Nő zöld fejkendőben

Átmeneti időszak

Az 1890-es évek során, élete utolsó évtizedében Pissarro festményei két fő csoportba oszthatók: az Éragnyról készült tájképekre és az elsősorban párizsi és londoni jeleneteket bemutató városképekre, s mindkettőnek megvolt a saját festészeti technikája. Témája szerint az 1893-ból származó Nő zöld fejkendőben a kevésbé jellegzetes művek közé sorolható, és a korábban készített női modellképeihez kanyarodik vissza, mint a Lány bottal (1881) és a Parasztlány tüzet gyújt a fagyban (1888).

Miután a művészt több mint tíz éven át kizárólag mint az impresszionizmus atyját emlegették, Pissarro készen állt stílusa megváltoztatására, és a két fiatal avantgárd művész, Georges Seurat (1859–1891) és Paul Signac (1863–1935) nevével fémjelzett neoimpresszionizmus ügyének támogatójává szegődött. Pissarrót érdekelte a pontozásos technika, azaz a tiszta színek apró pontokban való felvitele a vászonra (amelyek kellő távolságból nézve összeolvadnak). Pissarro kísérletezése a pointillizmussal azonban 1890-re véget ért, mivel el akarta kerülni képei töredezettségét, „közben engedelmeskedve a színek törvényeinek, amennyire csak lehetséges.”

Az 1890-es évek kezdetén Pissarro művészi fejlődésének döntő szakaszához érkezett. Úgy érezte, akkorra eljutott a megvilágosodás egy bizonyos szintjére, festészetében rátalált az oly régóta keresett harmóniára. Unokahúgának, Esther Isaacsonnak így írt erről: „Kezdtem megérteni érzéseimet és rájönni, mire törekedtem 40 éves koromban (az 1870-es évek elején) – de csak sejtésszerűen.” Ez az átmeneti időszak előjáték volt a párizsi és roueni jeleneteihez, amelyek jóval nagyobb művészi szabadságról árulkodnak a festményein.

Ajándék az államnak

A Nő zöld fejkendőben egykor Mary Cassatt (1844–1926) gyűjteménye részét képezte. A pennsylvaniai Pittsburghből származó impresszionista festőnő nevéhez kapcsolják az impresszionizmus észak-amerikai elindítását. A kép 1939-től Dr. Eduardo Mollard kollekcióját gazdagította, majd hagyaték útján a francia állam tulajdonába került 1972-ben. A festményt 1986-ig a párizsi Louvre-ban őrizték, s innen került át mai otthonába, a Musée d'Orsay-be.

Stílusok összeolvadása

Miután Pissarro az 1880-as évek végén saját festményein is alkalmazta a pointillizmus színpöttyös technikáját, különféle festészeti módszerek házasításába kezdett a következő évtized első esztendőiben. A Nő zöld fejkendőben a díszítő elemek és a különböző stílusok keveredését mutatja az impresszionizmustól a pointillizmusig. A töredezett ecsetvonásokkal felépített kép szokatlan módon egyszerre hat vázlatosnak és mégis befejezettnek. A kompozíció jobb felső sarkából megvilágított nő arca valóságosabbnak látszik és a térhez jobban viszonyul, mint az előtte álló faasztal, míg a díszes háttér pettyeinek áradata a hulló őszi faleveleket idézi.

Fiatal földműves

Alkotói pályája során Pissarro sokféle női portrét rajzolt és festett, készített öt önarcképet, megörökítette saját gyermekeit és művészbarátját, Paul Cézanne-t is. Pissarro empátiával fordult a munkások és parasztok felé, a Nő zöld fejkendőben című 1893-as képe például egy ismeretlen fiatal parasztasszonyt ábrázol. A nő egy asztalnál ül, fejét elfordítja, mintha hirtelen zajt hallott volna a háta mögül, így a néző egy óvatlan pillanatban, álmodozás közben lepi meg, amint felemelt jobb keze puhán nyugszik az egyszerű fejkendő csomóján. A mozdulat öntudatlannak tűnik, jelentése így homályban marad.