Van Gogh szobája Arles-ban

Pihenőhely

1888. szeptember 17-én Van Gogh beköltözött a Place Lamartine 2. szám alatt álló sárga házba, amelyet az év májusától már műteremként használt. Van Gogh számos új, megfestésre váró témát és motívumot fedezett fel, és október elején arról számolt be Theónak, hogy újra magára talált a munkában. Remekbe szabott portrésorozatai, mint az Eugène Boch (A költő) és a Milliet hadnagy mellett A kávéház terasza éjjel Arles-ban és az Éjjeli kávézó című festménye is merészebb szemléletmódról árulkodik.

A művész 1888 októberében festette Van Gogh szobája Arles-ban című képét. Előtte még egyetlen festő sem próbált meg ilyen szerény szobabelsőt ábrázolni, de Van Gogh úgy gondolta, hogy kicsiny, szűk hálószobája méltó a megörökítésre. A festő nem a szoba pontos, fényképszerű reprodukálására törekedett, és ahogy az öccsének írt egyik levelében magyarázta, mindent a színeknek rendelt alá. Van Gogh pusztán a színek alkalmazásával mutatta be hálószobáját a faággyal és a két székkel, ahol minden a tökéletes pihenés és az alvás gondolatát sugallja.

A legjobb alkotás

1889 januárjában, a több mint két hónapig vele együtt lakó festőtársával, Gauguinnel való fájdalmas szakítás után Van Gogh így írt: „Ahogy betegségem után újra a vásznaimra pillantottam, a legjobb munkámnak a hálószobámról készült festmény tűnt.” Az eredeti kép megrongálódott, és a művész öccse azt javasolta Van Goghnak, hogy készítsen belőle másolatot. Mialatt Van Gogh a Saint-Rémy-i elmegyógyintézetben lábadozott, két nagyon hasonló képet festett a hálószobájáról 1889 szeptemberében. Egyikük, az eredetivel megegyező méretű alkotás ma a Chicagói Művészeti Intézetben van kiállítva. Készített egy kisebb méretű változatot is, amit édesanyjának és húgának ajándékozott. Ez a kép ma a Musée d'Orsay-ban látható, míg a Van Gogh szobája Arles-ban eredetije az amszterdami Van Gogh Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

Színkombinációk

A Van Gogh szobája Arles-ban című festményén a művész az ellentétes színekből létrehozott élénk foltok alkalmazásával teremti meg a nyugalom érzetét. Arra törekedett, hogy színhasználatával az általa annyira csodált japán nyomatok világát idézze fel. A falak halványlilák, a padlócsempék vörösek. Az ágy és a székek fája friss vajsárga, a huzatok és a párnák egészen halvány limezöldek. Az ágytakaró vérvörös. Az ablak zöld. A toalettasztal narancsszínű, a mosdótál kék. Az ajtók lilák. A színek mindegyike hozzájárul a békés hangulat megteremtéséhez. A művész egyes helyeken vastagon vitte fel a festéket; híres impasto technikája a padlózat kidomborodó sávjain és a halványzöld ablakredőnyön figyelhető meg leginkább.

Szokatlan perspektíva

Van Gogh a tárgyakat egyszerű formákkal ábrázolta, a hangsúlyt a színekre fektette. A hálószoba két üres széke és asztala a képet uraló élénksárga ágy felé fordul, mintha néma beszélgetésben állnának egymással.

Bár Van Gogh a pihenés érzetét akarta közvetíteni, a festmény azonnal mellbe vágja a nézőt különös perspektívájával. A padló és az ágy vonalai egy kivehetetlen pont irányába tartanak, a hátsó falak pedig furcsa szögben állnak a szoba többi részéhez képest. Meg kell azonban jegyezni, hogy a művész hálószobája valóban szokatlan alakú volt, inkább trapézra, semmint négyzetre emlékeztetett. A parketták örvénylő száguldásában a bútorok és az egyéb berendezési tárgyak mintha előre dőlnének, habár Van Gogh szándékosan síkszerűvé tette a képi hatást. A festmény előzetes vázlatát így mutatta be öccsének: „…láthatod, milyen egyszerű a koncepció. Az árnyalatokat és a tárgyak által vetett árnyékokat a háttérbe szorítom – lapos, sík felületeket festek, hasonlóan a japán nyomatokhoz.”