Búzamező ciprusokkal

Élet Saint-Rémyben

Van Gogh 1889 júniusában festette a Búzamező ciprusokkal első változatát, amikor az intézet személyzete úgy ítélte, elég jól van ahhoz, hogy elhagyhassa a kórház területét. A festmény az ebben az időszakban készült egyik legnagyobb hatású tájképe.

A festés és a természettel való egyesülés terápiás célokat szolgált Van Gogh számára, segített lekötni gondolatait és távol tartotta depressziós rohamait. Minél keményebben dolgozott, annál egészségesebbnek és világosabb elméjűnek érezte magát.

Noha Van Gogh szavaival élve a Saint-Paul-i elmegyógyintézet olyan volt, mint egy „harmadosztályú váróterem”, a személyzet mindent elkövetett a kényelméért. Kapott egy külön szobát műteremnek, és arra biztatták, hogy tartózkodjon minél többet a kórház kertjében. A kert növényei sok festményéhez adtak ihletet, így például a híres Íriszekhez (1889).

Kiegyensúlyozott kompozíció

Annak ellenére, hogy Van Gogh ekkori tájképeit káprázatos spontaneitás jellemzi, a művész alaposan végiggondolta kompozíciójukat. Bár a Búzamező ciprusokkal nyugtalan, kavargó vonalakból épül fel, mégis ez a művész klasszikus értelemben vett egyik legkiegyensúlyozottabb alkotása. Van Gogh sodró lendületű vízszintes sávokra – búzamező, sövények és dombok, égbolt – osztja fel a provence-i tájat, melyek a kép egész szélességében végigvonulnak. A vízszintes elemeket a jobb oldalon magasodó ciprusok függőleges vonalai egyensúlyozzák ki. Az égbolt és a föld tökéletes arányt képezve foglalja el a vászon két felét, kettősségük tisztán érvényre jut az ég világos, puha és lekerekített formái, valamint a föld karakteresebb ábrázolása és élénkebb színei között. A meleg és hideg színek jól megférnek egymás mellett, és mintha egybeolvadnának a bal oldali olajfák – Van Gogh egyik kedvenc természeti motívuma – ezüstösen vibráló szürkés-zöldjeiben.

Fenséges ciprusok

Nem véletlen, hogy tekintetünket azonnal megragadják a festmény impozáns ciprusfái. Van Goghot megigézték a ciprusok, egy alkalommal azt írta, „olyan gyönyörűek a vonalaik és arányaik, mint az egyiptomi obeliszkeké.” Rabul ejtette kontrasztjuk a derűs provence-i táj hullámzó dombjaival, ugyanakkor művészi kihívást is jelentettek számára: „Fekete foltok a napfényes tájban, de a legérdekesebb fajtából, amelyek visszaadásánál nem tudok nehezebbet elképzelni.” A Búzamező ciprusokkal egyik darabja volt Van Gogh Saint-Rémyben festett tájképsorozatának.

Van Gogh ciprusai mindig elevenen és színpompásan vibrálnak, ám van bennük valami vészjósló, ami zavart lelkiállapotát tükrözi. Ez különösen igaz azokra az expresszionistább jellegű festményeire, mint a Csillagos éjszaka (1889) és az Út ciprussal és csillaggal (1890), ahol a fák hatalmasan és félelmetesen meredeznek, mint a halál árnyai. A Búzamező ciprusokkal című képén a fák szinte vallási szimbólumként jelennek meg, ahogy látványosan összekötik a földet a „mennyekkel”.

Szimbolikus égbolt

Van Gogh híres a drámaian örvénylő égboltábrázolásairól, és ennek megfelelően ezen a képén is főként az ég tükrözi a művész viharos érzelmeit. Saint-Rémyben való tartózkodásakor többször is javult Van Gogh elmeállapota. A Búzamező ciprusokkal is egy ilyen nyugalmi periódusban keletkezett, s bár az eget heves energiával töltötte meg, itt inkább pezsdítő hatást kelt, semmint fenyegetőt. A tájat átjáró meleg kék, lila, szürke és zöldes tónusok a természet tökéletes harmóniáját fejezik ki.

Az élet körforgása

A falusi környezetben nevelkedett Van Goghot mindig vonzották a vidéki tájak. Több idillikus képet is festett a „paraszti életről”, és különösen lenyűgözték a búzamezők, melyeket az év minden szakában megörökített, a szántás-vetéstől a kedvenc aranysárgájával ábrázolt érésig és aratásig. Van Gogh számára a búzamező jelképezte az élet körforgását. Ez a téma jelenik meg utolsónak vélt festményén, a Búzamező varjakkal (1890) című alkotásán is, amelyet így jellemzett: „hatalmas búzamező a nyugtalan ég alatt.” Nem sokkal e jelenet megfestése után, 1890 júliusában Van Gogh kiballagott egy búzamezőre, és agyonlőtte magát.

Halálát követően a Búzamező ciprusokkal című képet Octave Mirbeau francia műkritikus vásárolta meg, majd 1923-ban eladta a Courtauld Alapítványnak. 1961-ben a festmény a londoni Tate Galériából jelenlegi otthonába, a Londoni Nemzeti Galériába került.