útját járta. Párizsi tartózkodásai idején, 1900-ban és 1901-ben fedezte fel a posztimpresszionista festők – Cézanne, Gauguin, Van Gogh és Seurat – munkáit és más avantgárd művészek alkotásait, akiknek stílusához és új technikáihoz gyorsan alkalmazkodott.

Párizs kreatív ösztönzést kínált Picassónak, továbbá művészbarátok széles körét, ám gyakran volt magányos és boldogtalan, és rendkívül szerény anyagi körülmények között élt. 1901 elején óriási csapás érte, amikor közeli barátja és művésztársa, Carlos Casagemas önkezével vetett véget életének egy szerencsétlen szerelmi kapcsolata miatt. Öngyilkossága bűntudattal töltötte el Picassót, amiért nem nyújtott nagyobb segítséget barátjának. A következő hónapokban festészeti stílusában érezhető változás ment végbe, amit ma a kék korszakának nevezünk. A művész maga mondta: „A Casagemas halála fölötti elmélkedés vezetett arra, hogy kékben fessek.”

Eltűntek az élénk, tiszta színek, helyüket mélabús kékek foglalták el, melyek betöltötték a vásznak teljes felületét. Változtak a témái is: a mozgalmas kávéházi jeleneteket magányos, titokzatos figurák és a társadalom számkivetettjeinek, koldusoknak és prostituáltaknak az ábrázolása váltotta fel, a halott Casagemasról készült képek mellett. Picasso szemléletmódja is átalakuláson ment keresztül: alakjait nem távolságtartóan vagy szatirikusan közelítette meg, hanem elkezdte őket együttérzéssel és gyengédséggel megjeleníteni.

Magányos figura

A Gyermek galambbal Picasso egyik legkorábbi „kék” festménye. A gyermek alakját csupán egy színes labdával és egy galambbal teszi egy üres háttér elé, hogy a magány érzetét hangsúlyozza. A képről hiányzik bármiféle hely- vagy időmeghatározás. A leegyszerűsített formák és az eltorzított perspektíva valamiféle irreális hatást kölcsönöznek a kompozíciónak, melyet erősítenek a domináló kékeszöld tónusok. A művész a vászon teljes felületére vastagon vitte fel a festéket, az úgynevezett impasto (olasz eredetű szó, jelentése „pép” vagy „paszta”) technikával, fokozva ezzel alkotása kifejezőerejét.

Az együttérző Picasso

Picasso korábbi párizsi festményeivel ellentétben ezen a munkáján megkapó gyengédséggel találkozhatunk. A gyermek szívszorító törődéssel és szelídséggel tartja a madarat a kezében. Picasso szentimentalizmus nélkül képes közvetíteni az ártatlanság és tisztaság hangulatát. Néhány kritikus szerint gyermekkori indíttatásból fakadt Picasso ezen újdonsült empátiája modelljei iránt. Még csak tizennégy éves volt, amikor húga, Conchita 1895-ben váratlanul meghalt torokgyíkban, és ez a szomorú esemény maradandó hatást gyakorolt rá. A kislány betegsége alatt még azt is megfogadta Isten előtt, hogy ha a húga életben marad, nem fog többé rajzolni vagy festeni.

A béke szimbóluma

A galambok visszatérő motívumai Picasso munkáinak. Amellett, hogy a béke szimbólumai, kedves gyermekkori emlékeket idéztek fel a művészben. Picasso apja, Don José Ruiz Blasco galambokat tenyésztett és rajzokat készített róluk, Picasso pedig gyermekként szintén megörökítette a madarakat vázlatain.

1949 áprilisában Picasso Galamb litográfiája plakáton is megjelent a párizsi első békekongresszuson, és a békemozgalom szimbólumává vált. Ugyanebben a hónapban született negyedik gyermekének Picasso a Paloma nevet adta, ami spanyolul galambot jelent. A következő évben beszédet mondott a második békekongresszuson, amelyben felidézte, hogyan tanította apja galambokat festeni, és kinyilvánította meggyőződését: „Az élet híve vagyok a halállal szemben, a béke híve vagyok a háborúval szemben.”

Művészi kapcsolat

Picasso 1906-ban ismerkedett meg Henri Matisse-szal (alul, fent), a francia festővel, amikor a műgyűjtő Gertrude Stein (alul, lent) párizsi lakásában bemutatta egymásnak a két művészt. Életre szóló kapcsolatukat kölcsönös tisztelet és egészséges rivalizálás jellemezte. Matisse nagy csodálattal tekintett Picasso képeinek érzéki vonalaira és ragyogó színeire. A két férfi állandó kapcsolatban állt egymással, megvitatták nézeteiket és élvezték véleménykülönbségeiket, miközben egymást tartották egyetlen méltó riválisuknak. Picasso megfogalmazásában: „Mindent összevetve, csakis Matisse.” És Matisse szavaival: „Csak egyetlen embernek van joga, hogy kritizáljon… ez pedig Picasso.”

A festmény története

1974-től csaknem negyven évig a Gyermek galambbal egy brit magángyűjtemény kölcsönzéseként a londoni National Galleryben függött, és Nagy-Britanniában az egyik legkedveltebb korai Picasso-kép lett. 2012-ben tulajdonosai mintegy 50 millió fontért egy külföldi vevőnek adták el. A kormány ideiglenes kiviteli tilalmat rendelt el, hogy egy brit múzeumnak lehetősége legyen ugyanezt az árat megadni, de egyetlen intézmény sem tudta előteremteni a pénzt, így a kép elhagyta az országot.